Az álmok erdeje

Írta: Nathan Page
Eredeti cím: The Forest of Dreams
Eredeti/magyar megjelenés: 1999/2017
Illusztrálta: Báti László Gábor
Fordította: Loriana

Design

Nagyon pipec a borítókép, szuperül megadja a hangulatot, csak azt fekete betűkörvonalat tudnám feledni… A Photoshop azért ennél már finomabb hatásokra képes minimális hozzáértéssel. Itt térnék ki arra is, amin jót derültem: konkrétan semmi nem utal semmiféle „álmok erdejére” a kalandban, az egyetlen UTOLSÓ mondatot kivéve. Érdekes címadási módszer.

Illusztráció

Újra itt a láthatóan igen népszerű Báti László Gábor, akinek munkái vagy mindenki legnagyobb megelégedésére szolgálnak, vagy olyan szintű protekciója van a Zagor.hu-nál, mint az állat. Na de csak viccelek, nézzük mit alkotott ezúttal a mester. Az 1-es kép például tökre rendben van, jól indul a kaland. A 16-os grafika is elég félelmetes, csak hát sajnos azok a fák (vagy mik) is elég hátborzongatóak lettek a háttérben, már ha a minőségről beszélünk. Azt, hogy szegény Leprechaun (55.) mit vétett, hogy ilyen szörnyszülött lett belőle, meg se merem kérdezni, de hogy a száj/ajak ábrázolás még mindig nem igazán megy Gábornak, ezt a következtetést levonhatjuk ebből az illusztrációból. Yaztromo (98.) lépcsője nem tudom, hova tűnik a felénél, de az öreg varázsló tornya (212.) sem mondom meg, leginkább mire emlékezett (haha). A 224-es képnél a leírás külön említi, hogy négyzet alakú a szoba, erre látunk egy kör alakút, a 297-esnél szintén szétesik a háttér, ahogy a 392-esnél is érdekesen fest. Tudom, tudom, a háttér azért vázlatos, mert nem az van fókuszban, ne vonja el a figyelmet. Sajnos azonban Gábornál pont azzal vonja el a figyelmet, hogy annyira vázlatos, és annyira csúf, hogy nem tudsz nem figyelni rá. És most mindenki lapozza fel a 268-as rajzot (Vad Dombi Emberek) - ez valaki szerint megüti a mércét? Vagy a 405-ös virágok? Vagy a 422-es, ahol olyanok a Patkányemberek, mintha összenőttek volna? Vagy a 472-es mini grafika a gonosz fáról valakiben félelmet kelt, és nem röhögőgörcsöt? Vagy a 453-as erdő részlet, amilyet tök felesleges rajzolni, ha nincs meg hozzá a türelem az alkotóban. A 308-as alkotás (Kőhidfalva bejárata) is iskolapéldája a hanyagságnak. A híd aránylag jól ki van dolgozva, a többi meg oda van hányva, hogy az olvasó még véletlenül se érezhessen mást, csak hogy: „nesze öcsém, ez van, nem fogom még egy óráig szépítgetni”. Mindezeken túl ezúttal is akadnak jobban sikerült illusztrációk. A 112-esnél (két manó a víznél) tök jó a koncepció, csak a megvalósítás lett olyan, mintha egy mesekönyvben látnánk. Sárkarom (170.) is tetszett, ahogy a Fekete Sárkány (282.) se rossz, és az Óriás (437.) is jó atmoszférájú ábrázolást kapott.

Háttértörténet

Iszaposd törpe királya, Rancibrawn le kívánja igázni Kőhídfalvát és annak vezetőjét Gilibran királyt. A terv jól halad, az iszaposdiak felülkerekedtek, így már csak egy találka van hátra a Fekete Erdőben a két uralkodó között, melyen a kőhídfalviak végleg leteszik a fegyvert. A sztori amúgy elég szörnyű szövegezéssel lett megírva (vagy az eredeti is ilyen, vagy a fordítás rontja el, nem tudom), kifejezetten nehéz volt kihámozni, hogy akkor ennyi a lényeg. Mi egy alakváltó vagyunk, akit már régebben foglyul ejtett Rancibrawn, és háziállataként tart rabságban. Azt a tervet főztük ki, hogy valahogy megszökünk, és a királyi összejövetelen megöljük Iszaposd vezérét, ahol végre már nem lesz körülvéve őreivel. Oda ugyanis csak egy-két legfőbb embere kíséri el a két vezért.

