2013. január 21., hétfő

A bizonytalanság börtönében

Írta : Szlobodnik Gábor
Megjelenés : 2009
Illusztrálta : Schultz Róbert


Design

Nem túl fantáziadús és ezáltal nem is túl figyelemfelkeltő a borító, de azért kellemes. A "melankolikus" jelzőt tudnám leginkább rápecsételni.


Illusztráció

Komolyan nem értem miért csak négy (írd és mondd: 4 darab) illusztráció van a könyvben. Ráadásul még nem is vészesek, a Lynquhall (ez a név vajon honnan jött?) szürreális megjelenítését egyenesen imádtam. Sajnos a kép-szöveg párosítás sem történt meg - de persze ez amiatt is lehet, hogy a képeken szereplők több helyen is felbukkanhatnak. Ha már ennyire nincs mit kitárgyalni ennél a résznél, így hát ideveszem azt a jelenséget is hogy az egymásból származó további fejezetek egymás közelében helyezkednek el. Nekem furcsa volt hogy a 115-ről a 114-re, vagy a 44-ről a 46-ra kellett "lapoznom", mindenestre az ujj-csalók jobban járnak így.                


Háttértörténet

Nem sok, hiszen ez a kaland lényege. Amnéziában szenvedve ébredünk egy nagy kastély kis szobájában. Nem tudjuk kik vagyunk és miért is vagyunk ott. Ezt kéne kideríteni.


Eredetiség

Hát, mivelhogy volt már egy Elátkozott ház... a zombikat, csontvázakat és a fekete szeánszokat is ismerjük már néhány helyről... maradjunk annyiban hogy olvastunk már hasonlót. A családtörténeti nyomozás viszont üdítően újszerű, tetszett.        


Kihívás

Nehéz. Rengeteg kód és információ töredék szükséges a kaland felgöngyölítéséhez, és mivel sokszor az egyik megtalálásával lelhetjük meg a másikat, ezért az sem mindegy hogy milyen sorrendben járjuk be a helyeket. Ha idő előtt olyan ponthoz érkezünk (pl. csevely Wilbur szellemével) ahol már rendelkeznünk kell egy halom előzetes tudással, és mi ezzel nem rendelkezünk, akkor kampec. Valójában a kastély és környéke minden négyzetcentiméterét át kell kutatni a végső sikerhez. Én ehhez konkrétan egy A5-ös oldalt írtam tele feljegyzéseimmel. És az, hogy a befejezéshez szükséges tárgyat is össze kell raknunk a hozzájuk tartozó számok segítségével, hát nekem már kicsit sok volt.        


Főgonosz

Mivelhogy egy nyomozós könyvről van szó, aminek ott a csavar a végén - és mivel az író a lelkemre kötötte hogy ne lőjem le a poént... így hát nem teszem. Ám enélkül meglehetősen nehéz a főgonoszról írni. Legyen elég annyi hogy győzelmünkhöz kelleni fog egy számszeríj, a belevaló ezüst nyílvesszőkkel.       


Rendszer

Végre: nem is tudom mióta várok egy minden segédeszközt nélkülöző könyvre. Ha játékkönyvet írnék, lehetséges hogy én is valami hasonló elgondolással alkotnám meg (azért csak hasonlóval, mert valószínűleg én egy darab dobókockát azért belevennék a szerencse szimulálására). Az elképzelés azonban csak félig-meddig öltött testet, ugyanis egy lapra és ceruzára szükségünk lesz. És miután az erre a lapra való irogatás a játék tetemes részét kiteszi, ezért egy kalandlap mégiscsak elkelt volna, maximum csak egy rubrikát ("Jegyzetek") tartalmazna.    


Hangulat

Őszinte leszek: nekem kifejezetten frusztráló volt a játék. Az hogy folyamatosan bolyongunk, szobáról, szobára, folyosóról, folyosóra, minden helyiségbe visszamegyünk többször is... ha a frusztráció volt a cél, akkor viszont szép munka. Tök jó, meg tök modern hogy végre nem lineáris egy játék, de egy idő után valahogy mégis visszasírtam a régi "zsinór-kalandokat". Nekem egyáltalán nem volt jó móka visszatérni a könyv szinte végéről a legelejére, mert megtudtam hogy az egyik induló szobában van egy titkos ajtó. Olykor már klausztrofóbiás rohamok törtek rám (holott semmi közöm a betegséghez), annyira feszítette az idegeimet az egy helyben toporgás érzése. Mondjuk a borító kétségtelenül igazat állított: ez tényleg dark fantasy, érződik a Lovecraft, Poe, stb. hatás. Nekem is olykor meglehetősen dark hangulatom támadt lapozgatás után. Sokszor éreztem egyhangúságot, és egy idő után azon kaptam magamat hogy átugrom a helyszín leírásokat és csak a végét olvasom el a fejezeteknek. A hatodik pincehelyiség után valahogy már nagyon nem izgatott hogy milyen állapotban van a padló vagy mennyire van sötét... Feldobják a dolgot a jó kis "gusztusos" horror jelenetek (lásd pl. 128.), vagy valami szado-mazo erotikus rész, és igazából amennyire érdektelennek tetszett az elején a történetünk, menet közben valahogy mégis elkezdett érdekelni, ahogy kiderült egy-két pikánsabb részlet. A gond csak tényleg az, hogy a mű elején nagyon könnyen el lehet veszteni a motivációt a továbbjátszására, mert egyszerűen nem történik semmi, nem találkozunk senkivel, nincs kommunikáció, csak állandóan félünk mindenhol, mindentől. Az is teljesen rendben van hogy a különböző kódokkal kell például kinyitni egy ajtót, de a tizedik ilyen után kezdett az az érzésem lenni hogy egy matek példatárat tartok a kezemben - és hát amúgy egy 200 fejezetes könyvben nem túl nehéz akár enélkül is bármit megtalálni, ha valakinek már végképp elmegy a kedve a nagy számolósditól. Számomra egyszer mindenképp érdekes kaland volt, de másodszorra már biztos nem fogok nekivágni (persze ekkor a sztori végét is tudjuk már előre ...bár ez melyik könyvnél nincs így). Vegyes a kép, és persze ízlés kérdése, de nekem ez valahogy túl mélabús, túl aprólékos szerkezetű volt.



4 megjegyzés:

  1. Hello!
    Letölthetővé tettem a teljes könyvet, úgyhogy akinek még esetleg nincs meg, de érdeklődik iránta, az most az alábbi oldalról könnyedén beszerezheti a PDF-verziót:
    http://szovetsegjtk.hu/?q=node/54
    Üdv mindenkinek: a szerző. :-)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Sang!!! Nagyon fontos lenne, hogy felvegyem a kapcsolatot a szerzővel, mert régen igen jó kapcsolatban voltunk. Még ajándék példányt is kaptam tőle! Tudsz ebben segíteni? Vagy... Szlobo hallasz? :(

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!! :) Írtam, remélem válaszol. Amúgy nagyon jó a blog. Olvasgatom!

    VálaszTörlés