2018. augusztus 18., szombat

A rettegés háza

Írta: Gaetano Abbondanza
Eredeti cím: House of Horror
Eredeti/magyar megjelenés: 2003/2016
Illusztrálta: Báti László Gábor
Fordította: Loriana


Design

Első kérdés: kicsoda Gaetano Abbondanza? A szép olasz névvel megáldott illető követte el ugyanis a művet, és nem csinált titkot belőle, hogy tette mindezt gyerekkori nagy kedvence, Az elátkozott ház ihletésére. Szóval egy nem hivatalos, rajongói könyvvel állunk szemben, így érthető, hogy az író várja a visszajelzéseket egy megadott email címre (ami 15 év után valószínűleg már nem túl aktív).
A borító mindenesetre nem igazán jött be. A kép gyenge minőségű, ráadásul fotónak hat, ezzel eléggé elüt az alapvetően festményszerű kjk-designtól. Az ablakban álló alak úgy fest, mintha később lett volna odamontírozva, a címfelirat ugye ennél unalmasabb már nem is lehetne (csöpögös-véres, a default paint-pirossal megoldva), a felső betűsor tök feleslegesen lett sárga. A gerincen piros lett a felirat, így szépen elüt a polcomon az összes többi sárga gerincű könyvtől. Igen, tudom, hogy ez a jubileumi, 50-ik Zagoros kötet, de én eltekintettem volna a változtatástól.


Illusztráció

És itt jön egy hatalmas DE! Báti László Gábor… szinte félek leírni… kifejezetten remekelt! Magához képest legalábbis mindenképp, de egyik-másik munkája simán megállná a helyét a nemzetközileg elismert illusztrátorok között is. Nem tudom, mi történt, de nekem nagyon kellemes meglepetés volt, főleg A veszedelmek kikötője után. Persze azért ne szálljunk el annyira, nézzük a gyengébb alkotásokat először. Rögtön a Háttértörténetes képnél a háznak konkrétan nincs környezete. Tisztában vagyok vele, hogy sötét van és köd, de azt máshogy is lehet érzékeltetni, nem csak fekete űrben való lebegésként. A 15-ös pontnál a portrék gyengék (az a vigyor…), és a frakkos embereknél konkrétan nem az van a festményen, amit a szöveg ír. A 40-es pontnál a kísértetnő mindennek az alja, én hasonlókat 8 évesen rajzolhattam, az 52-esen az áldozati lány tekintetén meg elröhögtem magam, kábé ilyen „csá haver, nincs még egy splangid?” fejet vág. A 147-es képen, a fali polcon megint előjön a full vázlatosság, amit egyszerűen nem értek, miért nincs kidolgozva rendesen. A 257-esen (és még pár másik helyen) pedig az alakok és a háttér kapcsolata érdekes, a figurák ugyanis kapnak egy fénykörvonalat, ami borzasztóan néz ki. Jók viszont a mini-grafikák (pl. a kecskefej), a 78-as fej is tetszett a dobozban, a 93-as vámpír is elég rémítő, a 133-as Rokkinok koncepciója is ötletes, ahogy elősejlik a sötétből, a 244-es Mumus is hidegrázó, a 287-es Pokoldémon is kellően gusztustalan, a 340-es banya arca is baromi jó lett, és a 398-as Reanimátor is paráztató. Az arány tehát a jobb és rosszabb rajzok között látványosan javult, csak így tovább!


Háttértörténet

A sztori nagyjából ugyanaz mint Az elátkozott házban, csak itt célirányosan érkezünk a helyre munka ügyben. A gróf fogad minket, ugyanúgy jön az italkínálás – a francia bor ki is csinál minket rögtön, ha azt választjuk. Aztán leheveredünk, majd felriadva nyakunkba vesszük az épületet. Később egy jelenés kéri segítségünket, hogy ha már erre tévedtünk, meg is szabadíthatjuk a világot a kégliben leledző sötét bandától.


Rendszer

K6+6 a begyűjthető Félelem pontok száma, ugyanannyi tehát mint Az Elátkozott házban. Kezdeti Ügyességünk -3, mert természetesen nincs nálunk fegyver, de azt lépten-nyomon be lehet majd szerezni (szerencsére, mert nem sokáig maradnánk életben). Mondjuk azért a szabályoknál át lehetne írni ilyen kalandnál a szöveget, hogy ne azt mondja, az Ügyesség a „kardvívótudást” és a „harci tapasztalatot” jelenti. Ez kissé furán hangzik korunk átlagembere esetében.


Kihívás

Nehéz, ahogy elődje is. Jó pár tárgyra szükség lesz, amiket igencsak kacifántos módon tudunk csak beszerezni. Mindenképpen beszélnünk kell Griselával, de ez csak akkor fog menni, ha tudjuk a nevét, amit a vámpír csaja mond el nekünk a festményben. Kell a pergamen is, amit Grisela elolvas, a púpostól pedig kell az infó, amivel a ház alá juthatunk. Itt megkaparinthatjuk a Bronzcsillagot. Szintén Grisela mondja el a helyes jelszót a legfontosabb kapunál (ezen kívül van még egy csomó hamis jelszó, ami miatt szívtam is rendesen az első egy-két játéknál), és így meglesz a Korok Csillaga nevű varázseszköz is. A Stringiamanóval szintén találkoznunk kell, ráadásul fogságba kell ejtenünk, nem jó, ha simán csak elpusztítjuk. Szóval érezhetjük, hogy tényleg kizárólag egy adott úton és kombinációkkal haladhatunk a kalandban, ha sikeres befejezést óhajtunk.
És persze ott vannak a Félelem pontok, amik most is csak úgy röpködnek ide-oda. A 118-ason kapunk 3-at, ahogy a 398-ason és a 164-esen is, aztán utána még 2-t, csak hogy érezzük a törődést. De mindenhol kisebb-nagyobb szívrohamok várnak ránk, bár ezúttal jóval több levonási lehetőség is akad. Például egy étkezés során, vagy whiskey-t kortyolgatva (minden egyes korty -1 pont). Ráadásul az ideális útvonalon kétszer is lenullázhatjuk értékünket, először Margareta áldásával, aztán a Korok Csillagával. Ezek azért nem kis bónuszok.


Főgonosz

Hasonló felállás történik a végjátékban, mint Az elátkozott házban, tehát ott van Pravemi gróf és embere D’Onoffrio, továbbá pluszban Cassandra, akit a gróf lányaként ismerünk meg. Ha vele beszéltünk korábban, akkor mindenképp elpusztulunk, akármit is lépünk. Ha nem, akkor Pravemit kell támadnunk, nem a ficsúr srácot. Ha ezután viszont nem állítjuk meg D’Onoffriót, akkor szintén kampec, őt pedig kizárólag a Stringiamano képes elkapni (ezért nem szabad felszeletelnünk). Ha végeztünk, Cassandra gúnyosan gratulál, és ha nincs nálunk a Korok Csillaga, meg is öl minket. Ha nálunk van, akkor az megvéd, és láthatjuk, ahogy a nő Pokoldémonná változik (már megint..? ehh). Ügyessége 15, Életereje 9, továbbá speckó sebzései vannak (érdekes, hogy ezek a 400-as fejezetponton vannak részletezve), de a Csillag úgyis 16-os Ügyességet (!) biztosít nekünk, szóval nem nagy dolog győzni. A démon pusztulásával a ház is kezd összeomlani, de ha megszereztük a bronzcsillagot, akkor sikeresen kijutunk. Az épületnek vége, mi pedig fütyörészve távozunk a reggeli napfényben.


Hangulat

Nem lett ez olyan rossz, még ha ordít is, hogy mennyire Az elátkozott ház kópiájáról van szó. Itt is a névtáblás ajtók sokasága jelenti a legtöbb választási lehetőséget (ez esetben olasz feliratokkal), de sok más ismerős szereplő és jelenet visszaköszön. Nem részletezem ezeket, mert szerencsére vannak egyedi ötletek is. A Stringiamano például tök jó ellenség, a férfi is vicces, aki vérfarkasnak hiszi magát, de nem alakul át, a focirajongó öreg is poén, a boszi pedig nagyon kemény. Lélektanilag elég durva a gyerekekkel való találkozás, de az is jó, ha megpróbálunk lelépni, bevágjuk magunkat a kocsiba, elindulunk, de… A fogva tartó fotel is klasszikus, az áldozati szertartásos rész is izgalmas (hiába ismétlés), a 303-as befejezés pedig egyenesen zseniális.
Eléggé ront azonban a hangulaton a fordítás. Zagoros kiadásban ez egészen biztosan az eddigi leggyengébb (a Vénusz kiadósokat most hagyjuk, őket úgyse lehet megverni ebben), olyan, mintha senki se nézte volna át utólag a munkát. Konkrétan tele van rossz szóhasználattal, magyartalansággal, vagy csak szimpla elütéssel. Érdekes volt olvasni a 4-es ponton hogy „ráeszmélsz a nőre”, a 22-es fejezet meg akkora káosz, hogy szinte semmit nem értettem belőle. A 300-nál milyen átokról van szó? 147-nél „ó, gyere már” (gondolom „oh, come on!” lehetett eredetileg), 140-nél a „shuffleboard”-ot azért le lehetett volna fordítani, 128-nál „három férfi” vár minket (Pravemi, D’Onoffrio és Cassandra). 42-esnél elírás, 46-nál elírás, 244-nél elírás, 309-nél elírás, és így tovább. A párbeszédek borzalmasak, csak úgy csikorognak a mondatok. Például Cassandrával a 187-esen (és milyen „kihívást” folytatunk..?), de már az elején is szörnyű olvasni, hogy a gróf tegez minket, és a felkiáltójelek is fájtak, baromira nem illetek oda. Azt már meg se kérdezem, az „Éhekor” elnevezés hogy lett összerakva. Szóval ahogy fejlődött az illusztráció, úgy süllyedt a mélybe a fordítás ebben a kiadásban.
A kaland amúgy teljesen rendben van. Található benne annyi ötlet és eredetiség, hogy el tudjuk viselni a klónozást is. Főleg annak fog jobban tetszeni, aki még nem olvasta Steve Jackson remekét, de aki igen, annak is jó nosztalgia lehet.




4 megjegyzés:

  1. Szerintem egyébként ez egy hajszállal könnyebb, mint az előde. Azért a legtöbb igazán komoly szadizmust egy folyosóra teszik, amit ha elkerülünk, akkor azért akkora szadizmus nincs talán a műben. Persze könnyűnek így sem nevezném az általad is írt okok miatt.

    Összességében szerintem egy rajongói mű szintjét hozza, de nekem kicsit sok volt a visszautalás az eredetire. Az ilyen easter egg szintű dolgok, minthogy a fehérbor megint mérgező, még nem zavarnak különösképpen, legalább van egy kis elnye, annak aki játszott az originallal. Viszont olyan durván ismétlődő jelenetek vannak, minthogy a ghoul leveri a tányérokat és ezt észrevéve jönnek értünk és kampec, vagy az áldozási ceremónia, vagy maga a végjáték is szinte teljesen ugyanaz, ahogy a mágikus fegyver megszerzése is teljesen ugyanazt a sémát követi. Nekem ez egy kicsit már sok volt, a mellett, hogy egyébként bőven az élvezhető mű kategóriába tartozik.

    VálaszTörlés
  2. És ha már fordítás: "turini Juventusnak?" Torinoira simán át lehetett volna fordítani.

    VálaszTörlés
  3. Ez egyébként nem előzménynek lett szánva?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De. Olyan ez mint a SW előzménytrilógia, időben előbb volt, de az "eredeti" mégiscsak a hamarabb megjelent :)

      Törlés