2013. január 21., hétfő

Űr orgyilkos

Írta: Andrew Chapman
Eredeti cím: Space Assassion
Eredeti/magyar megjelenés: 1985/1992
Illusztrálta: Geoffrey Senior
Fordította: Serflek Szabolcs


Design

Hú, emlékszem arra a pillanatra, amikor az egyik metró-aluljáróban lévő könyvesbolt kirakatában megláttam a könyvet. Nagyon megörültem hogy valamilyen formában folytatódik a kaland-játék-kockázat sorozat, bár furcsa volt az új design. Na és mi az hogy „fantázia harcos”? Mindenestre hamar túltettem magam a kezdeti sokkon, és nem sokkal később már a kezemben is tartottam a művet, aminek imádtam az illatát (ha jól rémlik, ez egy decemberi időszak volt, és a karácsonyfa alatt folyamatosan ezt szagolgattam).
Mai szemmel nézve inkább kicsit bénácskának tűnik a borító a robotszerű harcosokkal és a retro-érzést keltő számítógépekkel. A „szupermodern” sárga-rózsaszín betűtípus szintén érdekesen passzol a koncepcióhoz.


Illusztráció

Összességében én teljesen ki vagyok békülve vele, de persze akadnak olyan rajzok, amiken „még dolgozhattak volna”. A szövegközti mini-grafikák között érdekes a csúnyán néző, ráncos szem, ami talán Cyrusé, a főgonoszé. Bár nagyon egyszerű megoldás, de imádtam a tökéletesen fekete lebegő gömböket ábrázoló képet a 14-es pontnál. A 114-es fejezettel szemben található alkotáshoz (halott patkány-űrhajósok) tartozó szövegrészt viszont sehol nem találtam, úgyhogy itt valami hiba is becsúszott.


Háttértörténet

A hatalmas Vandervecken (micsoda név!) csillaghajó fedélzetén az őrült tudós, Cyrus folytatja sötét kísérleteit, és sajnálatos módon épp a mi szülőbolygónk felé került. Célja, hogy az egész planéta lakosságát mutánssá változtassa, akiken aztán uralkodhat. A csavar, hogy Cyrus a könyv szerint elvileg már alapból a szektor uralkodója, így elég kínos a helyzet. Éppen emiatt a hatóságok egy orgyilkos szervezethez fordultak, hogy merénylet útján oldják meg a problémát. A kiválasztott orgyilkos mi lennénk, aki huszonhét (!) különböző harcművészeti forma mestereként (kérdés hogy ez mire jó, amikor minden harc lőfegyverrel dől el), a legmodernebb cuccokkal felszerelkezve hatolunk be a hajóba. És a hajó belseje furcsább dolgokat rejt, mint gondolnánk…


Eredetiség

Na jó, hát az őrült uralkodó-tudós figurája nem túl eredeti, de emellett szerintem nem érhető szó a ház (vagy itt inkább stílusosabban: az űrhajó) elejét. Egyrészt orgyilkosként sem gyakran játszunk, másrészt a mű tele van furcsábbnál furcsább ötletekkel és figurákkal. Ilyen szempontból kicsit emlékeztet az Égi fejedelemre, azaz nehezen lehet eldönteni, hogy a különböző jelenteket az író mennyire gondolta komolyan. Legtöbbször persze egyértelmű, hogy poén a dolog. Lásd 61-es fejezet Répa fejű úr, és két macskája alkotta takarító brigád, vagy ott a Tharn-doppelganger esete, melyet ha megmutatunk a tudományos könyvünknek, akkor az beazonosítja, majd magas hangon füttyent, mondván ezzel a módszerrel lehet megszabadulni tőle – ez persze még jobban felingerli a lényt, és még a harcértéke is magasabb lesz… Vicces a mókuska is, aki ha velünk utazik és találkozunk Zark-kal, akkor aszerint reagál, hogy evett-e az okosító gyümölcsből. Ha igen, akkor leköti annak figyelmét (és mi szépen elslisszolhatunk mellette), ha nem, akkor csak annyit mond, hogy lőjük szét a barom fejét.


Kihívás

A játék véleményem szerint nem nehéz, már csak azért sem, mert kötelezően megszerzendő információ vagy tárgy nincs benne, csak maximum nagyon erősen meg tudják könnyíteni mindezek a dolgunkat. Egy idő után feltűnt, hogy alig van Szerencse- vagy Ügyesség-próba, ezzel is kevesebb a rizikó. Ellenfeleink se túlzottan erősek.


