2018. július 25., szerda

Guilty Crown

Történet

Shu, a magának való iskolás srác egy nap belebotlik egy kiscsajba, akit Inorinak hívnak. A lányt egy perccel később katonák hurcolják el, mint terroristát. Eközben viszont egy "Void Genom" nevű anyag fröccsen rájuk, ami képessé teszi a fiút arra, hogy giga méretű mágikus kardot húzzon elő Inori mellkasából. Vele irtózatos pusztítást képes végrehajtani az idegen földről (tkp. az Európai Unióból) érkezett katonák között, ami pedig igen értékes személlyé teszi az ellenállás szemében. Japánt ugyanis szép lassan egy vírus kebelezi be, ami miatt vesztegzár alá került, és a külföldi hatalmak a veszélyes helyzet miatt azt fontolgatják, hogy nem vethető el a genocídium lehetősége sem, aminek persze a lakosság nem nagyon örülne. Ezért jött létre az ellenállás, kinek tagjai Sírásóknak nevezik magukat.


Szereplők

Shu a főszereplőnk, aki egy tipikus jóravaló fiú, de szerencsére nem marad végig ugyanebben a skatulyában a történet során. Dinamikusan alakul a jelleme, hol szeretjük, hol utáljuk, hol pedig nem nagyon értjük, miért teszi azt, amit. Elég összetett karakter, számos hatás éri, és a múltja sem egyszerű, szóval rétegződik a személyisége rendesen, ahogy különféle változásokon megy át.
Inori a kötelező szeretni való kislány, aki viszont jó nagy sablon lett a suttogó beszédével (amit gondolom cukinak/erotikusnak szántak) és ártatlan arcocskájával. Őt igazából csak a Shu-hoz való viszonyán keresztül lehet értékelni, és valóban csak akkor változnak jellemvonásai, amikor a srác is változik. Nem alakul ki köztük igazi szerelem, kapcsolatuk inkább plátói. Ja, és amúgy énekesnő is, ezért a sorozatban többször dalra fakad.
Gai a harmadik főszereplő, aki nem túl pozitív karaktere ellenére a legrokonszenvesebb figura. A hosszú hajú, komor férfi a feje az ellenállásnak, aki mindig tudja, mit kell tenni. Az ő alakja is folyamatos formálódáson megy át, szintén vannak periódusok, amikor drukkolunk neki, és van, amikor nem értjük, hogy lehet ilyen szemét. Az is árnyalja, hogy gyakran nincs túl jól (egészég szempontjából), és tele van kétségekkel, de ezt csak mi láthatjuk, mindenki más szemében ő az erős vezér.
A többieket nem boncolgatnám nagyon, ahogy azt maga az anime se teszi. A mellékszereplők kevéssé vannak bemutatva, érezhető, hogy egyesek kizárólag azért léteznek, hogy előrébb gördüljön a cselekmény. Ez a legjobban a "negatív" oldalon jön elő, ahol pedig remek alakok tűnnek fel, hogy aztán semmi érdemlegeset ne tudjunk meg róluk, és a jelentőségük is nulla legyen végül. Ilyen Makoto Waltz, akinek pedig már a kinézete is vérfagyasztó, vagy Daryl, aki szintén príma alapanyag lett volna egy utálatos ellenséghez. Nos, mindkettő csak reménység marad. Waltz pár kisszerű gaztett után elhalálozik, Daryl pedig eltünedezik, és csupán a végén kap valami kárpótlás-akciót. Ezt kifejezetten sajnáltam.


