2013. április 9., kedd

A mélység démonai

Írta: Steve Jackson
Eredeti cím: Demons of the Deep
Eredeti/magyar megjelenés: 1986/2010
Illusztrálta: Geoffrey Senior
Fordította: Bob Harvey


Design

A borítón egy peches figura látható (egy külön bejáratú kis esőfelhő ontja rá a csapadékot, mi más lehetne?), akiről nekem első blikkre a Krisztofóró című magyar bábfilmsorozat jutott eszembe a 80-as évekből. Abban volt egy sokfejű sárkány, aki valahogy emlékeztetett erre a szörnyre. Annak ellenére, hogy ma már tényleg inkább vicces, elképzelhető, hogy kiskoromban rossz álmaim lettek volna tőle.


Illusztráció

Én csípem Bob Harvey-t. Ő egy profi illusztrátor, akinek itt a vizek élővilágával kellett megküzdenie. Ebben a küzdelemben voltaképp az egyhangúság lehetett a legfőbb ellenfél, mert elsősorban halakat, rákokat, polipokat kellett rajzolnia. A téma kissé száraz (vagyis inkább nedves), de technikailag tökéletesen van megoldva, nincs hiba a grafikákban.


Háttértörténet

Háát, jó egyszerű. Hajózgatunk, mígnem megtámadnak a kalózok. Véres Fejsze kapitány kiírtja az egész legénységet, mi vagyunk az egyetlen, akit megkímél. Vagyis, miután magunkhoz térünk, kiderül, hogy mégsem, inkább egy jóval kegyetlenebb halálban szeretne részesíteni bennünket. Karddal és élelmiszerrel megrakodva, hátrakötött kézzel rúgnak be a tengerbe (rendkívül okos, hogy tíz kajacsomagot pazarolnak el, hogy valakivel viccesen végezzenek…). A vízfenéken pont egy pentagrammán landolunk, mely varázserővel bír. Hatására kopoltyúnk nő, így tudunk lélegezni a víz alatt. Miután megnyugszunk, megesküszünk magunkban hogy bosszút állunk.


Rendszer

A hagyományos rendszer. Nincs extra.


Eredetiség

Hogy őszinte legyek, nekem már az alapvető motiváció is sántít. Szóval nem igazán éreztem, hogy annyira bosszút kellene állnia hősünknek, kicsit a levegőben lógott az egész végcél. Ezen felül a víz alatti harcokat, evést, ivást vagy például a „hallgatózást” is nehéz volt elképzelni. Azt se nagyon értettem, hogy hétköznapi halakkal miért kell oly módon megküzdeni, mintha szörnyetegek volnának (tehát van olyan ellenfél, ami normál méretében akkora, mint mondjuk a fejünk). Mindezektől függetlenül viszont alapvetően jó az ötlet, és jó az atmoszféra is, nekem legalábbis sikerült beleélnem magam a „vízbe”. Delfinekkel csacsoghatunk, meglátogathatjuk a sellőket, és vágtázhatunk akár csikóhalon is (sajnos csak rövid ideig).


Kihívás

A Mélység démonai kifejezetten könnyűre sikerült, ez azért Jacksontól mindenesetre meglepő. Szükség lesz vagy a delfin, vagy a vízelementál segítségére, mert ha egyikkel sem kötünk barátságot, akkor a kaland végén nem lesz, aki elvigyen minket a kalózokhoz. Ezen felül pedig kell az információ, hogy a kalózok a Hal-szigeten tartózkodnak, bár ha ezt nem tudjuk, akkor is lehet szerencsénk, hogy ezt választjuk a lehetséges úticélok közül. A könyv nagyon erőlteti a fekete gyöngyök gyűjtögetését, de igazából nem feltétlenül kellenek. Ha velük akarunk operálni, szükségeltetik a varázsszó Greylocktól, ami csontvázzá változtatja őket, és ha elég csontvázunk van, akkor a kalózoknak esélyük sem lesz. Ha nem akarunk „gyöngyözni”, akkor elég egy fúróhal, hogy meglékeljük a kalózhajót, bár ekkor nem lesz teljes győzelem, mert így a kincseknek is búcsút inthetünk. Harmadik variáció a tengeri sárkány segítségül hívása, aki semmi perc alatt ledarálja a gazfickókat, de sajnos igazolja a tételt, mely szerint „sose bízz a sárkányokban” – tehát sajnos vele is meg kell küzdenünk.


Főgonosz

Nos, ilyen nem nagyon van. Vagyis ott vannak a kalózok, meg Véres Fejsze kapitány, de teljesen súlytalanok. Nincs karakteres megjelenésük.

Hangulat

Számomra az volt a legérdekesebb a Mélység démonaival kapcsolatban, hogy ha nem látom, hogy Jackson írta, sosem tippeltem volna rá. Persze az is lehet, hogy ez a Jackson nem az a Jackson, de ennek lusta vagyok utána nézni, valaki úgyis kijavít egy kommentben, amit már alig várok. Azért sok pofás dolog volt benne, tetszett például a tengeri sárkány figurája, akit épp a kapzsiságára apellálva tudunk meggyőzni, hogy mellénk álljon, de nagyon jó ötlet volt az eszközhalak használata is (durván hatékonyak). Bekerülhetünk egy víz alatti katedrális szürreális festményeibe, vagy életre csókolhatunk egy alvó halhercegnőt… Tehát végül is teljesen jól elvoltam, de valahogy túl egyszerű, túl könnyed lett az egész. Egy súlytalan lubickolás. És a végére íme, egy viccesebb befejezés, ha netalán rátámadnánk Greylockra, aki ilyenkor megbűvöl minket: „elúszol, és homályosan tűnik fel, hogy valami megváltozott. És tényleg! Most már egy hal vagy – méghozzá egy elég ronda hal. Kalandod itt véget ért.”



1 megjegyzés:

  1. Ma végeztem ezzel. Úgy alapvetően elvoltam vele. Nem túl nehéz. Mondjuk azért a többféle lezárás különböző siker, hisz lehet, hogy csak annyi az eredmény, hogy túléljük, lehet, hogy bosszút állunk, de nem szerzünk kincset, lehet, hogy egy kevés kincset szerzünk, lehet, hogy minden kincset, és lehet, hogy a hajót is. De ez utóbbihoz kell legalább 8 gyöngy. A nehézség attól is függ, mi a végcél :)

    Amúgy nincs ebben a könyvben semmi világrengető, de azért nem rossz kis kaland.

    VálaszTörlés