Rendszer

Szép vastagra sikerült a könyv, 500 fejezetet tartalmaz, ami kellőképpen komplex kalandot ígér. Alakváltóságunk szintén érdekesen hangzik játéktechnikai szempontból, lássuk hogyan oldották meg. Alakváltás pontunk K6 + 5, és csak annak az alakját vagyunk képesek felvenni, akinek láttuk a halálát (lényének távozását). Ezen felül kisebb lénnyé/állattá bármikor tudunk változni, de mindkét verzió Életerőbe kerül. Nagyobb lények a halálukkor kvázi Ügyesség próbát dobnak a mi Alakváltás értékünk ellen, ami ha sikeres, akkor nem tudjuk ellesni a lényét, szóval az elsajátítás nem automatikus. Amikor később át akarunk alakulni a megtanult formába, az 4 Életerő pontba kerül. Ha más lény bőrében csatázunk, akkor természetesen annak harcértékeit kell használnunk, ami igencsak fontos tényező, hisz kezdeti Ügyességünk ebben a játékban K6 + 3, tehát baromi nagy hátrányból indulunk. Ráadásul az alakváltás csak egyetlen csata idejére vonatkozik, vagy amíg egy helyszínen vagyunk. Utána rögtön visszavedlünk saját formánkba, visszakapjuk saját értékeinket. Ha több ellenféllel harcolunk, akkor csak annak a lénynek az alakját vehetjük fel, akivel utoljára küzdöttünk meg, és persze egy csata alatt nem alakulhatunk ide-oda akkor sem, ha sokan vannak. Minden harmadik megtanult lény után +1 Alakváltás pont a jutalmunk.
Alapvetően jó ötlet az alakváltósdi, de itt is azt éreztem, mint más hasonló könyvekben, hogy kitalálnak valami különlegeset, csak azért, hogy aztán minden erővel próbálják visszafogni, nehogy túl táposokká váljunk. Hasonló rossz emlék a Jackson Kaland-Játék-Varázslat köteteiben maga a varázslás, vagy például a Zagor legendájában a rengeteg mágia gátló szabály. Most is ez van, változgassunk kedvünkre, de két alkalom után már -8 Életerő pontban leszünk, azaz a kaland első 10%-ában simán elpusztulhatunk ezzel. Vicces megfigyelni azt is, hogy a sokfős küzdelmek során szinte mindig az utolsó ellenség a listában a leggyengébb, akinek alakját esélyünk van lemásolni. Ez annyira olcsó húzás, hogy hajaj. Arról már nem is beszélve, hogy amikor végre összeakadunk egy durva ellenféllel, a Fekete Sárkánnyal, és valami csoda folytán legyőzzük, akkor a mérete okán maximum csak egyszer változhatunk át a bőrébe, és az 4 Életerő helyett 8 Életerőbe (!) kerül. Szörnyen pitiáner megoldások, és így pont az veszik el, hogy valami extra képességet végre felhőtlenül élvezhetnénk.
Az időt is vezetni kell, vagyis az órákat számolgatni, és ide-oda lapozgatni, ha elértünk bizonyos mennyiségeket. Továbbá felszerelés nélkül indulunk (ami persze a történetből érthető), és maximum 4 tárgy VAGY élelmiszer lehet nálunk, amíg nem találunk valami hátizsákfélét. Egy újabb izzasztó kiszúrás.

