Viharkristály

Írta: Rhianna Pratchett
Eredeti cím: Crystal of Storms
Eredeti/magyar megjelenés: 2020/2022
Illusztrálta:  Lakatos István
Fordította: Kemenes Iván

Design

Lássuk, mit alkotott Rhianna Pratchett a kaland játék könyvek világában, kinek neve kocka körökben sokaknak ismerősen csenghet (az apukájáról nem is beszélve). Őszintén szólva, a borítót látva, volt bennem némi félsz, hogy egy teljes mértékben gyerekeknek készült kalandot kapok majd, és a rövid leírás a hátoldalon is ezt sugallta. Ettől eltekintve a design nagyon kellemes a maga mesés megjelenítésével, bár meglepett a Káosz Fellegvárából megismert lény felbukkanása – kíváncsi is lettem, hogyan kerül ide ez a figura.

Illusztráció

Lakatos István kiváló munkát végzett, grafikái elsősorban John Blanche legszebb műveit juttatták eszembe, sőt, véleményem szerint az említett úriember igazából elbújhat magyar kollégája mellett. Szép és nagyon részletes rajzokat láthatunk, le a kalappal. Persze ízlés kérdése is, lefogadom, hogy valakinek nem jön be ez a „Varjúdombi mesék” stílus, de a maga nemében szerintem teljesen egyedi és szuper hangulatos az összes kép. Nagyjából mindegyik szemet gyönyörködtető, de kiemelném a kedvenceimet: Fellegsarj a tanya felett (30.), goblinok a téren (156.), lidérchal (190.), Vizigg, a főtechnomanta (210.), óriás fémkéz rombol az utcán (250.), madárijesztő (376.). Nagyon profi az egész.

Háttértörténet

Allansia és Khul közötti vizek feletti lebegő szigetcsoporton, azaz Pangarián éldegélünk, és az Éggárda tagja vagyunk. Egy nap a fő szigeten, a Nimbuszon vésztanácsot hívnak össze, ahová mi is mennénk, de századosunk elküld minket a kaszárnyában hagyott cuccaiért, többek között a „röppencséért”, amivel repülni lehet, felcsatolható szárnyak formájában. Mikor visszaérünk, a szigeten lévő fellegvár felrobban, mi pedig lesodródunk a peremről. Szerencsére ott a röppencs, így van esélyünk a túlélésre, de a Nimbusz az óceánba zuhan.

Rendszer

A klasszikus 400 fejezetpontos játékkal van dolgunk, a kalandlap is a régi formában lett megalkotva, csak kissé dizájnosabb lett, és a könyv végére került. Dobókocka eredmények is vannak a lapok alján azoknak, akik nem rendelkeznek eggyel sem, mint a Kaland Játék Varázslat kötetekben.

Kihívás

Kifejezetten könnyű a kaland, hirtelen halál fejezetponttal például csak szökőévenként találkozhatunk. Azért olykor repkednek a pontok, szóval nem mondom, hogy nem lehet gyorsan pórul járni, ha a szerencse ellenünk dolgozik, kemény mondjuk egy sikertelen próba eredményeként -3 Ügyességet elszenvedni. Kifejezetten sok a kockadobálás a játék során, de ezeknél könnyebbséget jelent, hogy egy bénázás miatt nem halunk meg azonnal, inkább Életerő veszteséggel járnak, és a történet úgy folytatódik, mintha sikert értünk volna el, szóval a KJK-k általános nehézségi szintjével összehasonlítva a Viharkristály nagyon megengedőnek tűnhet. A Szemspiont például bármilyen ügyetlenül követjük, végül úgyis menni fog, de ugyanígy van a tolvaj üldözésével, és sok más dologgal. Érezhető, hogy a könyv nem akar szemétkedni, fontosabb, hogy a végére járjunk a történetnek. Mondjuk ha például kifogyunk a pénzből, és így nem tudjuk újratölteni röppencsüket, akkor azonnal vége az utunknak, bár az kissé érdekes, hogy hivatali személyként nem foglalhatunk le maguknak egy kis üzemanyagot ingyen…

Főgonosz

A végjátékhoz közeledve össze kell majd szednünk három hozzávalót, hogy az öreg főtechnomanta, Vizigg ki tudja varázsolni az elsüllyedt szigetet az óceánból. Ha ez megvan, megpillantjuk Krazikot, az áruló főmérnököt a saját óriási harci gólemjébe szorulva. Megjelenik Boreász is, a viharszülött lény, aki kezdésként ránk idéz egy ellenfelet. Hogy mit, az kockadobással dől el, vicces, hogy lehet akár egy aranyos kis Iszapkarom is (Ügyesség 5, Életerő 4). Ha győzünk, Boreász magát viharkristállyá változtatva életre kelti a gólemet, ami kissé nagy falat lenne nekünk, így magunkhoz szólítjuk a tengeri óriást, Tideuszt, akivel korábban barátságos meccset kellet vívnunk a tengeralattjárónkat irányítva. Ha vannak nálunk bónusz cuccok, szépen felerősíthetjük szövetségesünket, aztán indulhat egy egyedien megkomponált csata, amiben tovább segíthetjük Tideuszt. Ahogy Boreász kifullad, szélvész testvérkéi szétkapják őt, a Nimbusz pedig újra felemelkedik az égbe.

Hangulat

A játék voltaképpen egy nyomozás, amiben számos információtöredéket szedegethetünk össze, jópár név felbukkan, és olykor a sorrend is fontos lehet, ha meg akarjuk érteni a történteket. Az egész így kicsit krimi-szerű hangulatot kapott, vannak kihallgatásos jelenetek, üldözés és egyéb jellemző momentumok. A könnyedséget lépten-nyomon érezni, rengeteg segítő holmit, élelmet, tápolásra alkalmas finomságot zsákolhatunk be, ártó dolgokkal ellenben nem is nagyon találkozni. Van pár pont, amikor kelleni fognak cuccok a továbbjutáshoz, de nem szokványos módon ilyenkor mindig vissza lehet menni korábbi helyszínekre, és tovább kutatni, szóval szerintem nem nagyon lesz problémája a végigjátszással senkinek. Ezek miatt, és a körítés miatt is úgy érezhetjük, hogy ez a könyv inkább a fiatalabb korosztálynak íródott, de ebben nem vagyok teljesen biztos, mert előfordulnak keményebb jelenetek. Ideidézném azt a gyönyörű részt, amikor valakinek a testébe petéznek, így később a bőre alatt elkezd dudorodni valami, ami aztán alien módjára tör ki, és egy polipszörny kel ki szerencsétlenből. Szóval ilyenek után nem tudom, mennyire ajánlanám egy tízévesnek. De emellett meg gyakran tényleg inkább cuki lett pár szereplő vagy ellenfél, amit csak fokoztak az olyan elnevezések, hogy Kukorickány, Szúró Szőlő, Nekivadult Sárkánybogyófa vagy Cápolip.
Akad pár furcsaság és logikátlanság, de összességében azt éreztem, hogy jól összerakott és kellően változatos kalandot kapunk. Abszolút sajátos az atmoszféra, érdekes pluszt adott a felhők között utazgatás, még úgy is, hogy technikailag igazából most is csak helyszínről-helyszínre vándorolunk. Tetszett, hogy kiválaszthatjuk a játék elején, melyik szigeten nőttünk fel, azokon a helyszíneken kapunk egy társat is, akik segítenek, de a víz alatti búvárgömbben való felfedezés is hangulatos, tehát sok mindent sikerült belepasszírozni, úgy, hogy nem lett belőle katyvasz, ami mindenképp pozitívum. Mindezek ellenére mégis maradt bennem némi hiányérzet, de nem igazán tudnám értelmesen megfogalmazni, miért. Talán amiatt, hogy a bemutatott világ valahol félúton van a mesés és a felnőttes között, ezért kevéssé tudtam beleélni magam. Pedig érdekelt, merre fut ki a cselekmény, és jól ki van találva minden, de sokszor az jutott eszembe, hogy ez egy tizenévest már nem köt le, mivel még nekem is kissé sok volt a szereplők száma és az összefüggések helyrerakása első nekifutásra, egy kissrác pedig szerintem nem fog másodszorra nekifutni, hogy megértse, mi a sztori. De persze lehet, hogy ez csak az én hülyeségem, és ettől függetlenül ez egy remek kis könyv lett, soha rosszabbat.