Történet
Egy olyan világban járunk, ahol az emberiség kihalófélben van, és mindenfelé óriások grasszálnak szabadon. Úgy tűnik, hogy tulajdonképpen már csak egyetlen város tartja magát, ezt pedig magas és erős falainak köszönheti. Nem is egy, hanem három falgyűrű veszi körbe az itteni épületeket, és persze a társadalmi pozíció erősen meghatározza, ki mennyire kerülhet beljebb, hogy minél több fal válassza el a veszélyes külvilágtól. A gigantikus torlaszokon túl a katonaság tagjai jelentik az utolsó reményt, akik próbálják felvenni a harcot a szörnyetegekkel. Hogy miért sújtja az embereket ez a csapás, senki sem tudja, de mindenki érzi, hogy lassan kifogynak minden lehetőségből, és a civilizált világ napjai meg vannak számlálva.
Szereplők
Eren, Mikasa és Armin a három jóbarát, akik a legkülső fal védelmében, a legkevésbé óvott városrészben nőttek fel. A biztonság illúziója már a sorozat első részében semmivé foszlik, amikor is egy kolosszális óriás (így nevezik a legnagyobb fajtát) játszi könnyedséggel töri át a legkülső korlátot. Eren egy "kicsi a bors, de erős" típusú srác, vad tekintettel, valamint folyamatos dühvel megáldva. Nem rémlik, hogy az animének lett volna olyan perce, amikor csak egy kicsit elmosolyodna, de hát ez van, ő a mi főhősünk. Már gyerekkora óta rajong a védelmező harcosokért, és szeretne beállni hozzájuk. Nos, ez korábban megtörténik, mintsem gondolta volna.
Mikasa a lány a hármasfogatból, aki úgy viszonyul Erenhez, mintha mindig mindentől meg kellene védeni a fiút. Ebben persze van valami, és mivel Mikasa jóval erősebb, mint ő, így könnyedén játssza az őrangyalt. Igazi, mély barátság van köztük, így a szerelem a fel sem merül, mely érzelem amúgy is hiányzik ebből az alkotásból. Mikasa csendes teremtés, de ha kell, akkor odacsap, és bármelyik fiút leveri.
A szőke hajú Armin egy kissé lányos, de annál nagyobb a szíve. Ő a leggyámoltalanabb, bár később azért felzárkózik a többiekhez - ennek ellenére inkább az agymunkát érdemes rábízni.
Van rajtuk kívül még sok szereplő, számos katonatársat és tisztet megismerünk, de nem mennék végig rajtuk, annyira azért nem számottevőek. Egyetlen kivétel Rivaille hadnagy, aki egy nagyon kemény, látszólag teljesen érzéketlen harcos, de nélküle jóval kevesebb siker születne az óriások ellen.
Stílus, hangulat, konklúzió
A sztori úgy folytatódik, hogy otthonuk elvesztésével Erenék beállnak a fegyveres erőkhöz, és mindent megtesznek, hogy megritkítsák a monstrumok sorait. Ez eléggé szélmalomharcnak tűnik, az óriások ugyanis végtelen hullámokban jönnek újra és újra. Az erőviszonyok azért idővel alakulgatnak, hisz míg a sorozat első felében konkrétan mindenki halálra van ítélve, ha csak egyetlen óriás megjelenik, a vége felé már tucatjával pusztítják őket a katonák. Ez egy érdekes fejlődési ív, ami száz százalékig nincs megmagyarázva, de persze unalmas lenne, ha végig azt néznénk, hogy a szörnyek halomba ölnek mindenkit.
Iszonyú hatásos az anime kezdése, az egyik legjobb, amit az utóbbi időben láttam. Igazi feszültséget képes teremteni a film, mintha tényleg ott lenne az ember. Aztán jön a kiképzés, megismerjük a bakákat, a főszereplő hármas pedig bekerül a legjobb harcosok közé. Sok mindennel megismerkedünk, például hogy a katonák legfőbb eszköze a pókember-szerű közlekedés (csak itt a derekuk vonalából lövik ki a zsinórokat), és a leginkább tapétavágónak kinéző kard, amivel az óriások nyakszirtjét célozzák. Tudnivaló ugyanis, hogy nekik ott van a gyenge pontjuk, így elég egy jól irányzott vágás, és már annyi is a behemótnak. Az óriások amúgy is rejtélyesek, egy idő után már állatira érdekelt volna, honnan jönnek, de erre sajnos nem derül fény. Minden óriás pucér (illetve van, aminek még bőre sincs), olyan fejük van, mintha full retardáltak lennének, aszexuálisak, három különböző kategóriaméretbe sorolhatók, és vannak olyan emberek, akik óriássá tudnak változni.
Szóval SPOILER: Eren is ilyen, és ez egy elég jó kis fegyvertény lesz az emberiség kezében a továbbiakban. Csak aztán egy másik intelligens óriás is feltűnik, aki viszont az emberek ellen küzd, ezzel okozva a legjobb és legizgalmasabb jeleneteket a sorozatban.
Összességében tetszett az anime, mindenkinek bátran ajánlom. Vagyis inkább a keményebb stílus kedvelőnek, hisz az Attack on Titan elég brutális tud lenni. Van vér rendesen, az alaphang pedig mindig komor és drámai. Nincs benne semmi hülyéskedés, vagy egyéb feloldó elemek. Ami annyira nem jött be, hogy a történet alapvetően is halál egyszerű, és ezt a későbbiekben sem bonyolítják túl. Nem is hiányzott persze a cselszövés vagy a politika, de az anime voltaképpen ugyanazokat a köröket járja be újra és újra, néha be is lassul, amikor a szereplők hosszú jeleneteken át csak dumálnak, tépelődnek. A másik, ami az ember eszébe jut, hogy ha a valóságban is ilyesmi történt volna egy középkori világban, mit lehetett volna tenni a falakon és a pókember-harcosokon túl (mely repkedős módszer ugye semmit nem ér, ha nincs bármi magas a közelben, ahová a kampót ki lehet lőni - van is ilyen jelenet, ahol mezőn vágtatnak a harcosok, és semmit se tudnak tenni, ha jönnek a szörnyek). Adja magát a lőpor, és ezzel együtt az ágyúk, és egyéb robbanószerek, de azért a csapdák vagy a mérgek is szóba jöhetnének, amiket az itteni emberek nem igazán próbálnak ki. Mindegy, ezért is jó ez a mű, mert lehet rajta izgulni, de közben agyalhatsz is, te mit csinálnál egy ilyen világban. Szóval abszolút kellemes sorozat, a zenéje pedig egyenesen zseniális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése