2013. március 19., kedd

Őrjöngő agyarak


Írta: Luke Sharp
Eredeti cím: Fangs of Fury
Eredeti/magyar megjelenés: 1989/2011
Illusztrálta: David Gallagher
Fordította: bag és Hullgrim


Design

Szerintem lehetne szebb is a borító, bár a belső rajzokhoz képest még ez is mestermunka. A cím épphogy olvasható, a lángkard is lángolhatna profibban, és az ork bácsi beállása is érdekes (fejsze a fában, láb a kígyón, a levegőben?). Összességében azért nem feltűnően ronda, még hangulatosnak is nevezhető.


Illusztráció

Azt hiszem, az Őrjöngő agyarak ezen a téren benne van a legbénább háromban. Elkezdtem nézegetni az alkotásokat az elejétől kezdve, és így haladtam: 13-as hú de béna, 26-os nagyon béna, 65-ös jaj de béna, 78-as uhh a rohadt életbe, de béna… és akkor tovább már nem is nagyon folytattam. Egy kicsit emlékeztet John Blanche „beteg” stílusára, úgy mondanám, „John Blanche light”.


Háttértörténet

Ostragoth erői a gonosz Jaxartes mágus sugallatára belekezdtek Zamarra városának ostromába. Minket maga Zamarra királya hívat, miután botor módon önként jelentkeztünk egy speciális küldetésre. Ennek lényege annyi, hogy újjáélesszük a várost védelmező hat sárkányszobor tüzét. Ezek kialvásáért természetesen a gonosz ellenség és a hazánkat eláruló egyének felelnek. Ha azonban a varázsfáklyával átverekedjük magunkat az ostromló seregen, és eljutunk az Őrjöngő Agyarak vulkánjáig, akkor újra életre kelnek az őrszobrok, és pusztító tüzükkel megtörik a támadást. Az idő sürget, hiszen a harc közben folyik, de segítenek majd minket a jóságos Wazzari papok, akik a vulkán környékén tanyáznak.


Rendszer

Rögtön elkerekedett a szemem a kalandlapon lévő kis vár rajzocskák láttán – jó mókának ígérkezett. A védfalak valójában az eltelt időt hivatottak prezentálni, hiszen ahogy haladunk előre a kalandban, úgy dőlnek le egymás után az ostromló sereg támadásai alatt. Rendkívül humánus módon egy k*csög varázsló (már elnézést) küldetésünk kezdetén ránk csatol egy karkötőt, mely minden alkalommal felizzik, amikor egy fal megsemmisül. Ha az utolsónak is annyi (összesen 14 van), mi is azonnal meghalunk a kedves kis varázsszer jóvoltából.
Ezen kívül kapunk még 4 darab fekete kockát, melyek a hőt és tüzet képesek magukba szívni, tehát ha van egy ilyen nálunk, akkor nem szerzünk égési sérülést (viszont a kocka is eltűnik). Ezekkel a kaland során elég gyakran fogunk élni, de találni is bőven fogunk belőlük. Van még egy „Ékkövek” rubrika is a kalandlapon, amihez a játék egy bizonyos részénél lesz sok gyűjtögethető ékkő, illetve van a „Fehér kockák” rész, ami nekem a legjobban megmaradt a műből. Arról van szó, hogy a Wazzari szerzeteseknél fontosak lesznek majd a fehér kockák, melyek a becsületszintünket jelképezik (egy nagyon misztikus magyarázat tartozik ehhez, amibe inkább nem mennék bele). Amint erről tudomást szerzünk, azután mindig figyelnünk kell a környezetünkre, hátha meglátjuk a cérnára fűzött, hat fehér kockát a képeken. Ha megvannak, akkor dobnunk kell kockával, és az eredményt beírni a kocka mezőbe. Ha kevesebbet látunk, például a kockák a cérnán belelógnak a tóba, és csak három látszik ki belőlük, akkor a dobás eredményének felső határa megáll háromnál. Ez a kockavadászat nagyon poénos volt, minden képen kerestem a létező, vagy nem létező formákat.
Annyit még ehhez a részhez, hogy a Kalandlap átalakítása miatt az alap rubrikák (Életerő, Ügyesség, stb.), meg a Jegyzetek rész nevetségesen kicsik lettek, így elég nehézkes beléjük írogatni.


Eredetiség

Kellően érdekes az alaphelyzet, és a kezdés sem mindennapos, így a hangulat rögtön magával ragadott. Az ostromon áttörni igazi kihívás volt, bár talán kicsit túl hosszúra nyúlt. A lehetőségek száma rengeteg, így maga a mű összességben elég rövidke lett, de kellően izgalmas. Vannak itt érdekes alakok, mint a tudathasadásos dzsinn, a skizofrén óriás (amit nem értek, hogy ha olyan gigantikus lény, akkor hogy lehet vele sima 9-es Ügyességgel és 10-es Életerővel megküzdeni..?), vagy a félelmetes varázsló kisfiú. Ezek remekül színesítették a művet, nem úgy, mint az orkok, goblinok, és sárkányemberek, akikből indokolatlanul sok van (jó, persze: tömegesen használják őket a seregekben, de akkor is…).


Kihívás

Orbitális Életerő-elszívó gépezetet működtet a játék. Én ilyet még életemben nem láttam, és egy idő után kezdtem kételkedni abban, hogy a könyv komolyan gondolja ezt. Már az első három lépésnél kikerülhetetlenül elvesztettem 3-4 Életerőt, és a folytatásban is csak úgy röpködtek a pontok. Konkrétan a MEGERŐLTETŐ feladatok is Életerőbe kerülnek (pl. lapátolás mínusz 4 pont), de a játék tele van olyan giga szívatásokkal, hogy amíg dupla értéket nem dobsz két kockával, addig körönként 4 pontot veszítesz, és hasonlók… De nem egy-két ilyen alkalom van, hanem SOK. És ezt néha még überelik azzal, hogy Ügyesség pontok is levonódnak. Állítom, hogy ha viccből egy 100 Életerővel rendelkező karakterrel indulnánk a játéknak, akkor is megvan az esély arra, hogy elfogy az életerőnk a kaland közben.
Ezzel szemben talán könnyítés, hogy nem igazán van kötelezően megszerzendő tárgy a végső üdvösséghez, bár a végén nem árt egy kulcs, hogy be tudjunk menni az Őrjöngő Agyarak vulkánjában a varázstűzhöz. Itt szerencsére rendelkeztem egy tolvajkulccsal, mivel a zárkombinációt biztos nem tudtam volna eltalálni a felkínált táblázat alapján.


Főgonosz

Jaxartes érdekes figura lehetett volna, de a végén mégsem kell vele megküzdenünk (támadása kimerül annyiban, hogy tűzgolyókkal dobál minket, miközben a fent említett zárral vesződünk). Meglepő módon a kaland közben is belé futhatunk, és konstatálhatjuk az őt ábrázoló képen, hogy elég kis szerencsétlen suttyóra sikeredett (bár ilyen rajzok között nem csoda).


Hangulat

Nagyon vegyes a kép. Eszméletlen mennyiségű Életerő vesztések, érdekes feladatok, kódfejtés hegyek (a felbukkanó jelekből csak egyet-kettőt silabizáltam ki, a többire egyszerűen nem volt türelmem), különleges szituációk. Ezek jók. Ellenben furcsa volt, és számomra zavaró a zilált vonalvezetés. Értem ezalatt azt, hogy szinte állandóan menekülünk. Sokszor fogalmam se volt, éppen hol is járok, elhagytam-e már a csatateret, vagy még nem, milyen fellegvárba akarok éppen bemenni, stb. Ez amúgy valószínűleg szándékos koncepció volt, de engem tényleg frusztrált egy kicsit. Nem is tudom… nem lett a szívem csücske az Őrjöngő agyarak, pedig tényleg tele van eredetiséggel, de engem nem volt képes teljesen megfogni. Talán téged igen.



3 megjegyzés:

  1. Luke Sharp nem tartozik a kedvenc íróim közé, és az Örjöngő agyarak című kaland sem lett emlékezetes alkotás. Persze az író próbált valami eredetit létrehozni, de írás közben elszaladt vele a ló! Pedig lennének benne itt-ott használható ötletek, de a kaland rémesen vontatott, kesze-kusza, és néhol nagyon lapos (különösen a végjáték!) Sajnos az író többi műve sem ígéretesebb, talán a Söttség tőrei, kicsit összeszedetebb a kaland, de az sem az igazi. Hihetetlen talán, de az író négy könyvet is szállított az FF-sorozatba, talán egy is bőven elég lett volna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban zavaros lett, pedig vannak benne eredeti helyzetek/figurák. Érdekes dolog ez, hogyan születnek az ilyen alkotások, mert az ember azt hinné, hogy egy játékkönyvet azért jóval egyszerűbb feladat megírni egy "normál" regénynél. És azt is gondolom, hogy nem nehéz egy izgalmas, katartikus kalandot kitalálni, mégis olyan ritkán van benne részem, a legtöbb elég sablonosra sikerül. Pedig ez is olyan jól indult...

      Törlés
  2. A végén megtalálni a helyes fejezetpontot nem annyira nehéz, 2 kódolt üzenetet is kapunk hozzá, hacsak az egyiket meg tudjuk fejteni, akkor ezzel szerintem nincs gond. Más lapra tartozik, hogy a kódok elsajátítása kicsit nehezebb.

    Érdekes, hogy a legtöbb negatív kritika ellenére nekem kifejezetten pozitív véleményem van a könyvről. A sok ösvényválasztás ellenére a köztes kalandokat élveztem, a kódfejtések mindig is a kedveneim között vannak, volt néhány gondolkodtató jelenet is benne, az elején a kitörést nagyonis át tudtam élni, ez a képes-kockás megoldás meg nekem is nagy kedvencem volt. Szóval minden hibája ellenére, amik nekem nem voltak olyan súlyosak, nekem ez bejön, én úgy érzem, elkaptam a fehlingjét.

    VálaszTörlés