2015. július 14., kedd

Rainbow: Nisha Rokubou no Shichinin

Történet

1955, Japán. A második világháborús vereség utáni sokk még mindig ott van az emberek lelkében, a hétköznapok levegőjében. Szegénység és elkeseredettség uralkodik, és ebben a miliőben ismerhetjük meg fiatalkorú bűnözőinket, akiket börtönbe szállítanak. Többek között a társadalomban fennálló általános feszültség az oka, hogy ez a hat srác a hűvösre kerül, mert mint később kiderül, egyikük sem követett el olyasmit, ami miatt ilyen mérvű büntetésben kellene részesülniük. Inkább tehát áldozatokról van szó. A történelem, és annak kihatásainak áldozatairól.


Szereplők

Minden fiúnak van persze tisztességes neve, de én inkább beceneveiken sorolom fel őket, hisz az sokkal többet árul el róluk. Egyedül a "Legfőbb szereplő"-t hívja mindenki a keresztnevén, azaz Mario-nak. Ő egy kemény személyiség, akinek nem szokása feladni, és mindenért megküzd. Jól jelképezi ezt a box-tanulása is. Mint főalak, ő a legkevésbé szélsőséges figura, és persze az sem csoda, hogy a szerelmi szál hozzá fűződik. A börtön egyik ápolónőjével kerül közelebbi kapcsolatba, miután a lány segít a bandának a szökésük utáni túlélésben (hoppá, spoiler, hehe...).
Teknőc egy kisfiús megjelenéssel bíró, kis növésű elítélt. Elég érdekes a kinézete, mivel az összes szereplő 16-17 év körül van, tehát ő is, mégis olyan 13-ra saccolnám. Termetével ellentétben ő a leghangosabb, és a legvadabb, de persze a szíve arany.
Katonáról nem sok mindent lehet mondani. A hallgatag fickó kőkemény, és valóban legfőbb célja, hogy csatlakozzon a sereghez.
Ott van még Káposzta is, aki a tipikus "bamba, nagydarab monstrum" szerepét tölti be. A hatalmas férfi meglehetősen naiv, és mindig gondolkodás nélkül segít barátain (néha szó szerint).
Joe, nevéből jól kitalálhatóan egy valódi jenki, szőke hajjal és kék szemmel. Mivel igazi angyali pofikája van, hamar kiszúrják a perverzebb alakok, és ez persze eléggé hátrányos dolog ebben a közegben. Imádja a húgát, akit az élete árán is megvédene bármiféle szenvedéstől.
Fedetlen a hatodik srác. Szemüveget hord, és ő az "ész", de legalábbis a leginkább tervező típus, akihez mindig fordulnak a többiek, ha egy verekedésnél nagyobb bonyolultságú akciót kell kivitelezniük. Fedetlen amúgy egy fokkal összetettebb figura a többinél, értve ezalatt azt is, hogy sokszor töpreng el, mi is a helyes, és a sorozat elején kifejezetten negatív szereplőnek tűnik.
A hat újonc egy hetedik férfi, az "Öreg" cellájába kerül, aki az elején tesztelgeti, de aztán a szárnyai alá veszi őket, és megosztja velük a tapasztalatait. Persze az "Öreg" is kábé 20 év körül lehet, csak a többiek nevezik el így (hozzájuk képest tényleg „öreg”).
A másik oldalon két velejéig romlott alak áll. Az egyikük egy őr, Ishihara, aki totál szadista, és legfőbb vágya, hogy az Öreget sose engedjék szabadon, és ha lehet, dögöljön is meg mielőbb a börtönben.
A másik főgonosz Sasaki doktor, aki az intézmény orvosa, és ha jól értettem, akkor a vezetője is egyben. Kedvenc időtöltése a fiatal rabfiúk megrontása, akiknek persze engedelmeskedniük kell, ha nem akarnak dupla hosszú büntetést kapni, esetleg halálra verődni Ishihara által. A két ember összejátszik, és együtt keserítik meg a rabok életét, ami ritka nagy élvezetet okoz nekik.


Stílus, hangulat

A rajz, ahogy maga a történet, és az atmoszféra is, teljesen reális, minden sallangtól mentes. Itt nincsenek csillogó, méteres szemek és rózsaszín frizurák, minden úgy van ábrázolva, ahogy a valóságban. Mindenki valószerűen viselkedik, a hangulat pedig alapvetően komoly és komor – ezt a téma eléggé meghatározza. Leginkább a Death Note megjelenítéséhez tudnám hasonlítani, amerikai filmek közül pedig a Remény rabjai és társai jutnak eszembe. Amit viszont tényleg nem nagyon értettem, hogy miért néz ki minden 16-17 éves főszereplő 25-28 évesnek, Teknős meg kisgyereknek. Ez az ábrázolásmód egy csöppet félrecsúszott nekem.


Benyomások, konklúzió

Be kell vallanom, hogy a sorozatot pont a feléig néztem, és nem fejeztem be. Ez nem azt jelenti, hogy a Rainbow rossz lenne, csak egyszerűen nem az én stílusom. A megnézett részeket egyáltalán nem bántam meg, jól szórakoztam, még izgalmas is volt. DE. Aki nincs oda a drámáért, a folyamatos érzelem-áradatért, a szentimentális jelenetekért, az szerintem hagyja ki. Érdekes, hogy nem a brutális részeket emelem ki, de azok eltörpülnek, vagyis inkább abszolút belesimulnak a történetbe. Az viszont, hogy ezek a srácok mennyire szeretik egymást, nekem már nagyon csöpögős volt. Értem én, hogy szép dolog a barátság, és hogy erről szól az egész anime, de erősen túlzásba vitték. A megpróbáltatások egyáltalán nincsenek arányban azzal, amennyit utólag nosztalgiáznak miattuk, és az Öreg sem akkora figura, amennyire apjuknak tekintik egész hátralévő életükben. Neveiket fába vésik, mint a szerelmes kamaszok, stb. - nekem ez már sok volt.
A másik oldal ugyanúgy el lett túlozva. Ishihara konkrétan egy emberi ronccsá válik, miután nem képes elfogni a megszökött fiúkat, de amúgy is bármikor az Öregről vagy annak bandájáról van szó, pszichopata vadállattá válik, és kifordul önmagából. Hogy miért, nem tudjuk meg. Sasaki pedig ugyanolyan velejéig romlott alak.
Mivel nem néztem végig a sorozatot, ezért csak annyit tudok, hogy a 12-ik részben hőseink már ki is kerülnek a börtönből, az Öreg viszont sajnos elhalálozik. Ezt nem igazán bántam, mert az a szó, hogy "Öreg", részenként minimum félszázszor hangzott el, de a poén, hogy ezután sem nagyon csökkent a mennyiség.
Alapvetően tehát olyanoknak tudom ajánlani a Rainbow-t, akik szeretik a teljesen reális történeteket, a komoly, drámai hangvételt, az érzelmi hömpölygést, és nem riadnak vissza a lassabb tempótól.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése