Tenjho Tenge

Opening/Ending

Nagyon vicces az opening, igazi vérpezsdítő ritmusokkal (már ha valaki képes elviselni, hogy japán rapelést hallunk). A történet karakterei ugrabugrálnak, de csak a jelenben fő szerepeket betöltők (hogy ez mit jelent, majd a történetből világos lesz). Nekem bejön, tényleg aranyos, bár nem nagyon van szinkronban a sztori komolyságával. A vége főcím viszont hátborzongatóan rossz, és semmi köze egy harcos sorozathoz: Aya szerelemtől bódult fejét figyelhetjük valami romantik-popos nóta közepette. Az uccsó két résznél ezt szerencsére lecserélték egy másik dalra, és más képekre. Annál jobb lett, ami volt, de nagyon nem javított rajta.

Történet

Két szál váltakozik: a jelen, és a múlt történései. A múlt két évvel ezelőtti eseményeket mutat be, amit karakterek elbeszéléseiből ismerünk meg. Sokak szerint a Tenjho Tenge azzal lett elrontva, hogy a múlt történéseivel foglalkozik többségében, pedig a jelen sokkal érdekesebb lenne. Ezzel félig-meddig én is egyetértek, de azt mondom, a múltat is fontos megismerni, bár valóban több hangsúlyt fektettek rá a kelleténél.

A jelenben Nagi Souichiro és Bob új iskolába kerülnek. A páros már minden korábbi sulijukban végigvert mindenkit, és itt is ezt tervezik. Kezdetben sikerül is nekik, de később belebotlanak olyan alakokba, akik különböző harcművészeti klub tagjai. Rádöbbennek, hogy ezek ellen nincs esélyük, mert nemes egyszerűséggel feltörlik velük a padlót. Ezt pedig nem hagyhatják, tehát beállnak a legszimpatikusabba (Jyuken klub), hogy megtanulják, hogyan lehetnek még erősebbek, és hogy móresre tanítsák a legnagyobb, de egyben jóval sötétebb Végrehajtók nevezetű társaságot. Ezt legkésőbb az iskola által a klubok között rendezett tornán meg is tehetik. Nagiról menet közben kiderül, hogy egy olyan valaki, akiben ősi erők bújnak meg, így felveheti a versenyt akár a Végrehajtók vezérével, Mitsoumi-val is.

A múlt ennél sokkal kacifántosabb. Mitsoumi, Bunsichi és Shin voltak a suli legerősebb diákjai. Shin titokban saját régi klubjának, a Katana klubnak tagjait támadta meg álarcban az utcákon, és verte őket félholtra. Hogy miért teszi ezt, azt sokáig nem tudni, de később kiderül, hogy nem volt éppen felhőtlen gyerekkora a srácnak (szüleit is ő ölte meg!), szóval egyfajta skizofrén állapotként mutatkozik meg nála a belső erő. Eközben Mitsoumi és Shin testvére, Maya között szerelem szövődik, de Shin nem hajlandó elengedni húgát, mert ő az egyetlen, aki képes kordában tartani őrületét. Szó van még egy kardról (reiki), mely Shinnek hihetetlen erőt ad, illetve a háttérben meghúzódik a harcművész szervezeteket ellenőrző társaság, aminek Mitsoumi apja a feje, és aki csak azt nézik a fiatalokban, hogy melyikükből lehet isteni erőkkel rendelkező harcost képezni. Miután Shin őrülete egyre komolyabb szintekre hág, inkább Mitsoumi lesz az optimális jelölt a legjobb harcos címre.

Szereplők

Nagi egy beképzelt és vad gyerek, akit semmi más nem érdekel, csak a verekedés, és hogy hogyan lehetne erősebb. A benne lakozó energiákat épp emiatt a sorozatban még nem nagyon képes sem uralni, sem normálisan használni.

Mivel Nagit a csajok sem érdeklik, ezért megőrül Aya-tól, Maya húgától, aki kizárólag úgy beszél róla, mint jövendőbelijéről (mivel egy véletlennek köszönhetően először a srác látja meztelenül, és egy régi babona szerint ennek az illetőnek kell lennie a lány férjének). Aya-ban amúgy szintén ott az ősi erő, de talán ő a leggyengébb karakter, és annyira nem is érdekli a harcművészet, mint a többieket.

Maya, Mitsoumi örök szerelme. Ez amolyan se veled, se nélküled kapcsolat, sosem képesek igazán összejönni, ez jelenti a film egyik nagy drámáját. Ő egy nagyon képzett harcművész, még arra is figyel, hogy ideje nagy részében chibi (gyermeki) alakzatban létezzen, ezzel is spórolva az energiáin (???).

Mitsoumi egy idő után erőszakkal átveszi apjától a szervezet vezetését, és biztos kézzel irányítja a Végrehajtók csapatát. A történések őt viselik meg a legjobban. Shin egy harc során egy ütéssel földöntúli erőt ad át neki, de ez egyben azzal jár, hogy szép lassan bele fog halni (elmondás szerint csak pár hónapja van hátra, de az eset után még két évvel is él). Emiatt a jelenben Mitsoumi szinte mindig búskomor, de ő az egyik legerősebb harcos a világon.

Shin a legdrámaibb figura, végzete elkerülhetetlen. Nem elég erős sem testileg, sem lelkileg hogy úrrá legyen a belsejében dúló önpusztító vágyakon. Érdekes az is, hogy mikor egy vereségéből visszatér, szemfedőjén horogkereszt van – a filmből nem derül ki, hogy ez végül is mit akar jelenteni.

Bunsichi a nagy trió harmadik tagja. Ő borzalmasan erős (a filmben egyszer sem tudja legyőzni senki sem), de inkább az utcai bunyó, semmint a harcművészet felé vonzódik. Ő az egyetlen, aki nem annyira bonyolódik bele a drámákba, inkább laza kívülálló marad, és így talán ő jár a legjobban.

Aztán itt van még Mitsoumi kisöccse, Masataka, aki egy kicsit szerelmes Aya-ba (de legalábbis szívesen megdugná), Kozonuha san, akit voltaképp a harcművész szervezet bérel fel, hogy tartsa szemmel a fiúkat (ez jól megy neki, Mitsoumival például le is fekszik), illetve szót érdemel még Isuzu, aki a Végrehajtók leglojálisabb embere. Sok szereplő van még, de az említettek a legfontosabbak.

Stílus, hangulat

Mint már említettem, az uralkodó atmoszféra drámai, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének vicces, és persze erotikusabb jelentek is. Elmaradhatatlanok a bugyi és mellmutogatós részek, és a hülyülés, amit itt elsősorban Masataka (meg néha Bunsichi) hoz. A fő mondanivaló azonban egyértelműen a harc, az erő, a hatalom, és az ezekkel együtt járó felelősség. Ebben a világban mindenki tiszteli az erőt, mindenki arra vágyik, hogy erős legyen, és ez sokszor a lelkiek rovására megy.

Az összecsapások taglalása nem üti meg a Dragon ball mélységeit (ahol ugye gyakran 1 rúgás = másfél rész), de vannak nagyobb harcok. Amúgy meg kellően brutális, ha arról van szó, törnek a végtagok rendesen, csordul a vér.

Rajz

Erről csak jót lehet mondani: szép, színes, plasztikus. A lányok egytől-egyig gyönyörűek, a fiúk meg olyan menők, és olyan izmosak, mint a ház.

Benyomások, konklúzió

Bár én nem mondom, hogy az egész Tenjho Tenge sorozat el lenne rontva, de a vége mindenképp furcsa lett. Az utolsó részek teljesen feleslegesen lettek elnyújtva, a történéseknek nincs semmi konklúziójuk, nem futnak ki sehová a szálak, nincs katarzis. A szereplők élik tovább életüket, nincsenek nagy leszámolások, Mitsoumi sem hal meg (nem mintha mindenáron erre vágytam volna), a bajnokság sem ér véget, Nagi sem ér igazán révbe, a szerelmi szálakkal sem lesz semmi. Ez eléggé frusztráló, mert ha ezek szépen el lettek volna rendezve, nagyon jó szájízzel írnék most, de így csalódás. Az utolsó harcok a jelenben is inkább hülyéskedősek (Maya vs Aya, Nagi vs Mitsoumi), illetve az sem túlzottan példamutató, hogy Nagi nem a tanulástól, nem az edzéstől lesz jó (bár ezek fejlesztenek rajta), hanem mert egyszerűen őserővel született. Kicsit igazságtalan a képlet, hogy bárki bármennyi erőt fektet egy dologba, úgysem lesz jobb annál, mint aki eleve tehetséggel születik (hozzátéve hogy persze ez valóban így van, csak így nem túl motiváló az egész).

Mindezzel együtt tényleg jó a Tenjho Tenge, egész egyszerűen azért, mert hat az emberre. Nekem például abszolút átjött, hogy milyen jó érzés erősnek lenni, valakit legyőzni, és mindezzel a hatalommal felelősen bánni (hasonló stílus mozifilmben pl. a Harcosok klubja). Szóval ilyen is, olyan is, de egyszeri megnézésre mindenképp ajánlom szeretettel.