Tokyo Ghoul

Történet

Egy gyönyörű szerelmes történetnek lehetünk tanúi, amikor a sorozat első részében a félénk fiú és a félénk lány találkoznak, összeismerkednek, sétálnak... a fiú hazakíséri a lányt... és ekkor... a lány megkóstolja a fiút.
Bizony, a Tokyo Ghoul nem széplelkeknek való, mert bár a srác megmenekül (valami irtózatos véletlen következtében a párra omlik egy fél építkezés - nagyon gyenge deux ex machina...), de innentől kezdve Kaneki élete megváltozik. A lány szerveinek segítségével meg tudják menteni, ezért lassan ő is azzá alakul, ami a lány volt, azaz ghoul-lá. Kisvártatva kiderül, hogy képtelen bármiféle hétköznapi táplálékot fogyasztani, és így egyre jobban éhezik. Az őrület határán döbben rá, hogy emberi húsra van szüksége, különben elpusztul. Ez természetesen sokként éri a jólelkű fiút, hisz nem akar senkit sem bántani, de úgy tűnik, mégis muszáj lesz…
Kaneki csak fél-ghoul, aminek van előnye és hátránya, de az "illata" sajnos vonzza a többi ghoult, akik közül számosan szeretnek lakomázni fajtársaikból. Szerencsére rátalál egy Anteiku nevezetű csoportra, ami olyan ghoulokat foglal magába, akik tisztelik az életet, és próbálnak az emberek közé beolvadni, ahogy lehet. Főhadiszállásuk egy kávézó (a ghoulok szervezete az emberi húson kívül egyedül a kávét tudja befogadni), ahol várják a hozzájuk hasonlóan gondolkodó új tagokat. Ők segítik Kanekit, hogy valahogy megtalálja helyét új életében.

Szereplők

Kaneki tehát a mi tipikus jófiú főszereplőnk. Semmi nem jut róla eszembe, amit érdemes lenne kiemelni, de legalább nem idegesítően béna. Ha kell, akkor kiáll magáért, és harcol (vagy legalábbis megpróbál).
Touka a kötelező morcos lány, aki persze belül csupa lágyság, de ezt sosem árulná el senkinek. Igen helyes fizimiskát kapott a rajzolóktól, és erős harcos is. Van neki egy fiú ikertestvére, aki a "gonosz" ghoulok táborát erősíti. Ők ketten gyerekkoruk minden percét együtt töltötték, de aztán elszakadtak egymástól.
Hide a főszereplő legjobb barátja, aki nem tudja a fiúról hogy ghoul-lá lett. Mindig jókedvű, ő tartja a lelket a Kanekiben.
Mado egy emberekből álló társaság, az úgynevezett Gerlék legőrültebb ügynöke. Szerintem nagyon jó figura lett, igazi rohadék. A Gerlék ellenőrzik a ghoul tevékenységeket a városban, de leginkább csak ki akarják irtani őket, lévén nem tudják megkülönböztetni a "jó" ghoulokat a "rosszaktól". Mivel egy ember alapból nem érhet fel egy ghoul erejével, ezért a Gerlék aktatáskában ún. kagunéket hordanak, melyek nem mások, mint a ghouloktól elorzott képességek. Igen, a dolog elég homályos, hogyan szerzik meg ezeket, és hogyan működnek külön a "gazda” nélkül, de tény, hogy ha a táska kinyílik, akkor az ügynök képes irányítani a belőle előkígyózó 20 méteres ghoul "varázscsápot". No de vissza a szereplőkhöz.
Amon egy fiatal Gerle, aki Mado tanítványa. Az eseményeket nagyrészben a "jó" ghoulok szemszögéből látjuk, így a Gerlék kegyetlennek tűnnek, de Mado-t jobban megismerve rájövünk, hogy mozgatórugói érthetőek, és még szimpatikussá is válik.
Shuu egy leginkább Hannibal Lecterre hajazó figura, aki hihetetlen ínyenc, és emiatt Kaneki megszállottja lesz, azaz szeretné őt minél perverzebb módon elfogyasztani. Fura, hogy elsősorban az Anteiku társaság körében található (mondjuk nem nagyon kedvelik), mert valami ritka nagy pszichopata.
Jason még, aki említést érdemel, hisz ő lenne a főgonosz ebben a 12 részben. Egy irtózatos erejű ghoulról van szó, aki mindig öltönyben jár, de sokszor hokimaszkot tesz az arcára, ezzel is igazolva nevét (Jason a Péntek 13 c. kult-horror gonosza ugyebár). Ahogy az ujjait ropogtatja, az valami émelyítő…

Stílus, hangulat, konklúzió

Valójában a klasszikus vámpír-moralizálás jön elő folyton abban, hogy főszereplőnk egy teljesen normális gondolkodású illető (értsd: nem sorozatgyilkos), tehát: ölni, vagy nem ölni. A vér szerepét ebben az esetben a hús kapja meg, de a lényeg ugyanaz. Azonban az alkotás koncepciója egész egyszerűen túl "kegyes", hiszen egyrészt elég nagyon ritkán enni (talán hetekig-hónapokig is elvan egy ghoul táplálék nélkül), másrészt tulajdonképpen ők nem is élőhalottak, vagy legalábbis ez nem lett részletezve, hogyan válik valaki "normális" körülmények között ghoul-lá. Nincs dögszag, nincs lassúság, nincs elbutulás, tehát semmi a szokásos vámpír-történetekből ismert jellemzőkből. Igazából szinte kizárólag előnyös tulajdonságokat kapnak a minimális hátrányok mellé. A külsejük is normális, kivéve ha "bezombulnak" (háhá), akkor is csak a bőrük lesz eres, és a szemük vörös. Az erejük persze emberfeletti, gondolom halhatatlanok is (bár erről sem esik szó), továbbá mindegyiküknek van egy "szuperképessége", mellyel harcolhatnak. Ezek általában a testből kinövő csápok, szuronyok, tüskék, "páncélok" képében mutatkoznak meg, szóval ez is segíti őket.
Összességében a Tokyo Ghoul a sok-sok tisztázatlan kérdéstől eltekintve egy szórakoztató anime, már persze azoknak, akik bírják a vért és a brutalitást, mert ebben nem szenved hiányt. A rajz szép, a hangulat komoly, nem nagyon van hülyeskedés benne. A harcok élvezetesek, van súlyuk, és alapvető természetfelettiségükkel együtt is reálisnak hatnak. A lelki vívódások érzékletesen lettek ábrázolva, nagyjából hasonló stációkon mennénk át mi is, ha olyan helyzetbe kerülnénk, mint főszereplőnk. Mindazonáltal nagyon fura vége lett az egésznek, ami nem csoda, hisz a 12 epizód valójában egy bemelegítés, van itt még mutatnivaló bőven. Az utolsó rész az elejétől a végéig Kaneki megkínzásáról szól, aztán a srác ennek hatására átalakul valami mássá, és… snitt. A többiek sorsáról sem tudunk meg semmit. Az azért sokat elmond, hogy még bőven néztem volna.