2013. szeptember 27., péntek

A hóboszorkány barlangjai

Írta: Ian Livingstone
Eredeti cím: Caverns of the Snow Witch
Eredeti/magyar megjelenés: 1984/1990
Illusztrálta: Gary Ward, Edward Crosby
Fordította: Varsányi Mária

Design

Olvadásnak indult jégbetűk (bár akkor inkább fehérnek/átlátszónak kellene lenniük, nem?), és fuldokló goblin harcos. Mondjuk én ekkor még nem tudtam, hogy ez fuldoklás, és az is meglepett, hogy a jóságos arcú nő a varázsgömbben maga a hóboszorkány. Inkább mintha Holle anyót látnánk fiatal éveiben.

Illusztráció

Különleges és egyedi rajzok jellemzik a könyvet. Érdekes, hogy két illusztrátorról van szó, más műveknél ilyenre nem emlékszem. A képek engem leginkább egyfajta dombor-nyomatokra emlékeztettek, és kifejezetten üdítően hatott a másságuk. A színvonal nagyon egységes, én olyan alkotást nem is láttam, amelyik ne tetszett volna.

Háttértörténet

A sztori egy a havasokban tanyázó szörny (egy yeti) levadászásával indul, de természetesen bonyolódik majd. Egyszerűen pénzért vállaljuk el a küldetést, majd sikeres elvégzésével a még több pénz reményében vágunk neki a hóboszorkány barlangjainak. Mint oly sokszor, most is kissé gyérnek éreztem a motivációt. Ha hősök vagyunk, és a világ megmentésén fáradozunk, az is gyakran hiteltelennek tűnik, de ha a kincsek szempontjából nézzük, akkor meg olyan, mintha csak az anyagiak érdekelnének minket. Szóval nem árt ezeket a sztorikat egy kicsit személyesebbé tenni… itt ez most nem sikerült.

Rendszer

A hagyományos rendszer. Nincs extra.

Eredetiség

A havas, jeges, fagyos világ nagyon jól „átjön”, szinte csontjainkban érezzük a hideg szelet. A történetben elég szép távot járunk be, így sokféle táj lényeivel összeakadunk a kentauroktól a madáremberekig. A hóboszorkány barlangjaiban az ő szolgái hemzsegnek dögivel, meg hát itt a yeti, aki sokkal inkább aranyosnak néz ki, mint vérszomjasnak… (190.) de már a kaland legelején összefuthatunk egy mamuttal (!), és tetszett az önálló életre kelő gyilkos tőr, ami csak akkor nyugszik meg, ha visszadöfjük az ajtóba.
Eredeti vonás, hogy a főellenséghez minden képzeletet felülmúló gyorsasággal jutunk el, és aztán kiderül, hogy ez a kaland elsősorban nem is az ő megöléséről szól…

Kihívás

Azzal kezdeném, hogy sok az erős ellenfél. Nemcsak az olyan érthetően tápos figurákról beszélek, mint a boszit őrző fehér sárkány, vagy a félelmetes Éjjeli Vadász, hanem például az egyszeri madárember is durva harcértékekkel bír.  Mindenképpen megszerzendő tárgy a kalapács vagy a dzsinn a kristályharcos ellen (aki kikerülhetetlen), a karó a hóboszorkány ellen, egy-két fémlapocska, és később a sötét elf Egészség Itala, ami nélkül kíméletlen gyorsasággal győz le minket a halálvarázs (erről később).
A történet utolsó szakasza igazi túlélő-túrává fajul, amikor is szakaszosan fogynak Életerő pontjaink. Ezt azért elég kemény túlélni, és még csak ezután következnek a Gyógyító próbái…

Főgonosz

Sajnálom, hogy boszikánk nem lett markánsabb ellenfél. Amikor megpillantjuk őt, kiderül, hogy valójában egy vámpírról van szó, aki persze nem nagyon csípi a fokhagymát, de nem kell feltétlenül rendelkeznünk vele az eliminálásához. Egy karó viszont kell, és ha az megvan, akkor tulajdonképpen harc nélkül végezhetünk vele. Ez kissé csalódást keltő, és ezt érezhette Livingstone is, aki tovább szőtte a csaj szerepét. Szóval már épp kifelé tartunk, amikor a boszi újra felbukkan egy varázsgömbben, éééés… na mit tesz? Na mit? Elkezd velünk kő-papír-ollót játszani! Nem, nem őrültem meg, tényleg ezt teszi. Oké, itt most négyzet-kör-csillag-ról van szó, whatever… Tehát a négyzet üti a kört, a kör a csillagot, a csillag a négyzetet. Ha vannak ilyen lapocskáink (miért voltak ezek szétszórva a barlangban mindenfelé? Könyörgöm, miért???), akkor ki kell választanunk egyet, el kell dugnunk a hátunk mögé, és a boszi mond egy alakzatot. Ha szerencsésen választunk, akkor a hóboszorka megsemmisül a gömbben. De miért???

Hangulat

Nekem nagyon bejött a könyv vonalvezetése az apróbb bakik mellett is. Olyan apróságokra gondolok, hogy az én példányomban néhány lap fel volt cserélve, vagy az olyan mondatra, amiből hiányzik az alany (106.), vagy hogy nem tudom, a 320-as fejezet milyen kacsáról beszél, vagy hogy egy bizonyos esetben, amikor találunk egy fémlapocskát, a könyv nem tér ki rá, hogy az milyen alakú, és hasonlók…
Az első rész tipikus „barlangolás”, de később hozzánk csapódik Redswift és Stubb, akik abszolút jó arcok. Aztán ellátogatunk Kőhídfalvára, ahol a Végzet erdeje története is megemlítődik (Stubb elindul Gilibran király ellopott kalapácsáért). Végül pedig jön a halálvarázs rész, ami nagyon jól lett megoldva, tényleg érezni a nyomást, hogy muszáj sietnünk, mert a jégbarlangban véletlenül elolvasott pergamen lassan elszívja minden erőnket. Itt bebizonyosodik, hogy nincs szükség különböző flancos pontokra, vagy plusz rubrikákra a kalandlapon, Livingstone egy huszárvágással elintézte: fogy az életerőnk. Ennyi. Épp elég motiváció. Vicces, ahogy a kuruzsló át akar verni minket, és jók a Gyógyító próbái is, a Banshee például önmagában félelmetesebb ellenfél a hóboszorkánynál. A 400. pont pedig kifejezetten szívet melengető lett. Tehát: sokrétű és jó kaland ez! Vágjatok neki!




3 megjegyzés:

  1. Jó kis könyv, főleg a halálvarázs tetszik benne.
    Az, hogy viszonylag hamar lenyomjuk a boszit, az nem eredeti vonás. :) Ez egy újságban megjelent minikaland volt (150-200 fejezet körül), és utána lett kibővítve teljes könyvvé!

    VálaszTörlés
  2. Hol van egyáltalán a könyvben a kör alakú fémlap? Sehol sem találtam meg (vagy lehet ez az, aminek nem írja a formáját? De akko se tudom...).

    Egyébként most találtam meg ezt az oldalt és a zagor.hu-t is, és nagyon örültem, hogy a gyerekkori hobbimnak kicsit újra élhetek :) Majd kommentelek az itteni cikkekhez is.

    VálaszTörlés
  3. Biztos megvan valahol, sajnos ilyenekre már nem emlékszem :)
    Örülök én is, ha olvasgatod az oldalt, és kommentelj bátran!

    VálaszTörlés