Chaos;Head

Történet

Taku egy otaku, vagyis egy olyan srác, aki csak a lehető leminimálisabb dolgokra képes annak érdekében, hogy eleget tegyen társadalmi kötelezettségeinek. Egy ház tetőrészén tengeti napjait egy konténerben (!), ami szépen be van rendezve, vagyis megvan az ágy, a számítógép, a kóla, és az anime figurák. Takut ugyanis csak a számítógépes játékok és a babái érdeklik, iskolába csak azért jár, mert muszáj. A valódi lányok sem izgatják, lenézően csak 3D-seknek nevezi őket (lehet még ennél szánalmasabb valaki?).
Felkavarja azonban az életét egy sorozatgyilkosság, melynek előjelei, úgy tűnik, megtalálhatóak az interneten. Ezt úgy kell érteni, hogy lát egy fotót egy olyan tettről, ami csak másnap következik be, ráadásul ő maga is belekeveredik a dologba.

Szereplők

Nem nagyon szeretnék több poént lelőni a sorozatból (attól függetlenül, hogy ez egy SPOILERES oldal), elvégre mégiscsak egy nyomozós történetről beszélünk, ahol lényegesek a fordulatok. Takun kívül fontos még a Shogun nicknevű netes csóka, aki láthatóan a sötét titkok mögé lát, és jól ismeri Takut. Feltűnnek aztán a különböző csajok is, és valójában innentől kezdve szinte kizárólag csajokról beszélhetünk, ugyanis minden más szereplő nőnemű (na jó, még a nyomozó férfi). Szóval van egy pink hajú Rimi, akinek láthatóan köze van a gyilkosságokhoz, egy szőke Yua, aki elkezdi Takut követni, egy szőke Kozu-pii, aki néma, egy szőke Nanami aki Taku húga (mondani se kell, hogy orrba-szájba kevertem a szőkéket a sorozat alatt), egy rövidhajú énekesnő Ayase, és egy fekete (lila) Sena. Ahogy említettem, van még egy nyomozónk és annak egy asszisztense, akiről képtelen voltam eldönteni, hogy nő, férfi, avagy transzvesztita. És persze lesz egy főgonoszunk is a vége felé.

Stílus, hangulat

Részleteiben a következő pontnál fejtem ki, hogy milyen műfaj is lenne ez, de annyit érdemes tudni, mielőtt nekiállunk, hogy egy komolyabb, sötétebb alkotás. Ez aztán rengeteg alkalommal meg lesz kavarva mindenféle furcsasággal, de alapvetően nem egy felhőtlen, bolondozós anime. Akció kevés van benne, inkább a beszélgetések, belső monológok és lelki folyamatok játsszák a főszerepet.

Benyomások, konklúzió

Az a baj a Chaos;Head-del, hogy egyszerűen nem tudom, mi akar lenni. Az se, hogy milyen műfaj, az se, hogy mit szerettek volna vele elérni, és azt se, hogy egy csomó felvillantott részletnek mi volt az értelme. Adva van tehát Taku, aki fokozatosan kavarodik bele a gyilkossági ügybe, állandóan üldözési mániája van, és nagyjából az összes barátja, ismerőse, osztálytársa, de még a húga is gyanús neki (mint később kiderül, a paranoia több esetben jogos). Számos jel mutat arra, hogy világa csupán valami virtuális világ, vagy esetleg ő egy meghasadt személyiség, de ezt ugye sosem tudhatja biztosan. Aztán ez a nyomozós-thriller-paranoid vonal átmegy fantasztikumba, ahol már előkerülnek a megidézhető varázskardok, és egy teljesen új magyarázat arról, hogy mi is ez az egész. Innentől kezdve mintha egy tök másik sorozatot néznénk, és mintha az előző koncepció el lett volna feledve. Borzasztó lassan csordogál a sztori, egyre jobban bonyolódik, aztán a hetedik részben meg bejön a „gonosz nagyvállalat, aki a világunkban jelenlévő káprázatokat akarja irányítani, és persze visszaélni vele” dolog. Innentől meg amolyan Mátrix-féle eszmefuttatásokat hallgathatunk a világról, és ami mögötte van. A hab a tortán, hogy az egész mix a legvégén egy tök szokványos akciófilmmé degradálódik, ahol a jók küzdenek a gonosszal. Az összevissza kavarás amúgy mindettől még nem szűnik meg, a vége felé már teljesen bele lehet bonyolódni ki káprázat és ki nem. Szóval főhősünk lelkiállapotát elég jól át lehet érezni.
Az olyan említett részletek, mint például a rendőrségi nyomozás, vagy Taku kedvenc babájának állandó szereplése a fiú képzeletében, végül nem vezetnek sehova, semmi érdemlegesebb funkciójuk nem lesz.
Végeredményben nem is tudom, milyen a Chaos;Head. Mindenesetre érdekes műfaji elegy, és akit nem zavarnak a fent említett dolgok, és szereti a sötétebb, nyomozós stílust, az bepróbálkozhat vele, csak készüljön fel rá, hogy menet közben sokszor változik az irány. Nekem ez teljesen olyannak tűnt, mintha a készítők állandóan módosították volna az elképzelést, így a végére valami zavaros elegyet kapunk. Hogy ez jó-e, mindenki döntse el maga.

Death Note

Történet

A halálistenek birodalmában, egy unatkozó halálisten, Ryuk, szándékosan leejti a Földre a füzetét. Nem akármilyen füzetről van szó, hanem egy olyanról, amibe ha beírják valakinek a nevét, akkor az illető meg fog halni. A tárgyat egy középiskolás fiú, Yagami Light találja meg, aki persze először nem hiszi el, hogy létezik ilyen irtózatos hatalmú eszköz, de amikor kipróbálja, megbizonyosodhat róla, hogy márpedig ez tényleg a Halál Füzete.
Light úgy érzi, hogy eddigi szürke élete végre új értelmet nyer, és elkezd élni a lehetőséggel. Sorozatban gyilkolja meg a híradóban látott bűnözőket, gyilkosokat, erőszaktevőket, miközben persze a furcsa halálesetek dömpingje feltűnik a hatóságoknak is. Amikor egyértelművé válik, hogy itt valaki áll a háttérben, a rendőrség megkéri az „L” nevezetű, nemzetközileg is elismert nyomozót, hogy járjon az ügy végére. A zseniális koponya munkához is lát, és hamarosan Light is tudomást szerez erről. „L” egyre közelebb jut a fiúhoz, így Light számára egyértelműen az lenne a legkényelmesebb megoldás, ha a füzet segítségével likvidálná őt. A bibi azonban az, hogy senki sem tudja „L” valódi nevét, sőt még az arcát se látta senki…
Ehhez tudni kell némi információt a Halál Füzetéről. Az eszköznek számtalan szabálya van, melyek közül egy csomó csak menet közben derül ki. Az első, hogy ha valaki leír egy nevet, közben az általa megölni kívánt illető arcára kell gondolnia, ezzel küszöbölhető ki, hogy ne egy másik, azonos nevű egyén haljon meg. Ha csak ennyit teszünk, akkor a célpont 40 másodperccel később szívrohamot kap. Meg lehet adni azonban pontos körülményeket is, ha másféle halálnemet szánunk áldozatunknak. Ezeket leírva a személy lényegében irányítható is, tehát ha azt írjuk, hogy szálljon autóba, és hajtson le egy szakadékba, azt is meg fogja tenni. Ami persze nem lehetséges (például ugorjon le 1 óra múlva az Eiffel torony tetejéről, amikor épp Tokióban tartózkodik), az nem fog teljesülni, ilyenkor emberünk simán szívrohamot kap. A füzet belső borítóin van szabályleírás (ezekből minden részben megismerhetünk kettőt), de korántsem szerepel az összes. A füzet megtalálása után maga Ryuk is leszáll a Földre, hogy megismerkedjen annak új tulajdonosával. Ő igazából az egészet unaloműzésként csinálja, és nagyon élvezi, hogy tanúja lehet Light ámokfutásának. Valamennyire segít is neki, egyfajta laza barátság is kialakul köztük, de nem viszik túlzásba. Ryuk mindig megőrzi a megfigyelő státuszát, tehát a lehető legkevésbé szeretne beleavatkozni a földi eseményekbe.

Szereplők

Itt van tehát Light (beszédes név), aki egy teljesen normális, eminens tanuló. Személye az egész sorozat legérdekesebb dilemmája, mert olyan ő, aki akár mi is lehetnénk. Megkapja a hatalmat, és él vele. Persze maga a gyilkolás rossz, de Light kizárólag olyanokat öl meg (eleinte), akik valóban megérdemlik a halált – legalábbis az ő értékrendje szerint. Célja, hogy egy új, bűnözés nélküli világot teremtsen, de ehhez sajnos be kell piszkolnia a kezét. Nem sokat moralizál, és elkezdi osztani a halált rendesen, miközben egyre elvetemültebbé, egyre gonoszabbá, és egyre önhittebbé válik. A kérdés pedig minduntalan ott motoszkál a nézőben: mi mit tennénk? Helyeseljük Light tetteit, vagy elítéljük? Ezt sosem lehet egyértelműen eldönteni, ez mozgatja az egész sorozatot. A fiú persze nagyon okos, éppen ezért is furcsa, hogy a többszörösen átgondolt manőverek mellett teljesen amatőr hibákat is elkövet néha. Poénos, amikor kísérletezik a füzet szabályaival, vagy amikor pontosan tudja, hogy a rendőrség megfigyeli, és szépen kijátssza őket.
„L” a másik főszereplő, aki talán az anime történelem egyik legeredetibb és legnépszerűbb figurája, és aki az én véleményem szerint mégis kissé hatásvadász karakter lett. Ő egy meg nem értett zseni, aki mindig két lépéssel mások előtt jár. Bár még fiatalkorú, mégis régóta oldja meg a más szervezetek által megoldhatatlannak vélt eseteket. Rengeteg allűrje van, például nem tud normálisan ülni, folyamatosan édességet zabál, és amúgy is úgy néz ki, mint egy kábítószeres emós. Ami problémám volt még a személyével kapcsolatban, hogy néha egyszerűen „túl okos”, tehát túlságosan hihetetlennek tűnik az, ahogy mindig ráérez a jó megoldásra. Rosszul voltam a „százalékos” dumáitól („annak az esélye, hogy Light követi a gyilkosságokat, 10%-al növekedett”), és gyerekesek egyes módszerei is (összebilincseli magát Light-tal hónapokra, vagy eljátszatja az apjával, hogy ki kell végezni a fiút).
Ha már szó esett róla: Light apja a japán rendőrség egyik parancsnoka, aki – vigyázat, spoiler – az egyik részben életét veszti.
Ryukról annyit érdemes tudni, hogy imádja az almát (ha nem ehet, elvonási tünetei is lesznek), és végig nagyon jól szórakozik. Ő az első részekben még nagyon hangsúlyos, de a sorozat vége felé már teljesen eltűnik a háttérben. Mellette vannak még más halálistenek is, akik leszállnak a Földre ilyen-olyan okból (van, hogy három különböző Halál Füzet is forgalomban van).
Egy másik füzetet a tini modell, Misa kaparintja meg, aki ezzel teljesen megkavarja a helyzetet. Tudni kell, hogy egy Halál Füzetet birtokló ember egyezséget köthet egy halálistennel, hogy megkapja a halálistenek szemét. A szemmel a tulajdonos minden ember nevét ott látja lebegni azok feje fölött, tehát még hatékonyabban tudja osztani a halált (nincs rá szükség, hogy kinyomozza a célpont nevét). Ez úgy is működik, ha például csak egy fényképet lát az illetőről. Ennek a képességnek az ára a szemet igénylő ember hátralévő élethosszának a fele, tehát ha valakinek még 40 éve lenne hátra az életéből, akkor már csak 20 lesz. Eme borzalmas ár ellenére Misa igénybe veszi a dolgot, ráadásul a történetben ezt kétszer is megteszi! (menet közben lemond a füzet birtoklásáról, ezzel elfelejt mindent, majd később újra a birtokába kerül, és ilyenkor a szemeket is újra kell igényelnie) Ezek után gondolhatjuk, mennyi esze van a csajnak. Szóval Misa is egy olyan szál, ami nem tűnik túl reálisnak, még ha meg is van magyarázva a dolog azzal, hogy a szüleit megölték, és Light volt az, aki likvidálta a tetteseket. A lány olyan szinten szerelmes Light-ba, hogy bármit megtesz érte.
Akiről még érdemes szót ejteni, az „N”, aki – spolier – „L” 25-ik részben bekövetkezett halála után veszi át a helyét. Ő egy meglehetősen antipatikus figura lett, és teljesen egyértelműen „L”-pótlékként szerepeltetik. Közben amúgy eltelik 6 év, Light már felnőtt, és akkor jön „N” (Near). Ő nem sütiket zabál, hanem helyette mindig játszik kisautókkal, babákkal, vagy építőkockákkal… és közben 12 évesen irányítja a hatóságokat, és parancsokat oszt. Szóval tökéletesen életszerűtlen az egész.

Stílus, hangulat

A rajz nagyon szép, részletesen kidolgozott, a stílus pedig teljesen reális és komoly. Ez egy 100%-ig egy felnőtteknek szóló anime, amit minden képkocájából érezni lehet. Ahogy az első részben a földre hull a füzet, az valami hátborzongatóan gyönyörűen lett megoldva, mint ahogy az utolsó részben Light utolsó útja, ahogy régi önmaga elsétál mellette. Őt is sajnálni lehet a végén, de nagyon szomorú „L”, vagy Light apjának halála is.
A 20. Résztől opening és ending váltás következik be, ami magával hozza a talán legzúzósabb anime zenéket, amiket hallottam. A Maximum the Hormone együttes What's up People száma szerintem zseniális alkotás, és tökéletesen passzol a műhöz.

Benyomások, konklúzió

A Death Note az egyik kedvenc animém, amit élvezettel néztem végig másodszorra is (azért harmadszorra már lehet, hogy nem fogom). Apró hibái ellenére egy nagyon okos és komoly alkotás, ami tele van libabőrös eseménnyel. Eléggé elméleti (sok lövöldözést senki ne várjon), de egy percre sem lesz unalmas. Vagyis… hogy kritizáljak is egy kicsit: sokan mondják, hogy az utolsó kb. 10 rész már felesleges volt. Én is hasonlóan éreztem, az „N-érában” kicsit vontatottabbá válik az egész, de nem vészes. Ami még vicces, hogy a 37 rész alatt ugye rengeteg Halál Füzet szabályt ismerünk meg, köztük teljesen feleslegeseket is, de azért én még kíváncsi lettem volna néhány el nem hangzott infóra is. Mi van például, ha a Halál Füzete betelik..?

When Cicadas Cry

Történet

Egyetlen masszív és szerteágazó történetfolyamról van szó, melynek szálai egymásba gubancolódnak. Ez utóbbit amúgy csak a sorozat közepétől vesszük észre, amikor már annak is tudatában vagyunk, hogy ez az anime az örökös és végtelen ismétlődésekről szól. Rengeteg különböző verzióját ismerhetjük meg egy bizonyos időszaknak, ugyanabban a faluban, ugyanazokkal a szereplőkkel. Vannak egymásnak ellentmondó események, és vannak egymást kiegészítő részek. Jó bonyolultan hangzik, mi? A Cicadas valóban nem gyerekeknek való, és felnőttek közül sem mindenkinek. Most nem a véres jelentekre gondolok (persze azokra is), hanem elsősorban arra, hogy kevesen bírják végigkövetni ugyanazokat az alapsztorikat egymás után sokszor, egészen finom változtatásokkal. Bevallom pirulva, hogy én is belepörgettem néhányszor.
Van amúgy egy kis falu, minden itt játszódik. Van a háttérben egy gátépítés, amit a lakosság többsége ellenez, köztük a legbefolyásosabb család is, mely kábé maffia szinten van. Hozzájuk kötődik egy bizonyos átok, mely szerint a Hinamizawa (a falu neve) fesztivál napján, minden évben rejtélyes módon meghal valaki. Van hat gyerkőc (ketten ennek a maffia-családnak a tagjai), akik kvázi a főszereplők, és akik körül kulminálódnak a rejtélyes és véres események. Ezt ennél jobban nem nagyon lehet összefoglalni (már ezekben a mondatokban is volt spoiler), illetve nem is nagyon szeretnék belemélyedni, mert a sorozat csak pár alaptörténetet veséz ki nagyon durván.

Szereplők

Kei a szokásos, jószívű, átlag fiú főszereplő. Őt látjuk majd a legtöbbször, de érdekes, hogy az anime második felétől egyre jobban háttérbe szorul. Osztálytársa a barna hajú Rena, és a zöld hajú ikerpár Mion és Shion. Ők ketten tartoznak a Sonozaki maffia családba, akiknek ellensége egy másik család is, melynek leszármazottja Satoshi, és annak húgicája, Satoko. Az egyik fő bonyodalom akörül alakul ki, hogy Satoshi eltűnik, amiben valószínűleg a Sonozaki család keze van. Shion szerelmes volt a fiúba, ezért amint ezt megtudja, kegyetlen bosszút áll mindenkin, de legfőképp a saját családján. Van még a kék hajú Rika, aki egyfajta „mindentudó” kislány (hidegrázós jelenet, ahogy megjósolja, mi fog történni a faluban a következő 5 évben, plusz a saját halálát), ő Satoko barátnője. Meg lehet még említeni főbb szereplőként a kövér nyomozót, aki fel szeretné deríteni a faluban burjánzó rejtélyes ügyeket.

Stílus, hangulat

Maga a kettősség. Egyrészt néha tombol az idétlen humor, amikor a szereplők baba-szerű karikatúrákká vállnak, szívatják egymást, stb. (ebben Rena a legjobb), másrészt pedig mindig ott a nyomasztó, pszichotikus, thriller hangulat. Nekem egy idő után mindig egy mű ugrott be: Twin Peaks. Tudom, merész párhuzam egy rajzfilmet David Lynch remekművével egy napon említeni, de ha valaki ez alapján nézi, szerintem észre fogja venni. Vannak nagyon beteg és véres jelenetek (mondjuk nem sok, de amikor például a tíz éves kislány saját fejét vagdossa bele a késbe és úgy lesz öngyilkos, az elég kemény), illetve mindegyik történet változatban teljesen megőrül valaki, és elkezdi aprítani a többi szereplőt. Ennek néha pszichikai, néha érzelmi, néha pedig természetfeletti oka van.

Benyomások, konklúzió

Nem is tudom. Az azért sok mindent elmondhat, hogy ahogy említettem, jópárszor beletekertem a részekbe, mert nekem túl lassúak voltak. Érdekes a koncepció, de egész egyszerűen nincs az alaptörténetben annyi, hogy 26 részen át tizenvalahány féle szemszögből nézze végig az ember. Aki szereti a körmönfont vonalvezetésű, nyomozós thrillereket, az mindenképp tegyen vele egy próbát, de aki akciót akar, az nem nagyon fog találni. Ja, még így a végére két bennem maradt kérdés: 1. Mionnál miért van mindig pisztoly??? (sose csinál vele semmit, és amúgy is egy kamaszlány hogy hordhat a felsőtestén pisztolytáskát mindenhol?) 2. Hogy járnak egy osztályba a szereplők, amikor minimum 3-4 év van köztük?
A When cicadas cry konklúziója számomra az, hogy sose bízz az aranyos, cuki kislányokban, mert bármikor előkaphatnak egy húsbárdot, és lecsaphatják a fejed. A cím amúgy szerintem a legzseniálisabb eleme az animének (Mikor a kabócák sírnak). És valóban: aki nem bírja a kabócák ciripelését, az bele se kezdjen a filmbe…

Darker than Black

Történet

Hát egy nagyon-nagyon csúnya dologgal kell kezdenem. A Darker than Black volt az első olyan anime sorozat, amit elkezdtem, és nem néztem végig. Nagyjából a felénél abbahagytam. Ez azonban korántsem jelenti, hogy ez lenne a legrosszabb anime, amit valaha is láttam. Ó nem, számomra gyengébb volt például (és most lehet hatalmasakat hördülni) a Kiddy Grade, a Fate Stay Night, vagy például a Stand-alone Complex is. De azokat valahogy végigszenvedtem (még az Ergo Proxy-t is, amire nagyon büszke vagyok). A Darker than Black-re nem mondanám, hogy rossz, vagy hogy unalmas, de engem olyannyira nem kötött le, hogy képtelen voltam még 13 részt végignézni. Annyi bőven elég volt, amennyit láttam. És persze tudom, hogy pont a végére kialakulhatnak jó kis bonyodalmak (lásd például Burst Angels), de ha a sorozat a felénél elveszti a nézőjét, az probléma, nem?

Na jó, szóval a történet. Hát az konkrétan nincs, ugyanis kétrészes epizódokból áll a mű. Nekem ez a megoldás eleve nem szokott bejönni, én azt szeretem, ha van egy egybefüggő történetfolyam, amit végig lehet követni. Mivel már az elejétől fogva kevéssé tudtam koncentrálni (és a lényegi információk amúgy is zavarosan voltak kifejtve sok-sok kis részletben), ezért dióhéjban annyit tudok mondani, hogy a világ megváltozott. Nyílt egy úgynevezett Kapu a Földön, és az amögötti területet teljesen lezárták, ugyanis mindenféle természetfeletti jelenségek szabadultak el ottan. Innen származik az Egyezkedőknek is a képessége. Ők extra (általában harci jellegű) adottsággal bíró emberek, akiknek a képesség fejében fizetniük is kell, kinek így, kinek úgy – teljesen egyedi módon. Az Egyezkedők legtöbbször gonoszak, őket szándékoznak felkutatni a különböző titkosszolgálati szervezetek, és köztük egy olyan is, melynek tagjai szintén Egyezkedőkből állnak.

Szereplők

Állandó szereplő kevés van. A Fő karakter Li, aki egy békés, álmos figura, de amikor akcióra kerül a sor, akkor nagyon profin tesz ártalmatlanná bárkit. Társa egy nyugdíjas rendőrtiszt, egy macska (vagyis egy olyan Egyezkedő, aki bárkinek a testébe képes átvándorolni, de az esetek 99%-ban ugyanabban a macskában van), és egy fehér hajú, szomorú kislány (vagyis egy Bábu, aki egyfajta lélekkel nem rendelkező Egyezkedő-típus). Ő vízzel érintkezve bárkinek meg tudja állapítani a helyzetét, aki szintén víz közelben tartózkodik (és ugyebár nagyon kevés alkalommal nincs víz az ember közelében). Li-n van a fő hangsúly, a többiek a látott 12 részben nem szerepeltek többet perceknél. Sokszor felbukkan még Kirihara nyomozónő, aki szintén el akarja kapni a gonoszokat.

Stílus, hangulat

Komor és komoly. Gyakran drámai, sőt, a negyedik rész kifejezetten megindító volt (a tudós apa és a kislánya esete). Érdekes, hogy beraktak két olyan részt is, amikor egy bizonyos Kurasawa nyomozó ügyét láthatjuk. Ő egy igazi balfék, így ez az epizód teljesen a humorra ment rá. De ezen kívül a többi részben mindig mindenki szomorú. A 10 éves kölykök is 80 éves tekintettel merednek a világba.

Benyomások, konklúzió

Szóval még egyszer: sajnálom, hogy nem voltam képes végignézni a sorozatot, de úgy gondoltam, hogy nem vesztegetem az időt olyasmire, ami nem jön be, amikor számos, valószínűleg sokkal jobban tetsző sorozat várhat még rám. Az alaphelyzet amúgy teljesen jól ki van találva, de rengeteg alkalommal éreztem, hogy nem értem a történetet, mert nem voltak részletesen elmondva a dolgok. Az se esett le, hogy mitől változott meg az égbolt (az emberek már nem igazi csillagokat látják esténként, hanem az Egyezkedők lelke ragyog ott fent. Ha lehullik egy csillag, az azt jelenti, hogy meghalt egy Egyezkedő), vagy hogy kicsodák Li-ék, vagy miért harcol egymással az összes szervezet (van itt FBI, CIA, Pandora, MI6, Szindikátus, meg még ki tudja kik…), amikor nagyjából ugyanazt akarják , és hogy egyáltalán KIVEL egyezkednek az Egyezkedők, és mitől van ez az egész helyzet. A különböző képességek állati ötletesek voltak, de azért ez nekem kicsit kevés volt, hogy a TV előtt maradjak... És persze valószínűleg sok mindenre fény derül annak, aki végignézi az összes részt, de én nem bírtam. Sorry minden DTB rajongótól…