A halál kapuja

Írta: Charlie Higson
Eredeti cím: The Gates of Death
Eredeti/magyar megjelenés: 2018/2018
Illusztrálta: Báti László Gábor
Fordította: Firefox

Design

Hű, azt hiszem olyan KJK könyvvel még nem találkoztam, aminek az eredeti és a magyar megjelenése ugyanabban az évben lett volna. Jó ezt látni. És akkor a borítóról: alapvetően tetszik a kép, csak valahogy túl sűrű/sok/sötét (a megfelelő rész aláhúzandó). Még a citromsárga címfelirat is képes elveszni benne kissé.

Illusztráció

Báti László Gábor ebben a műben rendesen odatette magát, pofás rajzok születtek. A démoni kereskedő (32) kellően vérfagyasztó, a részeg ogre (74) is plasztikus megjelenítést kapott, a szájas és szemes alakok (154) szintén félelmetesek, a démoni lovak kinézete (177) szuper horror, a majom (215), a halfejű csávó (236), az obszidián óriások (356), a szalmafosztogató (381) és a démonkirálynő (466) mind jók lettek, még a tájkép (248) is tetszetős. A mini grafikák (270, 294) szintén meggyőzőek, szóval… MI TÖRTÉNIK ITT? A felsoroltakról messziről látszik, hogy szépen ki lettek dolgozva, időt fordítottak rájuk, nem csak úgy oda lettek hajítva. Sajnos azonban maradtak csúnyaságok, a 21-esnél például még mindig nem értem ezt a típusú égbolt ábrázolást – most éjszaka van vagy nappal? A 293-asnál és a 335-ösnél szintén a háttér a bajom, az 53-as démoni Tobyn testvér sajnos már elnagyolt lett, és amik továbbra sem mennek, azok az emberi arcok (értsd: nem szörnyek). Szegény Webspinn asszony (11, 194) igen csúnyácska lett, ahogy a Főpapnő (81) is, Fossick feje/szakálla meg totál beleolvad a mögötte lévő ajtóba (116).

Háttértörténet

Allansiában szörnyű démon-pestis terjed, ami gyilkoló fenevadakká korcsosítja az embereket. Mi egyszerű oltárszolgaként csatlakozunk a Tűzpróba-szigetekről induló misszióhoz, mely azt tűzi ki célul, hogy eljuttatja a kórság ellenszérumát, tehát a füst-olajakat Throff főpapnőjéhez. A gond annyi, hogy az asszonyság egy olyan városban leledzik, mely láthatatlan, így nem lesz egyszerű megtalálni. Úgy indul a kaland, hogy partra szállunk a hírhedt Feketehomok Kikötőben. A viszontagságos hajóutunk során csak mi és mesterünk, Tobyn testvér maradtunk életben, esélyeink tehát máris szépen lecsökkennek az első órákban.

Rendszer

Nincs extra, de minden fegyver és azok értékei előre fel vannak sorolva a szabályrendszer részben. Hogy ennek mi értelme, nem tudom, főleg, hogy a könyv 470 fejezetében elég sok felesleges pont akad, így bőven elfért volna az infó a kaland közben is.

Kihívás

Nagyon könnyű KJK ez, teli segítséggel, és nélkülözve mindenféle kódot, rejtvényt, versikét. Nincs sok összecsapás, egyetlen durva harcértékű ellenféllel sem találkoztam, és a hirtelen halálok száma is alacsony. Jó, hát Salamonis városában bóklászva könnyű fűbe harapni úgy, hogy leesünk a hídról vagy ránk csapják az ajtót, de nem ez a jellemző.
Talán a Láthatatlan Város megtalálása, ami valamennyire kacinfántosabb. Ehhez el kell zarándokolnunk egy kalandozó ravataljához, elvenni onnan a Bronzcsillagot és a ravatali szemüveget, csakis ezzel a kettővel fogjuk meglelni a helyet. Érdekes, hogy korábban is el lehet jutni a város közelébe, de ezen tárgyak hiányában bukásra leszünk ítélve.

Főgonosz

Gyönyörű megoldás, hogy csak úgy tudunk átjutni a Halál Kapuján, ha annak őrzőivel szemben elveszítjük a csatát, és meghalunk, hisz a túlvilágra nem léphetnek élők. Ezt az információt megtudhatjuk a Holtak Könyvéből, de azt nem nehéz megszerezni, illetve nem is muszáj, ha úgy alakulnak a dolgok. A nélkülözhetetlen Sarlókard is az orrunk elé van téve, viszont a kapunál haldokló Sinnától nem rossz segítség a Gyengevíz, mely -2 Ügyességet jelent, ami a 6-os Ügyességű Obszidián Óriások elleni küzdelemben kellhet. Még sose örült így játékos pontcsökkentő értéknek a KJK-történelemben, azt hiszem.
Lelkünk tehát megszáll egy új testet a kapun túl, és már jöhet is a démoni horda ellen való harc, aminek Ügyessége 400, Életereje 800. Soknak hangzik? Ugyan! Ha nem ettünk a Szent Ember magvaiból, akkor mondjuk kampec, de még ezen a ponton is újrakezdhetünk mindent a kapu előtt (igaz, 1 darab Életerő ponttal), és próbálkozhatunk megint. De ha megvannak a magok, és használjuk őket, akkor nyerhetünk. Minden mag lefelezi ugyanis a horda Életerejét, de a legfontosabb a Változás magja lesz, mely emellett még az Ügyességét is lefelezi. Ha ez nem lenne nálunk, nem valószínű, hogy nyerhetünk a harcban. Végül maga a Sarlókard letizedel minden értéket, így már egy normalizált harcértékű ellenféllel lesz dolgunk.
Aztán jöhet Ulrika, vagyis bocsánat: Ulrakaah. Mivel a nő akkora, mint Godzilla, először ki kell cseleznünk varázscsizmánkkal. Ha kardunk a Képes Szép nevű varázsszerrel van bevonva, akkor egy szúrásunktól visszaváltozik emberi formájába. Ezután megpróbál becsapni minket, de ha átlátunk a szitán, akkor jöhet az utolsó harc (Ü: 10, É: 10). Képes Szép nélkül is győzhetünk, csak egy kicsit tovább tart. Végezetül, ha nem válunk meg nagyhatalmú kardunktól, mi leszünk a következő Ulrakaah, de persze ilyen ostobaságot nem követünk el, és fegyverünket tűzre vetjük. Ezzel ugyan meghalunk, de nincs gond, visszalebegünk a kapun túlra és visszaszállunk eredeti testünkbe. Itt a vége felé már kissé túl könnyedén lett kezelve a halál, azt hiszem…