Főgonosz

Ez egy szintén egyedi fogás, a könyv főgonosza ugyanis se nem erős, se nem bátor, és még csak nem is annyira okos. Ellenben kellően sunyi, tehát vigyázni kell vele, nehogy bedőljünk a szövegelésének. Ennek jegyében megpróbálkozik egy ital felajánlásával (természetesen méregről van szó) egy kártyatrükkel, és végül egy blöffel is (kézből kilőhető mini-rakétával fenyeget, ami valójában egy falióra-alkatrész). Ha mindezeken sikeresen átláttunk, a menekülő tudós után vethetjük magunkat, aki egy rakodóképbe mászva (biztos sokat nézte a Bolygó neve halál-t) azért már valamennyivel erősebb ellenféllé válik.


Rendszer

Az alaprendszer jópár dologgal lett kibővítve, könnyebbé teszi például a játékot, hogy van páncélzat, és rendelkezünk egészség-tablettákkal is. Komoly szankció viszont hogy maximum 5 tárgyat vihetünk csak magunkkal, ami ebben a kalandban kifejezetten szívfájdalom, mert a különböző felszedhető tárgyak itt nagyon jól alkalmazhatók, és sok is van belőlük (arról nem is beszélve, hogy van, amelyik két helyet foglal el!).
Ezen felül választhatunk fegyvereket is, ami tök jó, bár kicsit kacifántosan lett megoldva a kombinációs lehetőségük. Továbbá tűzharc is van.


Hangulat

A kaland közben rengeteg útelágazással találkozunk, lehetőségek garmadája áll elénk, így persze érdemes többször is újrajátszani a könyvet. Menet közben egy kis kitérővel elhagyhatjuk a hajó-közeget is, konkrétan egy bolygó felszínére kerülvén kell valahogy visszajutni a helyes irányba. Itt egy kicsit kiszabadulunk a folyosók világából, de valójában nem túl izgalmas ez rész. Viszont itt találhatjuk meg a Kaland Játék Kockázat művek véleményem szerint egyik legzseniálisabb tárgyának második felét. A pán-dimenzionális hazatérítő készülékről van szó, ami ellenfeleinket seperc alatt eliminálja, ezen szolgáltatásért viszont minden alkalommal keményen fizetnünk kell. Érdekes kipróbálni a 77 darab megsemmisítő gömbön, aminek árát ugye nem fogjuk tudni kicsengetni, vagy például Cyruson, akiben - mint kiderül - ezen készülék feltalálóját tisztelhetjük…
A játék bővelkedik ötletes jelenetekben, például lehetőség van a hajó önmegsemmisítő-rendszerét aktiválni (teszem hozzá: nem érdemes), vagy a csapágyas hengert bombának hazudva megfenyegetni az őröket, de a részecskegyorsítós-halál sem mindennapi. Amúgy a könyvben a kisméretű lények és ellenfelek vannak nagy többségben (éles korong, mikrohelikopter, lézergömb, mókuska, nyamvadt sikítozó lény), ennek nem tudom mi lehet az oka. Mint ahogy az Istenség nevezetű entitást sem tudtam hova tenni, hogy mit keres a csillaghajón. Érdekes a tankos videójáték is, de sajnos erősen túl lett bonyolítva a szabályrendszere.
Ezen felül az Eredetiség pontban taglalt parodisztikus hangulatról tudok itt is tovább írni, ami az egész műre rányomja a bélyegét. Teljesen szürreális kategóriába tartoznak már az állat-szobrok a kérdéseikkel, de mindenképp a hajó pilótája viszi a pálmát az egzisztenciális filozófiába bocsátkozó szövegével. Az ilyenek miatt úgy gondolom, hogy az Űr orgyilkos egy olyan mű, ami valakinek vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem, mindenesetre érdemes egy próbát tennie vele mindenkinek.



1 megjegyzés:

  1. Én imádtam :)

    Persze felnőtt fejjel kicsit bugyutának tűnik, de eredeti, vicces sok meglepetést okoz, nem túl nehéz, és van benne pár igen érdekes rész (pl. a tankos játék). És nem azon dől el minden, hogy mikor megyünk balra és jobbra. Nekem több nem kell :)

    VálaszTörlés