Árnyak közül

Írta: Victor Cheng
Eredeti cím: From the Shadows
Eredeti/magyar megjelenés: 2006/2020
Illusztrálta: Báti László Gábor
Fordította: Bacsa Gábor

Design

Tetszetős külső, csak nekem valahogy megint a címsor szúr szemet a gyönyörű citromsárgájával és fekete körvonalával… brrr. Amúgy szép a grafika, a színek, a részletesség, a térhatás mind tök jó, sajnálom, hogy Kovács József nem vállalta a belső illusztrációk elkészítését (már ha erre volt egyáltalán lehetőség). Ami még rögtön feltűnt, az a könyv vaskossága, pedig csak a szokásos 400 fejezetről van szó.

Illusztráció

Szóval emiatt a pont miatt sajnálom, hogy nem a borító megalkotója maradt a belső rajzoló, de nem akarom már megint szegény Gábort halálra szekálni. Nem is lenne igazán fair, hisz vannak jól sikerült alkotások, mint a 37-es (Csontváz Harcos), a 141-es (Aakor), a 158-as (Gantamaran Borjú), a 204-es (Wyvernek), a 310-es (Testet öltött Káosz), vagy a 366-os (Ogre), esetleg a 291-es (Szürke Medve). De sajnos ismét kaptunk borzalmakat, mint a 24-esen látható villámok, amik kábé bárminek tűnnek, csak villámoknak nem; vagy a 179-es szarvasbogár lovas, ami amúgy nem lenne rossz, de egyszerűen kidolgozatlan, plusz az elf elvileg gondolom ránk kéne hogy célozzon az íjával, de hát nem így tesz. A 301-esnél se voltam elájulva a pucér lábú farkasoktól, a 247-esen a Vad Dombi Embereken konkrétan 5 percig röhögtem, a 351-es arénaharc ábrázoláson meg csak simán sírtam. Továbbá a finomabb arcok megjelenítése még mindig nem megy, és ahogy Gábor általában a sötétséggel/éjszakával nem tud mit kezdeni, úgy a sötét bőrrel sem. Itt ez különösen probléma, hisz a történetben számtalan fekete elf szerepel, akik ábrázolva vannak, de bár ne lennének, mert iszonyat, ahogy kinéznek (24, 50, 233, 264), mintha valaki egy szurokkal teli vödröt locsolt volna a képükbe.

Háttértörténet

A sztori igazából a Rémület útvesztője (egyik régi nagy kedvencem) közvetlen folytatása. Malbordust megölte egy hős (hihi) a Koponyák Sivatagában, de a sötét elfek új vezetője folytatja elődje pusztító tervét. Egy káoszkaput nyitna Allansiára, hogy az abból áttörő szörnyűségek elárasszák a vidéket. Hogy ez mennyire értelmes elképzelés, azt hagyjuk, de adott négy sötét elf hadnagy, akiknél van egy-egy varázsfog, amivel a kapuhoz teleportálhatnak. Őket kellene felkutatni, hogy minél több infót szerezzen a portál hollétéről a jók csapata, élükön a jó öreg Yaztromo varázslóval. Természetesen mi gondolkodás nélkül jelentkezünk a feladatra, mire kapunk Yaztromótól egy térképet, bejelölve 5 helyszínnel, ahol szerinte a hadnagyok lehetnek. Fang, Zengis, Salamonis, Iszapkövesd, Feketehomok Kikötő. Hmmm, ismerős nevek…

Rendszer

20 arannyal, továbbá 10 élelemmel indulunk, és ennyi a maximum is. Most, hogy sokadszorra láttam a „Tanácsok a játékhoz” című fejezetet, ami nem hiányozhat egyetlen KJK-ból sem, az jutott eszembe, hogy minek ezt mindbe beleerőltetni? Mivel minden könyv teljesítéséhez tök más kell, így elég nagy baromságok vannak benne „Az egyetlen igazi út minimális kockázatot jelent, és minden játékos, függetlenül attól, milyen pontokkal vág neki, elég könnyen végigmehet rajta” – aha, persze.

Kihívás

Nekem alapvetően nem tűnt annyira nehéznek, kevés a hirtelen-halál fejezetpont is, de persze azért nem lesz sétagalopp. Harc például rengeteg van, sok kemény is akad köztük, jó kis módosítókkal. Gyakori például a csoportos támadás, szóval gyenge harctudással nem nagyon érdemes nekivágni a dolgoknak. A hadnagyokat megtalálni egyáltalán nem egyszerű, de ki lehet sakkozni, merre vannak, ha jobban odafigyelünk. Viszont az se baj, ha nem voltunk ügyesek, elég csupán az egyikőjüket elintéznünk, és azzal is eljuthatunk a kaland végéig. Ha egyre se bukkantunk rá, akkor kudarcot vallottunk, és persze annál jobban járunk, minél többet likvidálunk.

Főgonosz

Küldetésünk végén megtudhatjuk, hogy Valgan Shar még Marlbordusnál is keményebb! Persze hogy az, hisz ezt ő maga állítja, szóval biztos úgy van. Tehát egy újabb hencegő pojáca a főgonosz, a stílusosságot elfelejthetjük. Ha nincs szerencsénk, rögtön elkönyvelhetünk -4 Ügyességet, mondjuk innentől sok sikert kívánok minden játékosnak… Érdekes csavar viszont, hogy minél több helyen jártunk, ő annál felkészültebb lesz, így Ügyessége 7 vagy 8, Életereje pedig 12, 14 vagy 16 lehet. Ez nem tűnik annyira acélosnak, de meg kell jegyezni, hogy ha nyer egy harci kört, mindenféle bónuszokat sebezhet rajtunk (fincsi Ügyesség és Szerencse levonások is szerepelnek a listán). Ha győzünk, utolsó leheletével beleveti magát a káosz portálba, ami így megnyílik, és egy átcuppanó csodával kell megmérkőznünk. Ha nincs nálunk Tamahelos kardja, akkor erősebb lesz, ha nincs vésett sisakunk, akkor 1 Ügyességet levonhatunk magunktól, valamint ha nincs Sárkánykő Jogarunk, akkor csak 1-et sebzünk a fenevadon. Győzelmünk után a drágaság sajnos újjáéled, így ráeszmélünk, hogy magát a kaput kellene szétcsapni, amihez a Sárkánykő Jogar vagy az Iszonyat Pálcája kell. Sikeres akciónk után a barlang végül beomlik, de mi valahogy túléljük, és pár nap múlva már a Malbordust legyőző hőssel együtt ünnepelhetünk Kőhídfalván.

Hangulat

Nekem nagyon átjött a hangulat, köszönhetően a hosszú és részletes leírásoknak, amiket azt hittem, unni fogok, de ahogy belevágtam a sztoriba, csak úgy faltam őket. Rég nem élveztem ennyire egy KJK atmoszféráját, és ez nagy szó. Persze egy ponton túl ez is tud sok lenni, és azért előfordult már a vége felé, hogy nem éreztem különösebb okát a szinte kivétel nélkül hosszú fejezeteknek, de összeségében engem elkapott. Nagyon jók az életképek például Fangban, vagy a Feketehomok Kikötőben, de Salamonis is totál berántott. Szuper, hogy harcolhatunk a Halál Arénában (nevéből adódóan bazi nehéz lesz túlélni, szóval gondoljuk meg), talizhatunk Sukumvit báróval, aki itt meglepően civilizált figurának tűnik; de felbukkan Nikodémusz is, aki valamiért ebben a könyvben totál idegbeteg. Ha nagyon piszkáljuk, békává változtat minket, amiből viszont lehetőségünk van akár visszaváltozni! Ez a rész poénos volt.
A tolvajokkal nagyon vigyázni kell, de ha a Delejes Gyík megigéz minket, az is kemény halál. Vicces a Gantamaran borjú, amit megvehetünk, és az Őrjöngés Sisakja is érdekes cucc. Amúgy rengeteg megszerezhető tárgy van a játékban, amit valószínűleg az író is érzékelt, és amikor visszatérünk Yaztromóhoz, akkor a teleportáció okán már csak 12-t hagyhatunk magunknál. Az élelem ugyancsak kulcsszerepet játszik, külön élelmezés-management van kitalálva, mikor és hogyan tudunk enni. A Salamonis-i hadnagy leleplezése klassz lett, tényleg átjön az izgalom és a feszültség. Aztán ott vannak Iszapkövesd bányái, ahol felszabadíthatjuk a rabszolgákat - ez a csata is állat, és eszembe juttatta a Gyíkkirály szigete hasonló cselekményét, ami hát… plusz pont természetesen. Az összes helyszínre csillagtúra módszerrel juthatunk el, és még az idő sem szorít annyira, így bejárhatunk mindent. Azért akadt olyan, hogy előbb mentem egy helyre, mint amihez később hasznos információt kaptam valakitől egy másik helyen, így be lehet bukni dolgokat, de semmi életbevágót. A kaland második részének egy epizódja a Fekete Erdőben játszódik, miután kiderül, hogy ott van a kapu, ahonnét elindultunk (remek…). Ez a rész kevésbé érdekes, de aztán eljutunk a titkos barlangba, ahol egy egész fekete elf metropolisz található. De nem akarok mindent lelőni, érdemes belevágni a kalandba.
Sok hibával nem találkoztam, bár van olyan, hogy Yaztromo visszaállítja értékeinket a kezdeti értékükre, majd a következő fejezetben megint kapunk tőle 6 Életerő pontot; és azt se annyira vágtam, mi értelme van részletezni, hogy a faembertől elszenvedett sérülés miatt veszítünk Életerőt és Ügyességet, ha még ugyanazon a fejezeten belül meghalunk (jó, ez inkább poén). De olyan is előfordult, hogy az Elit Sötét Elf Harcosok közül az egyiket egy sikeres Szerencse dobás által megsebeztem, mégis pontosan ugyanannyi lett a harcértéke, mint amikor nem sikerült a dobás. De ezek apróságok, a könyv összességében kifejezetten kellemes lett. Nagyon örvendetes, hogy milyen jól tudnak sikerülni a rajongók által írt Allansiás történetek is.