Hangulat

Hányás miatt rögtön veszítünk 5 Életerő pontot a legelső fejezetben. Zsír. Aztán a Kikötőben felüti fejét a démon-pestis, és végül vagy Azzur nagyúr börtönébe, vagy Nikodémusz varázsló lakására kerülünk. Mondani sem kell, melyikkel járunk jobban, például a nagyúr csupán egyetlen füst-olajat hagy meg számunkra, mikor szabadon bocsájt minket, ami elég nagy hátrány lehet a kalandban. A füst-olajnak ugyanis instant hatása van, bármilyen démoni lény belélegzi, azonnal visszaalakul eredeti formájába, így ezzel a módszerrel igen jól lehet lekapcsolni minden ilyen ellenfelet. Nikodémusz verziójában megmaradnak olajaink, és még egy csomó bájitalt is kapunk tőle. Kissé sutára sikeredett ennél a pontnál az a megoldás, hogy ha nem fogadjuk el a mágus segítségét, és elpályázunk onnan, a könyv egy idő után úgy dönt (helyettünk), hogy mégiscsak jobb azért visszamenni, és szövetkezni Nikodémusszal… Ettől függetlenül viszont nagyon tetszett a dinamikus kezdés, és hogy saját kezünkkel kell megölnünk démonná váló szegény mesterünket.
Érzékelhető volt számos fejezetnél, hogy rengeteg lehetőséget ad a játék (jó példa erre az útonálló banditák esete), így nem csodálkozom, hogy ilyen hosszú lett a kötet. Később viszont úgy láttam, hogy a „pazarlást” próbálja behozni, mondjuk ha kapunk egy tárgyat, az nincs külön leírva egy pontban, hanem csak puff, tiéd, tovább.
Vannak tök érdekes lények, mint a Lamassu vagy a Szalmafosztogató, de a hal csávó, vagy a fa-írnok nekem már kicsit sok volt. Persze még ők sem versenyezhetnek az Ülep-arcú szörnyeteggel, ami esetében nem tudom, minek kellett ilyen baromságot beletenni az alapvetően komoly hangvételű kalandba. Némi kis lazítás menet közben? Jó ellenpélda azonban Vérben Lakmározó Monstroso, aki szerintem zseniális figura megállíthatatlan erejével és végtelen butaságával. Sajnáltam, hogy nem marad tovább velem, elég könnyen abszolválni lehetett volna vele az összes harcot a játékban.
Érdekesek a varázstárgyak is, bár idegesítő, hogy még a Nikodémusztól kapott löttyökről sem tudjuk meg, mire jók, szóval random módon kockáztatunk velük minden alkalommal. Fura, hogy ugyanazokat a dolgokat egy csomó helyszínen meg lehet szerezni, és az időben visszarepítő cuccok láttán is ráncoltam kicsit a homlokom. Ezek amolyan checkpoint-ként működnek, megmentenek minket a végső kudarctól és/vagy haláltól, és máris a kaland egy korábbi pontján találjuk magunkat, lehet újra próbálkozni. Továbbá van egy halom olyan portál, amik ugyanígy működnek, a templomban konkrétan már unalmasan sok volt belőlük.
Akad néhány vicces végzet, mint a következő (421): „Ujjaid rámarkolnak… az egyik zoknidra. Sajtszaga van. A francba. Kalandod itt véget ér”. De az is tetszett, amikor pite lopás lesz a vesztünk. A törpés epizód is jól sikerült, kinek lányát megfertőzte a kór (megtudhatjuk, hogy a második korsó Koponyaszaggató felhörpintése egy ember számára a halált jelenti).
Furcsa volt viszont az állandó kétséget ébresztés a könyv részéről. Megbízol Nikodémuszban? Tényleg megbízol benne? Tuti??? De ugyanilyen aggályok gyötörtek Webspinn asszonnyal kapcsolatban, vagy az egyszeri félelffel beszélgetve a silvertoni fogadóban. Végig olyan érzése van az embernek, hogy valami nincs rendben, aztán végül semmi sem történik (spoiler, bocs).
Amennyire izgalmas volt az eleje, annyira untam a végén a templomban való bolyongást. Itt összevissza mehetünk ezerfelé, egy olyan helyen, ahol alig van valami élet. Elvileg démonok ostromolják az épületet, de ezt nem nagyon érzékeltem, bár az poén volt, amikor benéztem egy nyíláson és hopp, egy démon szájában találtam magam. Ezt így hogy? Nem volt semmi hang vagy bármi, ami feltűnt volna egy ilyen veszélynél? Aztán a főpapnő elmondja, hogy tök jó, hogy elvittük az olajat, de ha már ott vagyunk, nyírjuk ki a démonkirálynőt és seregét… Komolyan? Egy oltárszolga a legjobb jelölt erre?
A könyv szerkezete is hagy kívánnivalót maga után. Feltűnt, hogy az egymás után következő fejezetek sokszor egymástól pár pontnyira vannak, vagy az is jó, amikor megkérdezi a játék, van-e vakolókanalam, azt választom, hogy nincs, erre a következő lépésnél újra megkérdi. A 355-ös kérdésére épp felette, a 354-es ponton van a válasz, és ehhez hasonló gyöngyszemek. Persze ez már inkább kötözködés.
Összeségében nekem vegyes a benyomásom A Halál Kapujáról. Az elején teljesen beszippantott, a vége is tetszett, de a templomos résznél ásítoztam, illetve több dolgot egyszerűen nem értem, miért így kellett megvalósítani. Mindenesetre érdekes lett, könnyű lett, vannak benne eredeti ötletek, úgyhogy hajrá mindenkinek.