Stílus, hangulat, konklúzió

Nem lehet nem érzékelni a hasonlóságot a Guilty Crown és a Code Geass között, tehát aki az utóbbit szerette, annak mindenképp ajánlható a GC. Mindkettőben egy alárendelt, szenvedő Japánt láthatunk, mindkettőben mecha robotok szerepelnek az összecsapásokban, és mindkettőben van egy varázslatos erő, ami felülmúlhatatlan előnyt szerez bárkivel szemben. Továbbá mindkettő jól sikerült. Igen, a Guilty Crown is egy jó anime lett, de persze nem én írnám a kritikát, ha nem kötnék bele, ahol tudok.
Vegyük például a stílus sajátosságait, amiket sajnos ez a sorozat sem tud levetkőzni. Itt remekül el lehetett volna felejteni a robotos harcokat, ugyanis semmi jelentősége nincs annak, hogy a csatákat ezekkel vívják. Sokaknak idegesítő lehet az „iskolások a képzett katonák ellen” szindróma is, ami nem túl életszerű ugyebár. Megvannak a kötelező magánélet-elemek (suli, összeköltözés, titkos szerelmek), meg a giccs-faktor (Inori énekel egy dalt, erre az egész világ kigyógyul a fertőzésből… uhh), de ezeket szerencsére nem vitték túlzásba, amiért nagyon hálás voltam.
Ellenben a Void-koncepció jól ki lett találva, bár ott is akadnak kérdéses dolgok. Mindenkiben saját, egyedi Void rejtőzik, amit csak kivételes személyek láthatnak kívülről (pl. Gai), és csak még kivételesebbek tudják őket kiemelni az emberekből (Shu). Vannak teljesen érdektelen Void-ok (hűtőszekrény és hasonlók), de vannak baromi ötletesek, mint az esernyő, amivel megvédenek egy hajót a rakétatámadásoktól, vagy a kamera, ami bármilyen ajtót kinyit. Az viszont nem túl logikus, hogy az anime elején mindenki elájul, amikor kiszedik a Void-ját, de később már nem történik ilyesmi, és az ellenállók a saját Void-jukat kezdik használni (értsd: Shu kiszedi belőlük, majd a kezükbe adja). Aztán még később megint van, aki elájul kivételkor, tehát kissé önkényesen kezeli a film ezt a dolgot, ahogy Shu-nak épp jól jön. Az mondjuk egy nagyon szép rész, mikor kiderül, hogy a tolószékes Ayase Void-ja lábakat rejt, így azzal akár futhat is…
A történet nem nélkülözi a drámaiságot, bár messze nem halálozik el annyi szereplő, mint más hasonló hangvételű alkotásokban. Érdekes volt látni, amikor Tokyo karantén alá kerül, és a suliban eluralkodik a klausztrofóbiás hangulat. Itt Shu szinte becsavarodik, és a dolgok irányítójaként királynak kezdi nevezni magát - ezzel bejön a képbe egy darkos stílus. Itt-ott néha nekem ellaposodott a cselekmény, de sikerült mindig újra felkelteni a kíváncsiságomat, hogy akkor most vajon merre kanyarodik a sztori. Az utolsó részekben már erősen koncentrálni kell, ha érteni akarjuk, ki kicsoda, mit akar, és kinek kellene drukkolni. Shu és Gai többször is térfelet váltanak, így ezt nehéz eldönteni.
A fertőzés szintén egy központi elem, és állati durva fordulat volt, amikor kiderül, hogy az emberek mellett a gépekre is átterjedhet. Itt, az írás vége felé tennék is egy kis kitérőt ennek apropóján. A Guilty Crown-ban a fertőzés "kristályosodásként" van jelen, tehát aki beteg lesz, azt gyönyörű, rubin színű kristályok borítják be szép lassan (vagy gyorsan). Ez megint egy állandóan jelen lévő dolog az animékben, amiről talán nem írtam a régi "Anime jellegzetességek" cikkemben, pedig megér egy-két mondatot. Nem konkrétan a kristályosodásról van szó, hanem hogy a rend/tisztaság/szépség/szimmetria-mániát mennyire visszatükrözik ezek a rajzfilmek. Jelen műben is szinte fájó, hogy mindenki szép, minden tiszta, a gépezetek csillognak, a fegyverek visszatükrözik a fényt, az emberek mindig makulátlanul festenek, az idősebb karakterek valós életkoruknál nagyjából 20 évvel néznek ki fiatalabbnak. Ha mindezek amerikai rajzfilmekben köszönnek vissza, észre sem veszem, mert azok minősége meg sem közelíti az animék komplexitását, de itt bármikor lehetne kicsit jobban az élethűségre törekedni. De nincs rá szándék. Érdekes ennek pszichológiája, hogy vajon miért szomjazza a japán lélek, hogy a szétbombázott utca se legyen koszos, és a romok szépen az út két oldalán helyezkedjenek el. Vagy hogy egy betegség is esztétikusan folyjon le. És hogy ha mondjuk Shu a kristályosodás kezdeti fázisába kerül, akkor persze minél menőbb módon, csak a jobb szemét körülvéve jelenjen meg három kristály, mintha egy cool pirecing/tetoválás lenne. Na de bocsánat az elkalandozásért. A Guilty Crown egy kifejezetten színvonalas alkotás, gyönyörű rajzzal, elegendő csavarral, és eredeti ötlettel. Kissé túlbonyolítja a dolgokat, de aki szereti ezt a vonalat, az nem fog csalódni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése