2022. szeptember 14., szerda

A pokol tüze

Írta: Philip Sadler
Eredeti cím: Hellfire
Eredeti/magyar megjelenés: 2001/2021
Illusztrálta: Kovács József
Fordította: FireFoX

Design

Jól néz ki a borító, csak valahogy olyan steril. Ördögfiókánk mintha most lépett volna ki az akcióbábú figura dobozából, és szépen pózba vágja magát előttünk. De ettől eltekintve teljesen oké.


Illusztráció

Vannak szép, és vannak meglepően csúnya képek. Az emberi arcok például mindig kidolgozottak és kifejezőek, ez plusz pont. Valamiért viszont akadnak „odahányt” grafikák (266-os ládák, 335-ös tűzoszlop, 360-as kulcsos szoba, 407-es ivókút), amiken eléggé pislogtam. Olyan, mintha az alkotónak lettek volna lusta napjai, amiken csak felskiccelt volna valamit. Mondjuk ezt meg tudom érteni, mert a sztori egésze egy labirintusban játszódik, így például a rajzok 90%-án ugyanazt a nyomorult barlangfalat csodálhatjuk meg. Erre azért ki lehetett volna találni bármit, ami változatosabbá teszi a falfelület mintázatát, ha már a kaland környezete ilyen egyhangú. Nekem vicces volt még a szarvas démon (307), ami konkrétan Christiano Ronaldo vonásait és alkatát juttatta eszembe (de semmiképpen egy olyan szörnyeteget, amitől félnem kéne), vagy a Vérvad (431), akit egyáltalán nem ismertem fel, de az arányok is érdekesek néha, például a 109-es három méteres szobor, aki a harci kalapács méretéből kiindulva inkább 10 méteres a képen.
Szerencsére azonban az illusztrációk többsége remekül sikerült, többek között a 39-es árus, a 134-es női káosz harcos, a 157-es öreg, a 294-es ork és csaj páros, a 349-es nő, vagy a 448-as másik káosz harcos.


Háttértörténet

Kissé gyermeteg kezdést olvashatunk baljós eseményekről, és a szöveg is elég… egyszerű, hogy úgy mondjam. Hogy mi történik, és milyen indíttatásból kerekedünk fel legyőzni a gonoszt, az elég homályos. Úgy éreztem, az egész háttér egy alibi, és csak azért van, hogy elkezdhessünk végre játszani. Kovácsból autodidakta módon pillanatok alatt kőkemény harcossá eddzük magunkat, aztán már ott is vagyunk a semmi közepén. Egy vézna pasas egy idétlen párbeszédet követően a sötét kazamatákba teleportál minket. Mellékesen megtudhatjuk, hogy egy Trinitur nevű felsőbb démon az ellenfelünk, és… ennyi.


Rendszer

A könyv 500 fejezetpontból áll, és a szabályok is kicsit módosítottak. Ügyességünk és Szerencsénk K6 osztva kettővel + 9, tehát 10 és 12 között lesz. Életerőnk pedig K6 + 18, tehát 19 és 24 között lesz. Szerintem ez a mű legjobb újítása, és nagyjából minden KJK-ban kötelezővé tenném, mert tényleg semmi értelme elindulni olyan karakterrel, akit az első gnóm lever. Ennél lehetne persze még észszerűbb (például pontelosztós) metódus, de ez már egy jó lépés. A Harcnál egyenlő támadóerők esetén a szabályzat azt javasolja, tippeljünk pénzérmére vagy kockadobásra, ami kicsit bohókásan hangzik, de oké. Említve van még egy nem igazán használatos Életerő próba (4K vs Életerő), 12 gyógyitalt kapunk (wow!), és olvashatunk különleges célokról is, ami érdekes, mintha az achievement-rendszer lenne átültetve a videójátékokból. Mindenesetre nem hiszem, hogy sokan foglalkoznának vele, bár ha mondjuk kapnánk is értük valamit bónuszként, talán más lenne a helyzet.


