2017. szeptember 10., vasárnap

Mágusvadász

Írta: Paul Mason
Eredeti cím: Magehunter
Eredeti/magyar megjelenés: 1995/2015
Illusztrálta: Russ Nicholson
Fordította: Loriana és Nimretil


Design

Szerintem elég ízléstelen a borító, ha hirtelen rápillantok, kicsit olyan, mintha le lenne okádva. A minőség silány, a színek ütik egymást és fakók, a cím meg a többi szöveg elvész bennük. Úgy tűnik, mintha valami nagyobb kompozíció része lenne, de az egész kiábrándító, ne is ragozzuk.


Illusztráció

Russ Nicholson sem remekelt annyira, a legtöbb kép egyáltalán nem érdekes, csak úgy van. Számos elnagyolt alkotás akad köztük, amiken érződik, hogy sietségben születtek, de legalábbis nem szántak rájuk sok energiát. Van egy-két pofásabb rajz, de kiemelkedőt nemigen tudok említeni, gyengébbet annál inkább: 190-es csontvázak, 118-as óriásmadár karmocskája, 394-es tüskés ellenfél, meg hasonlók.


Háttértörténet

Érdekes az értekezés az elején a gonosz mágusokról és azok legyőzésének módjáról, bár nekem nem jön be, hogy a mágus szinte mint egy külön „faj” van bemutatva, mintha egy nem emberi teremtményről olvasnánk. A legtöbb pont annyira vicces (ha rosszindulatú akarok lenni: hülyeség), hogy csak nevetni lehet rajta. Ha a mágust FESTETLEN RUHÁBA öltöztetik, az a földre teríti, a KISMADARAK ELPUSZTULNAK a közelében, minden százegyedik lábnyoma a MACSKÁÉHOZ HASONLÓ, és meg egy csomó ilyen van. Az egész annyira komikusan túlzó, és olyan szintre emeli a mágusokat, hogy tényleg csak vigyorogni lehet. Mitől olyan természetfeletti lények, hogy csak színezüst golyóval, vagy a saját vérükbe áztatott karddal lehet megsebezni őket..?
No mindegy, szóval épp elfogtunk egy Mencius nevezetű varázslót, és elvisszük városunkba, hogy máglyára vessék. Kiderül, hogy öreg pártfogónk, az őrgróf meghalt, és fiára, Reinhardt-ra szállt címe. A temetés utáni halotti tor közben Menciusnak sikerül kiszabadulnia a börtönből (ez már a játék közben történik), és magával ragadja Reinhardt-ot is egy mágikus teleportba, ahova nekünk is illene követnünk, ha végleg le akarjuk zárni az ügyet vele. Ja meg persze az ifjú őrgrófot is megmenthetjük, ha már ott vagyunk.


Rendszer

5 kajánk van, egy pisztolyunk 3 db golyóval (hárommal? Komolyan?), amiből 1 ezüst (egy??? Miért?? Mágusokra vadászunk, könyörgöm!). Aztán van hajból font kötél, mivel a bűbájosokat csak ezzel lehet összekötözni (bár nem egyértelmű, hogy tényleg van-e nálunk), iránytű, 12 db tükör, K6 ezüstpénz, kard.


Kihívás

Nekem ez egy szinte végigjátszhatatlan kalandnak tűnt, mert olyannyira el vannak rejtve az információk, és olyan kombinációknak kell összeállnia a győzelemhez, hogy az valami horror. A végső helyszínre eljuthatunk a lábunkon, illetve egy mesélő történetének résztvevőjeként is, ami érdekes megoldás. A toronyban a csontvázak ellen kell a Mesterségek Könyve, vagy a kutya, vagy a dzsinn segítsége. Aztán Mencius jön, akit végül (sokadik nekifutásra) a következőképp tudtam eliminálni: rálőttem ezüstgolyóval, aztán kellett a mágikus amulett, ami megvéd a varázstámadásától, aztán újra a Mesterségek könyve, majd a "Tükörkép" bejegyzés a kalandlapon (erről később). Mindezek után a 124-es fejezetnél tudnunk kellene, hogy a „feláll a szőr a hátadon” szövegnél testet cseréljünk, annak ellenére, hogy az erre való utasítás a „ha a fejbőröd viszketni kezd” (152.) szöveget említi kulcsként. Ez szerintem konkrétan el lett rontva, de ha feltesszük, hogy jól van írva, akkor is 100%, hogy elsiklik a szemem fölötte, és Mencius minden további nélkül kinyiffant.


Főgonosz

Mencius Ügyessége 5, Életereje 8, amikor végre karddal csapkodhatjuk, de hát ugye nem ebben rejlik a nehézség a vele való küzdelemkor. Érdekes ellenfél, mert egyáltalán nem tűnik erősnek, már maga a sztori is úgy indul, hogy elintéztük, de valahogy mindig sikerül elslisszolnia. Az illusztrációján egy öregembert láthatunk, de veszélyessé teszik őt varázslatai, ravaszsága és az, hogy abban a világban, amibe teleportálunk, felerősödik a mágiája. Több ízben is összefutunk vele a kaland során, ahogy üldözzük őt.


Hangulat

Szóval a játék elején átkerülünk erre a teljesen ismeretlen földre, ahol furák az emberek, nem értjük a nyelvet, és a varázslók nem mind gonoszak, mint minálunk (ezzel egy máris normálisabb világ, mint a miénk…). Amolyan arab környezetben mozgunk, kalifával, tevékkel, repülő szőnyegekkel, miegymással. Elég egyedi az atmoszféra, bár a Mélység rabszolgáit ismerőknek nem lesz idegen egy-két elem, mint Kallamehr városa, Bythos említése, vagy a Rejtélyes Rabló feltűnése – abban a könyvben is Mason közreműködött ugyebár.
A nyelvet mindenképpen el kell sajátítanunk valamilyen szinten (nem túl életszerű, hogy egyik-másik forgatókönyv alapján ezt pár óra alatt megtesszük…), de nekem volt olyan játékom, amiben nem volt erre lehetőségem, és így semmit se értettem. Tetszett még, hogy lehet kutyát venni (akit etetni is kell), és Al-Haddar „interaktív” meséi is nagyon jók. Nem tetszett viszont a könyv szerkezete. Milliónyi elágazás, lehetőség és variáció van. Rengeteg információ és tárgy akad utunkba, és emiatt állandóan választási lehetőségek tengere áll elő szinte minden harmadik fejezetpontnál. Ha ez van nálad, ha az van nálad, ha van valaki veled, ha nincs veled senki, de tudod azt, vagy tudod ezt… Borzasztó hülyén fest az egész, szerintem egy játékkönyvet nem így kell megírni, mert egyszerűen rettentő zavaró. Testet csereberélünk Reinhardt és Mencius között, kereszteket meg köröket firkálunk a kalandlapra, és számolgatjuk őket… ehh, nagyon nagy katyvasz az egész. Mondani se kell, hogy ezáltal nettó 10 perc egy átlagos kaland, hisz a 400 fejezetpont 70%-a a különböző variációkra megy el. Tessék megnézni a 241-es fejezetpontot, ahol a kilenc választási lehetőségből 7 valamiféle előfeltételhez kötött. A hideg rázott ettől már a vége felé. De egyéb furcsaságok is vannak a szövegben, néha rettentően koncentrálni kell, hogy megértsük, mi zajlik. És vannak olyan durvulások, mint amikor külön varázslattal megyünk Menciusék után, és ha nem pusztulunk el azonnal, akkor is tíz évet öregedünk, ami -2 Kezdeti Ügyesség és -4 Kezdeti Életerő levonást eredményez már a kaland legelején! A 20-as Ügyességű Tüskés Ellenfelet már meg sem említem, mert már tényleg az elmebetegség kategória. Egy szó mint száz, nekem a Mágusvadász egy kifejezetten frusztráló, nagyon idegesítő szerkezetű alkotás, ami elég jellegtelen cselekménnyel rendelkezik, és jóval több negatívum van benne, mint amennyi élményt nyújtott. Nem tudom ajánlani.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése