2013. január 21., hétfő

A múmia átka

Írta: Jonathan Green
Eredeti cím: Curse of the Mummy
Eredeti/magyar megjelenés: 1995/2010
Illusztrálta: Martin McKeena
Fordította: Setna


Design

Nagyon hangulatos. A borítón főellenségünket láthatjuk, ahogy éjszaka épp elővánszorog kriptájából. Szép a kompozíció, csak ezeket a kísérteties betűtípusokat nem kellene szerintem erőltetni.


Illusztráció

Vegyes a kép. A rajzok többsége átlagos, inkább elnagyoltnak tűnik (pl. 75., 105.), de vannak jól eltaláltak is. A képekben leginkább az a furcsa, hogy kevés elemet tartalmaznak, nem mondhatni hogy túl lennének díszítve. A szfinx (320.) és Nemset (384.) gyengék lettek, de a Drakón (294.), a Caarth (307.), Amnetut (359.), vagy maga Akharis portréja (397.) durván néz ki.


Háttértörténet

Egy régész (ezek szerint ilyen foglalkozás a fantasy-világokban is van) kér segítséget tőlünk, mert egy rég halott uralkodót, Akharist sikerült híveinek megtalálniuk és szeretnék visszahozni az életbe. Egy kicsit furcsállottam, hogy ez konkrétan egyetlen embert, a mi régész barátunkat zavar, hiszen ahogy kiderül, a mumifikálódott fáraó az egész világot fenyegeti.


Eredetiség

Mi mást mondhatnék, mint hogy eredeti a mű, hiszen nem nagyon van más ókori atmoszférájú játékkönyv (ja de, most jut eszembe a Rémület útvesztője…). Ennek talán megvan az oka, mivel én magam sem tudom, hogy az egyiptomi vonal miképp egyeztethető össze egy kitalált fantasy világgal. A Múmia átka azonban nem zavartatja magát, és igazából a kezdeti kétkedés után már engem sem izgatott, hogy ez akkor hogy is van. Ellenfeleink is igazodnak a környezetükhöz: skarabeusz-bogár, múmiák, állatfejű-embertestű lények, stb. Persze megjelennek a „klasszikus” fantasy figurák is (a jó modorra érzékeny Drakón figurája viszi a pálmát köztük), illetve a két világ találkozásából született hibridek is, mint például az Átkozottak, akik kifejezetten tetszettek. Ellenpéldának ott a Holtak őrzője, aki egy mérges csivavára emlékeztet. A 146-os ponton pedig jól érzékelem, hogy egy kevéssé leplezett Don Quijote utalás van..?


Kihívás

Először azt akartam írni, hogy nem túlzottan veszélyes a kaland, de miután már a második nekifutásnál is elakadtam, és a harmadik során pedig már 18 (!) kód-bejegyzés virított a kalandlapomon, kicsit átértékeltem a dolgot. Szóval sok infó kell, ha végig akarunk érni a kalandban. A szükséges adatok egymásra épülnek, tehát mire találkozunk a sámánnal, addigra birtokában kell lennünk egy papirusztekercsnek (amit nem találunk, hanem árucsere folytán szerezhetjük meg – ezért is lehet gyanús hogy a kaland elején számos cuccot vehetünk és adhatunk el), ezt ő lefordítja, és onnantól tudjuk elolvasni az ó-szövegeket. Ez ahhoz kell, hogy megtaláljuk Akharist sírját. Később mindenképpen beszélnünk kell egy szellemmel, annak a megfelelő kérdést feltenni, ennek alapján pedig egy titkos kamrát megtalálni. Aztán kell még valami világító eszköz (nélküle kampec a sírhelyen), aranykulcs, sólyom mellvért, ankh szimbólum, a szfinx kérdéseire is válaszolnunk kell, és így tovább… Szóval az élet a múmiák földjén sem egyszerű. Meg kell azonban jegyezni, hogy ha a kaland során bizonyos pontokon valami oknál fogva eszméletünket vesztjük, akkor a saját áldozati szertartásunkon ébredhetünk fel. Ez elsőre nem hangzik túl jól, de mégis jobban járhatunk, mert így az előbb említett szükséges tárgy- és infóerdőnek a felére sem lesz szükségünk. Ha ilyenkor kiszabadítjuk magunkat, korábban találkozhatunk Akharissal, szóval ez egy abszolút előnyös „rövidítés”.
Emellett persze ott vannak a szokványos életerőpont-vesztő események is, nem semmi például, amikor egy fejezetpont alatt 15 db múmiával kell megküzdenünk.


Főgonosz

Akharis előtt a kultusz főpapnőjét is eliminálni vagyunk kénytelenek, aztán pedig jön a főnök. Őt jópár módon gyengíthetjük, ami nem is árt, mert a 12/25-ös harci értékeivel nem kispályás múmiáról van szó. Itt a bőség zavarával állunk szemben, jó ötlet például összetörni a szarkofágját, vagy letépni a maszkját, bár ezek nem lesznek egyszerűek. Utána Sither hatalmas szobrára is vigyázni kell, végül pedig Akharist másodszor is el kell intézni.


Rendszer

A klasszikus rendszer a „Mérgezés” rubrikával egészül ki, melynek pontszáma ha eléri a 18-at, akkor meghalunk. Ez az elején érdekesnek tűnt, de igazából nincs másról szó, csak egy új vonalról, ami mentén szintén el lehet patkolni. Mondani se kell, hogy mérgezős veszélyek és ellenfelek bőven lesznek a játékban.


Hangulat

Nem rossz a hangulat, és rögtön egy harccal indítunk, ami elég egyedi. Régész barátunk (aki a kép alapján leginkább egy cowboy-ra hasonlít) természetesen nem sokáig lesz velünk, igazodva a kaland-játékok „magányos főhős” hagyományaihoz. A történet második felében a labirintus nagyon szerteágazó, ezerfelé mehetünk, de nagyon extra események nincsenek (leginkább harcok, szakadék-átugrások, stb.), a „hard” labirintusos rész pedig ugyanolyan kivitelezésű, mint a Tűzhegyben. Tetszett még a táblás játék Nemsettel, bár itt azért voltak erős feltételezései a könyvnek (hogy miért pont oda lépek, ahova, és aztán mi történik utána), de összességében jól volt megoldva. A kaland vége is jó volt, hogy a főgonosz eleste után a sámánnak még ki kell teleportálnia minket a kriptából.



3 megjegyzés:

  1. "Egy régész (ezek szerint ilyen foglalkozás a fantasy-világokban is van)"
    Hogyne volna! Lásd még a Baldur's Gate-et, amiben egy ősi romvárost akarnak feltárni - egy egész régészcsoport! :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt fejeztem be ma. Összességében ez is pozitív élmény. Ez mondjuk már egyértelműen a nehezebb könyvek között van nálam. Személy szerint még morbid dolognak tartom a könyvben, hogy miközben amuletteket kell gyűjteni, egy ilyen a halálunkat okozhatja.

    Ez a rövidítés nem tudom, hogy tud-e jó lenni. Nyilván, amíg nem szerezzük meg a sólyompáncélt, addig csak a halálunkat okozhatja. Utána már akár jó is lehet, csak akkor elesünk a nap-amulettől és az élet vízétől, holott egyik sem egy fölösleges cucc. Vicces volt ebben a könyvben még, hogy először kéregbőröm lett, majd a mumifikáló szer is vastagította a bőröm, így szinte sebezhetetlenné váltam a végére...csakhogy 8 ügyességgel.

    A végén meg egyszer nekem megvolt a slussz-poén: az utolsó szerencse-próba nem sikerült, tudtam, kampó, ekkor láttam, hogy van egy tárgyam, amit még nem használtam...és feltörtem a fekete palack pecsétjét és a 398-ra lapoztam...azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy csöbörből vödörbe...

    VálaszTörlés
  3. Ja meg néha nem volt egyértelmű, hogy melyik szám releváns (ezt nem lehetne egy könyvben félkövéríteni? Mégis a 21. században vagyunk vagy mi). A papírusztekercsnél elsőre nem jöttem rá egyáltalán, hogy releváns, hogy 5 oszlopban vannak a hierogrifák.

    VálaszTörlés