2013. december 20., péntek

A káosz ura

Írta: Keith Martin
Eredeti cím: Master of Chaos
Eredeti/magyar megjelenés: 1990/2011
Illusztrálta: David Gallagher
Fordította: headzor


Design

Még mielőtt bármibe belemennék, egy megjegyzés a Zagor-os kötetekkel kapcsolatban: olyan nagy baj lenne, ha a fordítók, akik amúgy kitűnő munkát végeznek, a saját becses nevüket adnák munkájukhoz? Annyira rossz, hogy mindig ilyeneket kell írnom a „Fordította” mellé, hogy headzor, Killmaster, FireFox… jó, tudom, hogy a csapat feltehetően nem rendelkezik a felhasználási jogokkal, és gondolom így biztonságosabb, de egyszer jó lenne egy „Kovács Gézát” látni.
Rátérve a designra: ezt a könyvet valószínűleg nem a profi grafikái miatt fogjuk szeretni, ezt a borítóra vetett első pillantás is alátámasztja. Már a narancssárga (!), villámos betűtípus is betett, a füstölgő pofájú, kétfejű krokodil béna manifesztálódása pedig csak hab a tortán. Ne is beszéljünk róla többet…


Illusztráció

Egy kicsit John Blanche munkáira emlékeztettek a képek. Szerintem megvan a hangulatuk, de messze állnak a top színvonaltól. Elsődleges probléma, hogy az illusztrációk sokkal inkább aranyosak, semmint félelmetesek, pedig egész biztosan nem ez volt a cél. Csak nézzük meg a légyfejű fogadóst (60.), a dézsából merítő mutánst (82.), vagy az óriás skorpiót (71.), ami már olyan cuki, hogy nekem kéne egy ilyen plüssből. A szövegközti mini-grafikákon is csak vigyorogni lehet, de ha nagyon akarunk röhögni, megnézhetjük a diszkózó csontvázakat (109.), ha pedig inkább sírnánk, akkor a nekromantát (194.), akit én is így rajzoltam volna meg – olyan 12 éves koromban. Az is furcsa, hogy a könyv sokszor „emberszerűnek” írja le a káosz figurákat, akiket, ha megnézünk a képen, sok mindennek lehet mondani, de emberszerűnek semmiképp.


Háttértörténet

Elég kacifántosan van előadva a sztori, de a lényege egyszerű. Egy Shanzikuul nevezetű mágus (csak szerintem hangzik hülyén a neve?) megkaparintotta az Uralom botját, amivel pusztulást zúdíthat a világra. Minket egy varázsló csapat vezetője bíz meg a feladattal, hogy intézzük el a gonosz ipsét. Varázslót azért nem akarnak küldeni, mert Shanzikuul „rögtön megérezné a közeledtét”, tehát harcos kell hogy legyen az illető. Hosszas rábeszélés után ráállunk a dologra. Kiderül, hogy a bot és jelenlegi gazdája Khulban, a káosz kontinensén tartózkodik, azon belül Kabesh romvárosában. Odáig tehát el is kell jutnunk, ami csak hajóval lehetséges, utána pedig át kell verekednünk magunkat Ashkyos romlott kikötővárosán.
Én őszintén szólva nem értettem, hogy miért kell gályarabként sínylődve megérkezni Khulba, és mint a legutolsó nincstelen söpredék kezdenünk a kalandot. Gondolom amiatt, hogy ne nagyon figyeljenek fel ránk Shanzikuul követői, vagy a fekete elfek csoportja, akik szintén meg akarják szerezni maguknak a botot, de ez a fenyegetettség nem jelentkezik a kaland során (csak a velünk párhuzamosan futó fekete elf „ügynök” bukkan fel itt-ott).


Rendszer

Érdekes, hogy a szabályok rész külön fejezetben emlékezik meg a varázstárgyakról, és az is érdekes, amikor 12 kezdő élelmiszercsomagról ír, egy oldallal később pedig már arról, hogy nincs semmink, fegyverünk és vértünk se (az ezekkel járó negatív módosítókkal is számolnunk kell). Ez a kezdő játékost nem kicsit zavarhatja össze…
Aztán van hat darab képesség, amiből hármat választhatunk ki magunknak. Ezek az Éles Hallás, Állatismeret, Sötétben Látás, Nyomkövetés, Mászás és Lopakodás. Meglehetősen „alvilági” megközelítésnek hangzik a lista, és ez nagyjából fedi is a valóságot. Nem tudnék hasznossági sorrendet felállítani köztük, eléggé kiegyensúlyozottan használja őket a játék, és nem is annyira halálos kimenetelű, ha például valamelyikkel nem rendelkezünk, amikor szüksége lenne rá, inkább csak Életerő veszteséggel és hasonló finomságokkal jár.
Az utolsó extra rubrika az Ismertség, ami azt hivatott mutatni, hogy mikor kell elhagynunk Ashkyos városát. 7 pont felett már olyan hírhedtek leszünk, hogy kénytelenek vagyunk angolosan távozni. Ezután ezzel az adattal nem is kell törődnünk.


Eredetiség

Az alap történet ugye a megszokott sablon, de a körítés érdekes lett, én már egy kicsit úgy éreztem, hogy túl sok mindent akartak belesűríteni. Az elején gályarabként viseljük a viszontagságokat, aztán törvényen kívüliként flangálunk a városban, utána át kell vágnunk a holt vidéken, végül pedig Kabesh romjait kutatjuk keresztül-kasul. Az ashkyosi epizódnál erős Kháré - Tolvajok városa - Éjféli tolvaj utánérzetem volt, de lehet hogy csak én vagyok rosszindulatú. A káosz és mutáns lények tetszettek (káosz mantikór, kétfejű troll, Zoalinth, stb.), de nekem az is kicsit erőltetett volt, hogy mindig visszatér a „megállunk egy helyen, és szabadon kószálhatunk, amerre akarunk, majd visszatérünk a kezdőpontra” megoldás. Ez egyáltalán nem rossz, mert elkerülhető vele a „nem jobbra mentem, hanem balra, így nincs meg a nélkülözhetetlen tárgy” problémakör, de ha nagyon gyakran ismétlődik, akkor az ember száraznak és gépiesnek kezdi érezni a kalandot, átalakul módszeres kutatássá. Mert hát ki az, aki nem megy el minden elérhető helyre..?


Kihívás

Az első ponton veszítünk 3 Életerő pontot! Háhá, na ilyet se láthattunk még más játékban! Aztán nemsokára jön még mínusz 2 pont. Ha pedig nagyon ugrálunk, akkor még két alkalommal veszíthetünk 3 pontot, szóval olyan 5 percnyi játék után már mínusz 11-ben lehetünk… ezt überelje valaki! Ettől függetlenül szerintem a Káosz ura nem lett kifejezetten szadista könyv, bár a városban már attól is simán meghalhatunk, ha rossz helyen térünk nyugovóra. Kötelezően megszerzendő tárgy csak egy van: a vaskulcs.
Ami viszont szinte viccbe fordul ebben a játékban, az az étkezés. Baromi sok lett az ezzel foglalkozó rész, tömegével vehetjük az élelmiszer csomagokat, és tömegével fogyaszthatjuk őket. Még a főgonosz utáni harcban is felajánlja a könyv, hogy együnk - ezt már nem tudtam komolyan venni. Értem, hogy reális akart lenni az író a szükségletek terén, de feleslegesen fel lett nagyítva, jobb lett volna, ha marad a szokásos rendszer.


Főgonosz

Sahnzikuul nekem bejött. Lazán kezdi az ismerkedést velünk, még a hozzá való átállást is felajánlja. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor lekaphatjuk a gyűrűjét (azért elég vicces elképzelni, hogy a végső nagy küzdelemben a hős rángatni kezdi a gonosz mágus karját a gyűrűje után), ez neki -2 Ügyesség pontot eredményez, ha pedig magunkra húzzuk, akkor nekünk +2-t. Ez a kis bónusz nem árt, mert igen durva értékei vannak a fickónak (Ügyesség 13, Életerő 16). Na és akkor most jön elő a már oly régóta magamban tartogatott kérdés, hogy miért kell mindig a nyamvadék varázslóknak ilyen sok pontot adni? Ne forgassa már egy vézna ficsúr kétszer ügyesebben a kardot egy harcosnál, és ne bírjon már több csapást elviselni egy trollnál… Küldjön ránk mindenféle pusztító varázslatot, ami leszedi az életerőnk felét, az rendben van, de közelharcban legyen már béna… Ezek a főgonosz értékek legtöbbször nagyon nem valószerűek. Még egy Balthusról elhiszem, hogy edzett, de aki fejben vagy mágiában jártas, az inkább iszkoljon a közvetlen összecsapás elől, mint Cyrus az Űr orgyilkosban – na, az úgy körülbelül reális…
Elnézést a kitérőért, de ezt már egyszer le kellett írnom valahol. Kicsit vicces volt a végső harcnál, hogy ha felhajtunk egy kupa bort az asztalról az +4 Életerő pontot (!) jelent, de az is, hogy győzelmünk után százféle dolgot tehetünk, mintha valami nagyon durva végső ütközetre kellene felkészülnünk, de aztán csak a riválisunk, a sötét elf érkezik, akit lecsapva olvashatjuk a boldog befejezést.


Hangulat

Mindent összevetve, remek volt a könyv hangulata. Már a háttértörténet is tetszett (poénos, hogy eléggé húzódozunk a dologtól, nagyon rá kell minket beszélni a küldetésre), a kezdés pedig egyenesen zseniális a hajón. Ashkyos városa vegyes képet nyújtott, vannak hangulatos helyek, vagy például végezhetünk a hajónk kapitányával is utólagosan (amiért a legénység hálás lesz), de vannak szárazabbra sikerült „shoppingolós” részek. Innen aztán gyalog, hajón, vagy tevén is távozhatunk, és Rahasta gusztustalan városa már sokkal karakteresebb lett, itt nagyon átjött a beteg atmoszféra. Aranyos a mongúz útitársunk (ha megvesszük), Jesper, aki komoly előnyt jelent sok szituációban (nem véletlenül kapott saját „mini-grafikát” a könyvben). Kisebb hibái és furcsaságai mellett tehát jó lett a Káosz ura, próbáljátok ki.


3 megjegyzés:

  1. Kérdésedre válaszolva ezek művésznevek, nem hiszem ha Varsányi Mária szerepelne a fordító nevénél, az bármivel is jobbá szebbé tenné a kiadást. Én a magam részéről szeretek a névtelenség homályában dolgozni, mellesleg elég alacsony példányszámban jönnek ki a Zagoros könyvek, igazából csak a rajongók birtokolnak belőle egy-egy példányt. Magáról az oldal dizájnról nem a fordítók döntenek, az olyan lesz amilyennek a szerkesztő megálmodja, én csak javasolni szoktam, ha valami nagyon nem tetszik. Maga a kaland és a grafikája olyan átlagos, nem kiemelkedő, de szerethető darab. Egyébként véleményem szerint a varázsló azért erős, mert birtokában van olyan mágikus erőknek, melyek segítik őt a harcban. Razaak egyébként ebben a kategóriában viszi a pálmát, de akad itt más hasonló jelölt is. Egyébként rabszolgaként kezded a Bajnokok próbáját is, csak míg ott egy arénában, itt meg egy hajón kell boldogulnod. A maga nevében ez nem is rossz, bár eléggé behatároltak a cselekedeteink. A grafikai részt pedig nem könnyű megítélni, hisz én leragadtam a pálcika embereknél, ehhez képest a rajzok nem is rosszak. Persze láttam igényesebb munkákat is, de a művészet sosem egyértelmű. Ha majd megint erre járok, írok pár sort!
    Üdvözlettel: Killmaster.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, sok mindent érintettél :)

      Nem tenné jobbá/szebbé a kiadást: hát egy fokkal azért komolyabban mutatna a "Somorjai Béla" a "Killmaster" helyett, akármit mondasz :) Illetve szerintem tényleg büszkék lehetnek, akik ezeket a fordításokat elkövetik - én legalábbis biztos az lennék. Amit az "oldal dizájnjáról" mondasz, azt hirtelen nem értem. Miről van szó?

      Rendben, egy mágus is lehet erős oly módon, ahogy említed, tehát például a mágikus ereje teszi azzá. De akkor ez legyen leírva! Legyen kifejtve, hogy "bár Shanzikuul izomzat szempontjából kihívásokkal küszködik, de látod, ahogy a földöntúli erőket megszólítván energiahullámok kezdenek el cikázni körülötte, és testén csak úgy dagadozni kezdenek az erek" vagy valami hasonló :)

      A rajzokkal kapcsolatos véleményem továbbra is fenntartom (naggggyon gyengék), a rabszolgaként kezdést pedig ahogy írtam, kifejezetten élveztem, szóval itt nincs vita.

      Gyere minél többször és írj! :) Üdv!

      Törlés
    2. Igazából itt a címoldal dizájnról és a könyv egyéb grafikai részeire próbáltam utalni, mint belső borító, betűtípus választás, színek és egyebek. Ez a szerkesztő privilégiuma, nagy ügyet ebből nem is szoktunk csinálni. Én annyi kedvezményt kaptam, hogy az általam fordított kalandokat én zöld borítóval kapom, így kicsit kiemelkedik a sárga-kék-piros hármasból. De mint írtad a weblapodon, ez az oldal a szubjektív véleményed hivatott közölni, és ezt igyekszem tiszteletben tartani. A Zagor-on is sokszor vitáztam már másokkal sokszor teljesen feleslegesen, nem vagyunk egyformák, más szemszögből nézünk egy-egy történetet. Ugyanez a helyzet a grafikával is. Egyébként a legrosszabb borító címért nálam a Kétélű jóslat és a Félelem fantomjai versengenek, azok kifejezetten silányak, és akkor még finoman is fogalmaztam. Az álnevekről tényleg csak annyit, hogy számos író, költő, színész lett az álneve által híres. (Stendhal, Mark Twain, Bud Spencer, Terence Hill és még sorolhatnám... Még a Killmaster nem tartozik eme hírességek csoportjába, de én is elkövettem már pár KJK jellegű kalandot, a Fekete lovag már megjelent a Zagor füzetek 5. számában, és a Végzet prófétái is csak kiadásra vár, pdf formátumban hamarosan olvasható lesz. ) A mágusok megítélése nagyon vegyes. Léteznek általános ügyesség növelő varázslatok és varázstárgyak is, melyektől egy mágus kifejezetten jobban harcol. Arról nem is beszélve mennyi olyan varázslat létezik mellyel gátolhatja ellenfelét a harcban, csökkentve annak támadóerejét. Sajnos a leírások sokszor pontatlanok, nem térnek ki mindenre, de ha belegondolsz, akkor nagyon dagályosak is lennének a történetek. Ha tizedszer olvasod végig ugyanazt a fejezetpontot, akkor már az nagyon uncsi. Nálam ez sokszor olyan, hogy már csak a lapozz XX-re mondatot olvasom el. Egyébként a fordítói munkáról annyit, hogy az oroszlánrészt ugyan a fordító végzi, de akadnak többen is akik besegítenek mellé. Javítják a szöveget, ahol kell, javaslatokat tesznek esetleges változtatásokra, míg végül kialakul a teljes kép. De erről majd legközelebb!
      Üdv: Killmaster.

      Törlés