2013. augusztus 17., szombat

Mahou Shoujo Madoka Magicka

Történet

Az animék által százszor bemutatott sztorit láthatjuk egy újabb feldolgozásban (ha valaki elég sok animét néz, rájön, hogy nagyon behatárolt a témák száma – tisztelet az üdítő kivételeknek): az általunk ismert világból kiválasztott embereknek kell harcba szállniuk földöntúli, gonosz teremtményekkel. Egy furcsa, leginkább cica-mókusra hasonlító lény, kinek neve Kyubei keres potenciális jelölteket a feladatra, akik képesek legyőzni a világot fenyegető boszorkányokat. Eléggé csábító ajánlata van minden megkeresett kislány számára (a legjobb jelöltek a kislányok, mert nekik a legtisztább a lelkük, vagy valami ilyesmi), hiszen a szolgálatért cserébe lehet egy kívánságuk. Azt kívánnak, amit csak akarnak, és az teljesülni fog. Kérdés, megéri-e.


Szereplők

Érdekes, hogy a címszereplő Madoka, bár körülötte történnek az események, a legpasszívabb karakter az egész sorozatban. Rengeteg szó van arról, hogy milyen rettenetesen erős harcos lenne, ha Kyubei átváltoztatná, de ez voltaképpen sosem következik be. Harcolni nem is látjuk pár percnél többet a 12 rész alatt. Amúgy egy teljesen átlagos kislányról van szó, aki eléggé félénk, és határozatlan.
Kyubei az idegen lény, aki mindig ugyanolyan ultra-cuki fejet vág, és meg sem rezdül az arca, miközben beszél (elég nehéz lehetett szinkronizálni). Ő folyamatosan keresi azokat, akik hajlandóak szerződést kötni vele, de mint később kiderül, az egész harc a boszorkányok és a kiscsajok között egy soha véget nem érő körforgás. Egy varázserejű kislány (shoujo) ugyanis később menthetetlenül boszorkánnyá fog válni, ráadásul minél nagyobb erővel rendelkezett shoujo korában, annál nagyobb erejű boszorkány lesz. A fehér színű cica-mókust egy idő után tulajdonképpen már mindenki meggyűlöli (a néző is), főleg az a levezetése érdekes, amiben az embereket „haszonállatokhoz” hasonlítja. Vicces, hogy mivel más – egyéni karakterrel rendelkező – főellenség nincs a sorozatban, Kyubei avanzsál azzá, és többször le is lövik (mivel halhatatlan, nincs értelme).
A harmadik, és igazából az igazi főszereplő Homura, aki egy hihetetlenül önzetlen lány. A kilencedik rész után értjük meg egészében, mit is hordoz magában a történet, amikor láthatjuk Homura útját a kezdetektől. Ő Madoka barátnője, de mivel különleges képessége lehetővé teszi számára az időutazást, így mindent megtesz azért, hogy Madoka soha ne lehessen shoujo. Tudja, milyen szomorú élettel jár ez együtt, és meg akarja védeni őt. Ez egyetlen élet-verzióban sem sikerül neki, Madoka mindig rákényszerül arra, hogy Kyubei átváltoztassa, de Homura újra és újra próbálkozik. Vicces, hogy ezzel épp ellenkező hatást ér el, a lány ugyanis a körülötte ismétlődő idő besűrűsödése által lesz hihetetlen erejű, és emiatt az egyetlen aki megmentheti az emberiséget az egyre közeledő Walpurgis éjétől (a boszorkányok ideje).
A harmadik barátnő Sayaka, aki nagyon gyorsan shoujo -vá válik, mert segíteni akar egy barátján. A fiú hegedűművész, akinek egy balesetben megbénultak a kezei. A lány kívánsága, hogy újra egészséges legyen, és tudjon játszani. Ez meg is történik, de Sayaka nem lesz túl ügyes a boszorkányok elleni harcban, ez az egyik ok, amiért például Madoka beszáll a küzdelembe az egyik élet-verzióban.
És ott van még Mami (nem vicc, tényleg így hívják – én is röhögtem), aki egy régi motoros boszorkányvadász, és Kyoko, aki szintén egy régebbi, de meglehetősen vad shoujo.


Stílus, hangulat

Aki a kislányokat, az ő csöpögősen cuki japán beszédhangjukat és a lelkizést nem bírja, az semmiképp ne kezdjen bele. Én sem rajongok túlontúl ezekért, de ha képesek vagyunk felülemelkedni rajtuk, akkor egy jó sorozatot nézhetünk végig. Kicsit lassan zajlanak az események, de végig érdekes marad, és nem is baj a visszafogottabb a tempó, mert elég könnyű elveszíteni a fonalat. Merész húzás volt, hogy Mami már az elején elhalálozik (ez persze csak egy élet-verzió, tehát találkozunk még vele később), és amúgy is egy elég szomorkás hangulatú alkotásról van szó, ami jól ellensúlyozza a kislányos stílust. Annak, hogy a történet a közeli jövőben játszódik, tulajdonképpen semmi jelentősége, csak láthatjuk hogy hú de modern például az iskola.
Amiről viszont csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, az a rajz. Talán az egyik legeredetibb, amit valaha láttam. Nagyon hatásosak a fakó színek, és a „szálkás” stílus, a másvilág megjelenítése pedig eszméletlenül pazar. Persze nem biztos, hogy mindenkinek bejön ez a Monthy Python-szerű absztrakt világ, ahol minden képzeletet felülmúló, rémálomszerű teremtmények tanyáznak. Itt nem lepődhetünk meg, amikor egy 140 centis, 30 kilós gyerek repülve lövi szét a nálánál háromszor nagyobb puskával (nem túlzok) a rózsabokor-fejű, pillangókkal körülvett „boszorkányt”. Nagyon beteg, nagyon menő.


Benyomások, konklúzió

Nem bántam meg, hogy megnéztem az animét, bár az igazat megvallva, egy kicsit másra számítottam. Annyi azonban bizonyos, hogy a sokszor lerágott téma ellenére markánsan különbözik minden más alkotástól. Volt egy kis „ennek igazából mi értelme volt” érzésem, miután befejeztem, illetve túl lelkizősre, túl komorra sikerült szerintem, de érdemes rápróbálnia mindenkinek, hacsak másért nem, hát a művészi látványért. Ja, és talán ez volt az első olyan sorozat, amit nem szakított félbe a közepét jelző kis animáció, és az első olyan is, ahol néha egészen a végéig, a stáblista mutatása alatt is zajlik a történet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése