Opening/Ending
Pörgős, dallamos J-pop-pal(mi mással?) indulnak az első évad részei, melyben Shana és a többi szereplő kerülnek bemutatásra. A második évad már egy fokkal keményebb zenére vált át. Az ending nagyon el lett találva. A lassan induló szám jól illeszkedik minden befejezéshez (azt már hagyjuk, hogy a zene mennyivel gázabb lesz, amikor átmegy gyorsba), és a fekete-fehér képek is stílusosak. A második ending már nem lett olyan jó, de itt már legalább nem csak Shana-portfóliót látunk, hanem a többi szereplőt is.
Történet
Egyszer csak elsötétedik és megáll az élet a
tanuló fiú körül az utcán. Juyi ezután különböző démoni lényeket lát
randalírozni, akik kiszívják a lelket a védtelen, mozdulatlan emberekből. Egy
vörös hajú lány küzd egyedül a szörnyek ellen, és őt is ő menti meg. „Ezen az
átlagos napon kiderült, hogy halott vagyok” – emlékezik vissza a fiú.
Szóval valami ilyesmiről szól a sorozat.
Gyilkos és védelmező lények harcolnak lelkünkért, előbbiek gyűjtőneve Tomogara,
míg utóbbiak az Őrzők. Minket, embereket csak Fáklyáknak neveznek, kiknek fénye
bármelyik percben kialudhat, és ha ez megtörténik, eltűnünk, és senki sem
emlékszik rá, hogy valaha is léteztünk.
Szereplők
Az alkotás első részeiben én csak kapkodtam a
fejem, annyiféle kifejezés záporozott rám. Fáklya, Mistes, Tomogara, Rinne, meg
még ki tudja micsoda. A különböző túlvilági lényeknek ráadásul nagyon hülyén
hangzó, rettentően színpadias titulusuk is van, mint például a Mennyország
lángja, a Megtévesztés ura, az Ellentétek úrnője. Hát ez eléggé pff…
A főszereplő a teljesen átlagos Sakai Juyi,
aki az emberek közül elsőként keveredik bele ebbe az egész őrületbe. Kiderül
persze, hogy ő mégsem egy annyira átlagos lény, különleges ereje révén
életereje minden éjfélkor visszatöltődik, így nem alszik ki léleklángja.
Emellett elkezdi tanulni azokat a technikákat, amikkel varázsolni is képes, de
ezeket csak nagyon sokára, a sorozat utolsó epizódjaiban lesz képes használni
is. Róla sokat amúgy nem lehet elmondani, tipikus málészájú, „túl jó gyerek”,
aki senkit se képes megbántani (ebből aztán lesz sok konfliktusa is).
Shana a másik főszereplő, aki nagyjából Juyi
ellentéte. Az eredeti formájában vörös hajú és vörös szemű, kisnövésű kiscsaj
igazi méregzsák. Nekem személy szerint az egyik legidegesítőbb,
legantipatikusabb figura, akit valaha láttam animében. Morcos, durva, ingerült
– nagyjából ezekkel a szavakkal le is írtam a lényegét. Persze folyamatosan
kezd emberibbé válni, de nekem a két évad során sem sikerült megszeretnem.
Kedvenc szavajárása, amikor zavarában nem tud mit mondani: ”Fogd be, fogd be,
fogd be!” Hát nem édes?
Harmadik főszereplőnek Kazumit mondanám, aki
szerelmes Juyi-ba, de miután ezzel egy idő után Shana is így lesz, szerelmi
háromszög alakul ki. Kazumiről sem lehet semmi érdemlegeset elmondani, és az
sem derült ki számomra, hogy miért szerelmes mindenki a fiúba (később egy
harmadik lány is az lesz).
Fontos még Margery Daw, aki egy Shanához
hasonló Őrző. Az ő segítőtársa a viccelődő könyv, Marco. Margery az elején még
érdekesnek tűnt folyamatos lerészegedései miatt, de egy idő után ez is unalmas
lesz. Van még két srác a suliból, akik a segítőjévé vállnak (egyikük szerelmes
is lesz a nőbe).
Aztán Alastor, Shana nyaklánc alakban lévő
segítője, Wilhelmina Carmel, szintén Shana segítője. Az ő párja egy fejkendő,
mivel Wilhelmina mindig szobalány ruhában van (???), és a ruhadarab fogcsikorgatóan
idegesítő tulajdonsága hogy csak egy-egy szóban képes kommunikálni, amivel
mindig nyugtázza a körülötte beszélgetők konklúzióját (pl. „Átgondoltság”).
Rajtuk kívül persze még rengeteg
mellékszereplő bukkan fel (leginkább különböző Tomogarák) a 48 rész során,
akiket nem kezdek sorolni, mert kissé hosszú lenne a lista.
Stílus, hangulat
Attól függetlenül, hogy itt is iskolás
gyerekek vannak a fókuszban, a stílus inkább komoly, sőt melankolikus. Nem
voltam felkészülve arra, hogy a sorozat nagy része voltaképpen
tini-szerelmekről és érzelmi nyűglődésekről szól, de olyan vontatottan, hogy
néha alig bírtam nézni. Itt nagyon kevés a polgárpukkasztás, bár azért akad,
például Sorath és Tyriel, a kiskorú Tomogara testvérpár, akik rendszeresen csókolóznak
egymással.
Mindenképp készüljön fel arra, aki meg
szeretné nézni a sorozatot, hogy gyakran sok-sok részen át nem történik semmi
akció, és semmi rendkívüli, csak a hétköznapi életet mutatják. A szereplők
találkoznak egymással, vidámparkba mennek, ünnepségen vesznek részt, és a
többi. És persze mindig ott a szerelem, de senki, ismétlem, senki nem csókol
meg senkit 40 rész alatt.
Rajz
Nagyon szép a rajz, és szépek a varázs-akciók
ábrázolása is. Ezen a téren nincs gond.
Benyomások, konklúzió
Sajnos negatív szájízzel fejeztem be a két
évadot, sőt, menet közben erősen gondolkoztam, hogy egyáltalán megéri-e
befejezni. Nem mondom, hogy a Shakugan no Shana egy rossz anime, de hogy nem
nekem való, az egyszer biztos. Elsődleges problémám, hogy borzalmasan unalmas,
és olyan, mintha 12 éves lányoknak íródott volna, de akkor meg nem kellenének
bele a harcok (bár azok a romantika mellett gyenge kisebbségben vannak).
Unalmas a szerelmi háromszög, unalmas hogy sok részen át nem történik semmi
érdekes, unalmasak a visszaemlékezések, a szülők problémái, de még az ellenfelek
is unalmasak, és a vége sem hoz katarzist. A Tomogarákból álló társaság végül
nem is bánja, hogy az Őrzők jók meghiúsították a tervüket, és még csak el se
pusztul senki közülük. Van egy tényleg izgalmasabb harc a végén Sabrac-kal a
Guze királlyal, aki egy nagyon erős Tomogara, de miután elpusztul, később
kiderül, hogy mégse pusztult el, és voltaképpen nincs is harag benne. Ez
milyen? Nem lehet drukkolni senkinek, nem is érdekelt, kivel mi történt, a
főszereplőket pedig legszívesebben megfojtottam volna.
Senkinek nem ajánlom a Shakugan no Shanát, aki
a fentiek alapján úgy érzi, hogy nem az ő stílusa. Én személy szerint bánom,
hogy végigszenvedtem, jobb lett volna egy (vagy két) másik animét végignézni
helyette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése