A vértengerek

Írta: Andrew Chapman

Eredeti cím: Seas of Blood

Eredeti/magyar megjelenés: 1985/1990

Illusztrálta:  Bob Harvey

Fordította: Varsányi Mária

Design

Szerintem szuper a borító. Jó a kép, hangulatosak a színek, még a cím betűtípusát is imádom. Jó, talán lehet rá olyat mondani, hogy túlzottan mesterkélt a beállítás (ahogy a középső tengeri kígyó a szemünkbe néz), és talán külön képen már nem tetszene annyira, de könyvborítóként állat. Mindenképp csalogató lehet, ha egy polcon meglátjuk.

Illusztráció

Na jó, én rájöttem hogy bírom Bob Harvey-t. Tudsz szebbet mutatni nekem például az ogre bajnoknál? (48.). Bár a madár-fétise megmaradt a Haláltalizmán rajzai óta (vagy csak ő kap ki mindig ilyen sztorikat? Hmm… most szöget ütött a fejembe, hogy is van ez: vajon az illusztrátorok dönthetik el, hogy mely fejezetekhez készítenek képet?). Nagyon tetszik, hogy a távolságot/magasságot/mélységet mennyire jól tudja érzékeltetni. Minden rajznak „súlya” van, mintha tényleg ott lennénk.

Háttértörténet

Ez alkalommal nem vagyunk jó fiúk, sőt, egyenesen gonosz kalózok vagyunk, ráadásul a legnagyobbak közül valók. Van még egy másik senkiházi, aki szintén igényt tart a „legnagyobb” címére, Abdul a Mészáros (bizalomgerjesztő pofa lehet ezzel a névvel). Vele kötünk tehát fogadást, hogy Takból Nippurba eljutva, maximum 50 nap alatt melyikünk tud több aranyat összehozni (persze tisztességtelen úton). Ja és hát életben is kell maradni…

Rendszer

Az alapvető értékeken kívül hajónk legénységének értékeit is ki kell számítanunk. Nyugalom, ezeket pontosan ugyanolyan egyszerűen lehet kezelni, mint saját személyes jellemzőinket. A „Legénység ütései” voltaképpen az Ügyesség, a „Legénység ereje” pedig az Életerő fogalmainak felel meg. Bár ez utóbbi azért többfunkciós érték, hiszen erre a pontértékre kell próbát dobnunk akkor is, amikor meg kell állapítanunk, hogy hány nap alatt jutunk el egy bizonyos úti célhoz (pl. 5 vagy 4 nap alatt, és ez nagyon nem mindegy). Ha már itt tartunk, az eltelt napok számát is jegyezni kell, és ha 50 felett járunk, akkor tulajdonképpen abba is hagyhatjuk a játékot, hiszen túlléptük a fogadásban rögzített limitet. A „Zsákmány” mező szintén fontos, hisz az összerabolt pénzekért megy az egész játék, illetve nincs külön jelezve, de a rabszolgának eladható foglyokat is érdemes számolni, hisz azok is pénzt érnek majd a piacon.

Szóval a tengeri csata ugyanúgy működik, mint az egyéni harc, ugyanúgy kell számolni a Támadóértéket, stb. Érdekesség, hogy minden egyes eltelt hajóút napjával visszakapunk egyet esetlegesen elvesztett Életerő pontjainkból. Ez kellemes bónusz, bár egyéni harc jóval kevesebb lesz, mint csapatos, így annyira nem fognak fogyni.

Eredetiség

Az eredetiséggel nincs gond, nem rémlik, hogy lenne hasonló kalózos játék. Pont emiatt nem is kellett annyira megerőltetnie magát az írónak, mert az alaphelyzet hangulata eleve elég ahhoz, hogy jól szórakozzunk. Ettől függetlenül azért elég színes a világ, és nem hiányoznak a fantasy lények, még mielőtt valaki azt hinné, hogy ez most egy realista közeg lesz. Furcsa azért a mitológiai sztori megjelenése (Odüsszeia, és a disznókká változtatott hajósok), aztán a végén is van egy küklopsz (mondjuk, hogy az mit keres ott, az jó kérdés), de vicces a Négy Szél királya is, akinek ha leöljük az állatait vagy visszautasítjuk ebédmeghívását, akkor visszafúj minket a starthoz, és már vége is a kalandnak. Viszont ha jól viselkedünk, akkor megkaphatjuk tőle a szeleket, amik gyorsabban repítenek majd minket utunkon.

Kihívás

Nem tűnik túl nehéznek, bár hozzáteszem, hogy a Szerencse próbák elvétésekor nagyon gyakran végezetes lesz az eredmény. Az igazi problémát azt jelenti, hogy nagyon könnyű túllépni az 50 napot, továbbá hogy nem fogunk elég aranyat zsákmányolni. Őszinte leszek: nem számoltam utána (ahogy például az Elátkozott házban sem a Félelem pontoknak), de necces, hogy le lehet-e egyáltalán győzni Abdult csalás nélkül. A végén derül ki, hogy minimum 900 arany kell a diadalhoz, ami lehetetlennek hangzik, amikor az átlag kincsmennyiség 50-100 arany környékén van egy helyszínen. Ha ezt összevetjük az utazási napok számával, akkor hááát… Aztán persze lehet, hogy kihagytam valami sokszáz aranyas lehetőséget, de nem hiszem. Akkor lenne reálisabb a dolog, ha nem kellene lefelezni a végösszeget, ahogy a könyv utasít. Az amúgy külön vicces, hogy arra már nem is kapunk instrukciót, hogy mi van akkor, ha nincs meg a kellő mennyiség, szóval még annyit se olvashatunk, hogy bocs, vesztettél. Vagy 400-ik fejezet, vagy X.

Főgonosz

Az itt nincs, bár a végén ott lebzsel a korábban említett küklopsz. A vele való harc jól lett kivitelezve, minden egyes húzásunkon gondolkodni kell, hogyan akarjuk lenullázni az ellenfél Életerő pontjait. Én baromira ráéreztem a gyenge pontjaira, így hamar meglett a dolog.

Hangulat

Mindent összevetve nem érheti szó a ház elejét, bár túlzottan nem is pakolták tele a Vértengereket extra meglepetésekkel. Jó, hogy egy vár bevételét különböző módokon megtervezhetjük; jó, hogy embereinket néha meg kell regulázni (néha pedig elegük lesz belőlünk és egyszerűen kinyírnak); jók a különböző hajós manőverezgetések a csatákban; és jó, amikor összefutunk valakivel, akinek tartozunk, és kockázással intézhetjük el a dolgot (vagy erőszakkal). Azért volt, ahol már éreztem, hogy fogy a kreativitás, például amikor egy Szemgolyóval kell megküzdeni (amit a következő pontban már ork-ként említ a könyv), de furcsa volt az is, hogy a Három nővér szigeteket csak az egyik szigetről lehet elhagyni, onnan viszont már nem lehet visszatérni a többire. És ez a 388-as ponton lévő szobor csak nekem tűnik kb. tíz méteresnek? Ezt hogy tudjuk egyedül kivinni az embereinkhez?

De ezek már csak a kötözködések. A Vértengerek aranyos lett. Jó az egyszemélyes és hajós kalandok aránya, bár továbbra is fenntartom, hogy győzni benne nem nagyon lehet tisztességes játékkal. Bár ha már úgyis törvényen kívülit alakítunk, akkor lehet, hogy úgy gondolták, hogy a játékosnak sem muszáj betartani a könyv szabályait…