Kihívás

A fentiekből már talán körvonalazódott, hogy ez nem egy egyszerű játék, és valóban nem, kifejezetten szemét lett minden szempontból. Jó sokszor kipurcanhatunk, például már a legelején egy elrontott szerencsepróba után, bár annyira nem értettem, fogvatartóink miért ölnének meg minket ketrecünkben. Sok-sok csapás érhet minket, és pontjaink csak úgy pörögnek a nulla felé (egy gyöngyszem: a Vérfarkas kór minden órában 2 Életerőt vesz le). Az átváltozások miatt szintén számtalanszor lelhetjük halálunkat, de az eltelt órák száma is a végzetünk lehet bármikor. A Fekete Erdőhöz ugyanis alapvetően térkép kellene, mivel a végtelenségig lehetséges bolyongani benne, így előbb-utóbb elfogy minden időnk.
A kötelezően megszerzendő dolgok listája is szép hosszú, és egész biztosan kihagyok elemeket (hisz bizonyos tárgyakhoz más tárgyak/akciók is szükségesek), de lássuk a főbb cuccokat: kell a Sas Tekercs, amivel Kőhídfalván megtudhatjuk Rancibrawn fővarázslójának nevét (Kőhídfalvára csak törpeként léphetünk be, ez már -4 Életerő). Ezt a Bitai-t kell aztán megkeresnünk Iszaposdon (szintén -4 Életerő, csak hogy bemehessünk), majd meg kell vele küzdenünk, hogy felvehessük az alakját. Ha itt nincs varázsvédő gyűrűnk, akkor kampec. Lesz egy külön harc egy gólemmel, ami bár tök ötletes (a gólem a csata közben szétszakadozik, és a részeit is el kell intéznünk), de mondanom se kell, hogy iszonyatos szadizmus. Ezután a Látás Köve szükséges, hogy megtaláljuk az elbújt öreget, majd Tigrissé kell változnunk (-4 Életerő, és tökéletesen a szerencsén múlik, hogy tudunk-e ilyet, tehát hogy találkoztunk-e korábban tigrissel), aztán a varázsló erejének forrásáról is tudnunk kell, ami egy nyakék, aztán végre összecsaphatunk vele. Bitai-nak 11-es Ügyessége és 15 Életereje van, hát itt már azért erősen gondoltam az író anyukájára. Aszondja: „talán ő a legöregebb törpe, aki valaha láttál” - aha, a görnyedt matuzsálemek valóban 11-es Ügyességgel és 15-ös Életerővel szoktak ám rendelkezni. Már említettem korábban is: legyen a vén mágusoknak irtóztató varázsereje, de ne legyen óriásokkal és sárkányokkal vetekedő harcértéke, mert egyszerűen nevetséges. Oké, szóval ha legyőztük, akkor láthatjuk, hogy mégsem győztük le, mert egy Ében Pálca is szükséges, hogy végleg kinyírjuk. És ezután át kellene változnunk a 11-es Ügyességű alakjába, ami kábé kizárt, de ha nem sikerül, akkor az egész nem ért semmit, kalandunk is véget ért, hisz így már nem fogunk tudni Rancibrawn közelébe férkőzni a találkozón. Ja és innentől lennie kell még 9 órának a negyedik nap végéig, amire mondanom se kell, mennyi esélyünk van, ha tisztességesen vezettük a pontokat eddig. Gyerekjáték, hm?
Ezután összeakadunk még egy másik Alakváltóval, ami tök menő jelenet, csak kissé nehézkes legyőzni, főleg ha a 16-os Ügyességű és 24-es Életerejű Aranysárkánnyá változik… És NANÁ, hogy ha valami isteni segítséggel legyőznénk sárkány alakban, azt akkor sem másolhatjuk le. Az ezutáni kalandokhoz kívánatos még legalább két műkéz (kissé röhejes elképzelni, hogy hősünk műkezekkel kolbászol az erdőben, mert ezek a legfontosabb eszközök hőstette véghezviteléhez), egyet a Gremlineknél használhatunk, ami nélkül kinyiffantanak, a másik pedig a barlangi ember szobránál, hogy kinyíljon a titkos ajtó a királyi találkozó színhelyéhez.

Főgonosz

Folytatva az előző részt, a találkozón átváltozunk Bitai-vá (-4 Életerő), és rögtön rá kell támadnunk Rancibrawnra, különben észreveszi, hogy kik vagyunk, és ő öl meg minket. Érdekes hárompólusú küzdelem alakul ki, amiben segíthetjük Nagylábot és Gilibran királyt (ők a jófiúk) Rancibrawn, és annak két embere ellen. Sejthetjük, hogy ha valamelyik kőhídfalvi törpe elhalálozik, akkor nekünk is annyi, és már meg se lepődtem, hogy Rancibrawn 13-as Ügyességet és 19-es Életerőt kapott. Nathan Page… hozzád szólok: most tényleg..?
Ha minden jól megy, elmegyünk Kőhídfalvára hármasban, és mi leszünk az ünnepelt hősök. Mondjuk, feltételezem, Iszaposd durva bosszúakciót tervez, és ebből még véresebb háború fog kerekedni, de erről már nem szól a fáma.

Hangulat

Ez egy szerethető könyv, tele jó kis ötletekkel, de feleslegesen nehéz lett, a játszhatatlanság határát súrolja. Tudom, hogy jó pár ilyen brutál KJK van, ettől én még nem tartom ezt a színvonal mértékadójának. Klassz részek vannak, mint például a legelején, ahol vagy patkányként szökünk meg, vagy csak a karunkat megnyújtva ragadjuk meg börtönünk kulcsát. Az első 4 Életerő pontba kerül, a másikhoz szerencsepróba kell. Azt is borzongató volt olvasni, mikor visszatértem Iszaposdra, milyen hatása volt tettemnek: a minket felügyelő őrt kivégezték, és nekünk sírja el ezt az özvegye. És volt még sok apró epizód, ami bejött. Ellenben teljes érdektelenségbe fullad a lényfelhozatal, ha megnézzük, milyen hihetetlenül különleges kreatúrákkal lesz dolgunk. Van itt ork, kutya, törpe, verembe esett férfi, lovas férfi, vadász férfi, gonosz növény, még több ork, kígyó, elf, goblin, pigmeus, skorpió, krokodil, további orkok, hangyák, angolna, és még orkok is vannak. A „fáradt vándor, pihend itt ki magad” székecske elég pofátlan koppintás a Tűzhegy varázslójából, Yaztromó felbukkanása teljesen mellékes, Arragon gonosz mágus szintén papírmasé figura lett, akivel még beszélni sem lehet értelmesen, és Gilibran kalapácsa megint elveszik. Komolyan mondom, az a fegyver többször van elveszve, mint nem.
Az is fura volt, miért akar az égvilágon mindenki megölni minket. Értem, hogy a népek nem szeretik az Alakváltókat, de azért nem kéne mindenkinek karddal rohanni felénk, ahogy meglát - ez kissé túlzásnak tűnt. Mondjuk hasonlókat élhetünk meg, ha Fekete Elffé változgatunk, szóval elég rasszista alapokon nyugszik a Fekete Erdő. És voltaképpen hogy nézünk ki? Hogy kell elképzelni egy Alakváltót? Van egy kép a fajtásunkról, de az nem éppen úgy fest, mint akit aranyos kis kedvencként tartanék ketrecben, ahogy azt a törpék tették velünk.
És ami sajnos most is felütötte a fejét, az a szöveg gyakori nehezen olvashatósága. Az persze apróság, hogy a Vad Dombi Emberekből egy másik fejezetben már Hegyi Emberek lesznek, de például a sárkánynak sem feltétlenül „szája”, hanem inkább „pofája” van. Sok a rosszul hangzó mondat és a szóismétlés, érdemes elolvasni a 39-es fejezetet, milyen érdekesre sikeredett, vagy a 154-es kifejezéseit, amiket sok mindennek nevezhetünk, csak magyarosnak nem (pl. „a lény elengedi a fogását”). De nehéz munka a fordítás, nem akarom annyira kritizálni, mert szerintem én még ilyen végeredményt sem tudnék letenni az asztalra. Vegyes lett tehát a kép, de mindenképp megéri játszani vele, már csak az érdekes ötletek miatt is. Aztán kiderül, ki mennyire lesz rosszul a nehézségi foktól.