2013. április 1., hétfő

Gantz

Történet

Főszereplőnk, Kei, egy teljesen átlagos tinédzser srác. Bár elég mogorva, és a csajokon kívül nem sok minden más köti le a gondolatait, aránylag normális mederben telnek hétköznapjai. Egy nap hazafelé szemtanúja lesz, ahogy a metróban egy csöves a sínek közé esik. Az állomáson álldogáló emberek bár szörnyülködnek, de senki nem mozdul, hogy segítsen. Egyedül Kato, Kei rég látott gyerekkori barátja ugrik le érte, hogy kiszedje a részeg hajléktalant a járatból. Egymagában viszont nem bírja el, de ekkor meglátja Kei-t, és kéri, hogy segítsen. A srác kénytelen beadni a derekát, és közös erővel kiemelik a csövest. Saját magukat viszont már nem tudják megmenteni, mindkettőjüket lefejezi az érkező vonat, és meghalnak.
Bizony, a két főszereplő a sorozat első 15 perce után már halott is. Ez azonban csak a kalandok kezdetét jelenti. Egy hétköznapi hotelszobában térnek magukhoz, ahol már mások is vannak. Egymással beszélgetve megegyeznek abban, hogy mindannyiuknak halottnak kellene lenniük, de most mégis úgy érzik, hogy élnek. Nem sok idő telik el, és a szoba közepén álló fekete gömb egy régi indulót kezd játszani, majd feliratok jelennek meg a felszínén. A gömb utasításokat, futurisztikus öltözeteket és idegen technológiájú fegyvereket ad minden jelenlévőnek. Ezután mindenkit kiteleportál a szabadba, és kezdetét veszi a játék…
A sztori annyira furcsa, és (mint később kiderül) annyira beteg, hogy abszolút leköti a nézőt. Továbbá jó tulajdonsága még, hogy bőven hagy homályban részleteket, így a 25 rész alatt egy csomó minden nem derül ki. Többek között az sem, hogy ki ez a Gantz (a gömb, vagyis a benne lévő kopasz figurának a neve), mi a célja az egész játéknak, valóban űrlényekre vadásznak-e a játékosok, tényleg „megszabadul-e” a játéktól, aki elér 100 pontot, stb.

Szereplők

Kei agyának 90%-át valóban a csöcsökre gondolás foglalja le, de kellően muris figura, mert szeretne mindenben jó lenni, és ha ez nem megy, akkor nagyon ideges tud lenni. A jelleme elég rendesen változik a részek során, de nem teljesen pozitív irányba. Ahogy keresztülmegy a különböző megpróbáltatásokon, egyre erősebb, ügyesebb, magabiztosabb lesz, azonban ezzel egyenes arányban válik egyre érzéketlenebbé és önzőbbé is. Egyszóval abszolút nem tipikus hős, eléggé vegyes érzéseink lehetnek vele kapcsolatban.
Kato talán pont az ellenkezője, és érdekes módon az ő túlzott jósága és érzékenysége kicsit ellenszenves volt számomra (ebbe persze belejátszhattak Kei róla szóló gondolatai is, hisz az ő szemszögéből látjuk legtöbbet a többi szereplőt). Azt már tényleg nem tudtam hova tenni, amikor már a harmadik küldetésen voltak, és egyértelmű volt, hogy az idegeneket kell ölniük, ahhoz hogy ők tovább élhessenek, de Kato még ekkor is olyanokkal jött, hogy „nem lenne szabad ilyet tennünk velük”.
Kishimoto a kötelező „eyecandy”, aki hatalmas melleivel és ártatlan bociszemeivel nem túl mély figura. Eléggé gyámoltalan, mindig keresi azt a valakit, akinek a háta mögé állhat (képletesen, és szó szerint is, ha harcról van szó). Először Kei felé nyit, de aztán rájön, hogy az ő szerelme Kato. Ja, és a műben szerintem többször szerepel meztelenül, mint ruhában.
A többi szereplő hosszabb-rövidebb ideig van jelen, egészen pontosan addig, amik meg nem halnak valamelyik Gantz-játék során. Viszont maga Gantz is állandó szereplő, és talán egyedül hozzá fűzhetőek valódi poénok. Az egyik „játékost” például „buzinak” becézi, mert a többiek is mindig ezzel heccelik, vagy például egy kutyát is mindig pontoz, pedig ő azért elég nehezen lehetne hatékony az űrlények irtásban. Máskor pedig Gantznek kifejezetten halálos a humora, hiszen életekkel játszik akkor, amikor például tízszer annyi ellenfél vár a „játékosokra”, mint amennyit előzetesen mutat nekik.

Stílus, hangulat

100%-ig felnőtteknek szóló alkotásról van szó, jó sok durvulással, erotikusabb részekkel, és moralizálással. Ezeket persze nem lehet annyira komolyan venni, hisz a szereplők hihetetlenül abszurd helyzetekbe kerülnek, de sokszor elgondolkodtat a film. Elsősorban a csoportpszichológia kapcsán, hisz az alaphelyzet mindig az, hogy vadidegen emberek kerülnek egy helyre, és kapnak egy közös célt (amit ráadásul adott idő alatt kell elvégezniük, bár az nem derül ki a sorozatból, hogy mi történik akkor, ha lejár az idő). Ilyenkor ugye mindig kiosztódnak a szerepek, egy idő után eldől, ki lesz a vezér, stb. Ezt mindig érdekes nézni. Másodsorban pedig elgondolkodtat az emberi közömbösségen, a kegyetlenségen, és hogy adott helyzetben egyesek bármire képesek. Jó ötlet az első részben, amikor minden járókelőnek halljuk a gondolatát, és az iskolás lánytól kezdve a nyugdíjas néniig mindenki teljesen negatív.
Parodisztikusak viszont az ellenfelek (elvileg idegenek a világűrből). Van zöldhagymát imádó, maga is zöldhagymának kinéző lény, van bevásárlószatyorral járó robot, ami egy madárszörnyet rejt magában, vagy éppen Buddha és Vishnu szobornak álcázott kreatúrák, stb. Borzasztó nagy blődségek, és tényleg el tudom képzelni, ha valaki az egyik ilyennél kikapcsolja a TV-t.
A szex is fontos szerepet kap, és természetesen itt sem hiányozhat a betegebb vonal (pl. amikor Kishimoto „háziállatként” szeretne Kei-nél lakni, és kutyaeledelt akar étel helyett). Továbbá a brutalitásban sincs tabu, még akkor sem, ha kisgyerek vagy nagymama lemészárlásáról van szó.

Benyomások, konklúzió

A Gantz nálam az egyik legnagyobb hatást kiváltó anime alkotás volt, ennek ellenére nincs benne a kedvenc háromban. Minden résznél kíváncsi voltam, hogyan folytatódik, és szívesen nézem tovább is, ha lesz folytatás. Talán az egyetlen dolog, ami nem jött be, az a vontatottság (ez mondjuk globálisan jellemző az animékre). Egy ponton túl már idegesítő, ahogy a harcok 2-3 részeken át tartanak, és hogy tíz perceket képesek vitatkozni a szereplők, mielőtt egyszer elsütnék a pisztolyukat. Ezt vetíti elő már a legelső részben is a metrós baleset, ahol a szerelvény megérkeztéig a srácok nagyjából tizenkétszer ugorhattak volna ki a sínek közül, ehelyett inkább perceken át előre futnak. Az összecsapások és sebesülések amúgy nagyon jól vannak érzékeltetve, minden ütésnek és esésnek „súlya” van. És ugyanolyan jó a lelki rész is, mert minden szenvedést, kilátástalanságot mi is átélhetünk a felfordult életű szereplőkkel együtt.
Nekem nagyon bejött, de nem tudom ajánlani mindenkinek, mert akit a következők közül bármelyiktől a hideg ráz, az nem fogja szeretni: vér, brutalitás, szex, idegbajos lények, túlzottan képtelen szituációk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése