2013. január 21., hétfő

A pusztítás maszkjai

Írta: Robin Waterfield
Eredeti cím: Masks of Mayhem
Eredeti/magyar megjelenés: 1986/1991
Illusztrálta: Russ Nicholson
Fordította: Aczél László


Design

Nekem tetszetős, szépen világít a gólem bácsi szeme és pecsétje, és hát legalább itt a borítón van egy belőle, ha már a belső rajzok közé nem fért be egy sem. Gond csupán annyi hogy a fekete betűk eléggé beleolvadnak a barna háttérbe.             


Illusztráció

Russ Nicholsont szeretjük, itt is sikerült egy kellően baljós atmoszférájú világot elénk tárnia. Számomra gyerekkorom legfélelmetesebb rajzai innen kerültek ki, például az őrült asszony (56.) vagy az átalakult Kevin (281.), aki konkrétan rémálmaim szereplője volt, és alig mertem odalapozni, ahol őt ábrázolják.             


Háttértörténet

Kicsit erőltetett a keretsztori: csak mi állíthatjuk meg Morganát, csak mi vagyunk akkora bajnokok, persze a mágusok semmire sem jók, persze nem gond ha a birodalom uralkodó nélkül marad... Szóval a boszorkánynak már csak a 12-ik pecsétre van szüksége hogy abból is maszkot csinálhasson az utolsó gólem fejére, hogy aztán lerohanhassa velük a világot. Nincs túlbonyolítva.


Eredetiség

Hát az nincs sok, de az atmoszféra valahogy mégis különleges. Szerintem folyamatosan lehet érezni hogy valami titokzatosság lengi körül utunkat, a történések és a teremtmények is amolyan furcsán szomorkás hangulatúak. Extra teremtményekként leginkább a chiont (óriás pióca szerű jeges tájon élő szörnyeteg) és a spriggeneket (gyáva tündérfajzatok nevetséges szárnyakkal és ork külsővel) tudnám kiemelni. Extra feladatként pedig a tigrisvadászatot, ami szerintem jól lett kivitelezve.


Kihívás

Huhuh, na erről a témáról a Pusztítás maszkjai esetében regényt lehetne írni. Maradjunk annyiban hogy a top 3 legnehezebb könyvei között biztosan ott van, de még akár az első is lehet. A durvulás már a legelején elkezdődik, konkrétan két lépés után instant megdögölhetünk (csónakkal átmenni a tavon... valóban mily halálos ötlet). Iszonyatos a mű halálozási rátája, az esetek többségében sejteni sem lehet előre hogy mi vár ránk. Általában minimalista stílusban, egy-két mondatban tudatja velünk a könyv hogy kampec. A tűzvész esete, vagy a gonosz mocsár is jó példái a halál-orgiának, Morgana barlangjában pedig már csak röhögni tudtam azon hogy ha jobbra megyünk balra helyett, azonnal annyi - és ez kb. minden elágazásnál igaz.
Azonban ha mindez nem lenne elég, sokszor csak úgy röpködnek az Életerő pontok (mínuszba természetesen), és rengetegszer kell próbára tennünk magunkat: csak néztem hogy egy tavacska átugrásánál két szerencse-próbát kell tennem és természetesen bármelyik elvesztése azonnali halálhoz vezet.
Van továbbá egy nélkülözhetetlen elem is: ha nem jó irányba megyünk az elején, és nem öljük meg a Krakent, akkor Galrin nem segít majd rajtunk, nélküle viszont nincs esélyünk a gólemekkel szemben. Ja, és ott az angol szójáték, amit elfelejtettek magyarba átültetni, nélküle viszont nem tudjuk meg, ki az áruló. Mindegy, ezt már nem ragozom túl, a kaland-játék fanek úgyis kívülről fújják, ki is az az Ifor Tynin...


Főgonosz

Morgana szerintem szexi. Na jó, nem ennek kellene lennie egy főgonosz elsődleges tulajdonságának, meg az is előfordulhat hogy nekem van kissé kifacsarodott ízlésem. Amúgy sokmindent sajnos nem produkál, főleg érthetetlen hogy varázslónő létére miért ugrik nekünk láthatóan fegyvertelenül (?), ahelyett hogy szétzúzná az arcunkat mindenféle durva varázslatokkal. Egy sima összecsapás és már túl is vagyunk rajta. Arra nem nem sikerült rájönnöm a csata után a könyv miért kérdi hogy Morgana megátkozott-e minket az út során, amikor ettől a ténytől semmi sem függ.   


Rendszer

A hagyományos rendszer. Nincs extra.               


Hangulat

Ahogy említettem, nekem tetszett Khul világa a borongós, baljós atmoszférájával egyetemben. A történetben csak az zavart hogy sok minden nincs kifejtve. Ki Vashti? Ki Juja? Mik ezek a pecsétek? Van ezekről pár sor, de azért ez egy kicsit kevés. Miért nincs az árulás részletezve? Árnyékszörny, csontvázak honnan vannak és miért támadnak ránk? Persze lehet tudni hogy mindezek Morgana ármányai, de ez miért nincs leírva? Honnan kéne tudnom hogy a jogar és az országalma fontos lesz a későbbiekben? Az egész sztori titokzatosságba burkolódzik, csak az nem derül ki számomra hogy ez szándékos-e, vagy simán elhanyagolt az egész. A másik érdekesség pedig a már taglalt szadisztikus nehézség. A mű befejezése is vicces (rekord rövidség: két sor), de szeretném írásomat zárni az egyik legszebb halálnemmel a KJK-k történetében: "Mit gondolsz, hogyan marad életben az alkimista ezen a veszélyes vidéken? Amint erőszakos szándékod nyilvánvalóvá válik, semmivé változtat. A bivaly továbbra is unottan bámul maga elé."



1 megjegyzés:

  1. Az hogy csak mi tudjuk megállítani Morganát és a mágusok túl bénák ehhez valójában kamu, igazából azért kell hogy te menj mert a sisakodon van a tizenkettedik pecsét ami erőt ad a többinek. Viszont ha Morganának és Tynin-nak az a célja hogy épségben megérkezz a varázslónőhöz ( "Ide jöttél, ahogy akartuk" ) , miért küldik a hat törpe orkot és a Kevint megszálló gonosz szellemet hogy öljenek meg? A Gonosz Mocsár teli van instant halállal - legalábbis látszólag. Valójában meg lehet tudni a helyes útvonalat. ja, ha már az instant haláloknál tartunk: nekem a két kedvencem az, amikor egyszerűen eltűnünk a ködben, illetve amikor az alkimista semmivé változtat. A bejutás Vhasti birodalmába: a könyv azt írja: "Ha nálad vannak a szükséges tárgyak, és tudod, mit kell tenned". Azaz - ha igazán becsületes vagy - a bejutáshoz meg kell nézned az elfeknél a jelenetet a tükörben, aztán Hevernél meghallgatnod a rólad szóló történetet, végül de nem utolsósorban pedig rendelkezned kell a szükséges tárgyakkal.

    VálaszTörlés