Kihívás

Baromi nehéz, én nem voltam képes tisztességes játékkal végigvinni, szóval egy újabb feleslegesen szadista példány mehet a többi közé. Ahhoz képest, hogy az előszóban írva vagyon, hogy „nincsenek a könyvben túlságosan erős szörnyek”… hát de. Majdnem minden ellenfél magas harci értékekkel bír, az átlag Ügyesség 10-11 körül van. Persze a szabálymódosítás erősebbé tesz minket, de így igazából mégse.
A másik, hogy a kaland során tetemes mennyiségű kódot jegyezhetünk fel, amiket előbb-utóbb persze mind bezsákoltam, ennek ellenére egy ponton nem tudtam túljutni, nevezetesen a savfolyón. Hiába kutattam, nem találtam a kihagyott kódra, így szégyenszemre utána kellett nézzek a megfejtésnek, és láttam, hogy egy Láthatatlanság Felfedése varázslatra lenne szükség. Ez oké, de hol van, amikor az égvilágon mindenhol jártam már, és nem találtam? A megfejtés a következő: voltam egy szobában, ahol rá is jöttem magamtól egy rejtvény nyitjára, amiért kaptam egy idő varázslatot, amit „majd tudjuk, mikor kell használni”. Gondoltam magamban, biztos valahol az út legvégén, vagy a végső összecsapás alatt, lásd még Királyok koronája és hasonlók. De nem. A helyzet az, hogy BÁRMIKOR. Ugyanis ha használjuk, visszatérünk az 1-es pontra. Aham, ez tök jó… és..? Nos, itt található egy bezárt ajtó, ami nyitható a későbbiekben megszerzett Bezárt Ajtó Nyitása varázslattal. És eme ajtó mögött leledzik a Láthatatlanság Felfedésének két tekercse. Anyukád, az.


Főgonosz

A végjátékban elénk kerül egy T-rex. Azt hagyjuk, mennyire fantáziadús egy dinoszauruszt rakni egy fantasy dungeon közepébe, de a jószág Ügyessége 14, Életereje 18, szóval sok sikert. Ám ha eszünkbe jut, hogy ez illúzió lehet, akkor szerencsére nem kell vele megküzdenünk. Ezután jön Trinitur, aki elkezd kérdezz-felelek játékot játszani, és ha nincs nálunk vörös hering, rozsdás kesztyű, rongyos bakancs, lemezpáncél, fekete pajzs, sárkány kard, rozsdás sisak és aranykehely (számoltátok, mennyi cucc kell?), akkor nekünk máris annyi. Ha mindezek megvannak, jön a Förmedvény 13-as Ügyességgel és 10-es Életerővel, de ha van tükrünk, ÉS eszünkbe jut, hogy itt kéne használni, akkor ez a harc szintén átugorható (Förmedvény konkrétan kinyírja saját magát a tükörképével). Trinitur Ügyessége 15, Életereje 24 és 4 Életerőt sebez, szóval kábé verhetetlen, de ha tudjuk, hogy a káoszkeresztet itt lehet használni, akkor csak 12 és 8 lesznek az értékei. Nekem az életben nem jutott volna eszembe, így ezt is később olvastam, hogy segített volna.
A befejezés kellően darkos, nem a szokásos happy end. Ez legalább egyedi volt, méltó vége ennek a „fura” történetnek.


Hangulat

Őszinte leszek: a Pokol tüze egyáltalán nem tetszett, legtöbbször kifejezetten bénának találtam. Egysíkú, unalmas és ezáltal feleslegesen hosszú. Teljesen értelmetlen egy könyvet 500 fejezetesre megírni, ha azt semmi sem indokolja, és egy sima „labirintusban bolyongós” kategóriáról beszélünk. A helyszínek folyamatosan ismétlődnek és legtöbbször teljesen ugyanazt kell csinálnunk. Komolyan mondom, a kaland több mint fele abból áll, hogy a három folyosó vagy ajtó közül melyiket választod. De még csak a mennyiség sem változik, mindig három! Aztán ott vannak a kulcsos ajtók, amikhez mindenféle kulcsokat szedhetünk össze, és mindenhol próbálgathatunk 4-5 különböző variációt, aminek eredményeképp általában egy jó nagy sérülés lesz a jutalmunk. Ezt még megfejeli az a legalább tucatnyi titkos kód, amit szintén begyűjthetünk, és aminek köszönhetően én állandóan összevissza lapozgattam minden jelenetnél, hogy megbizonyosodjak róla, az adott helyen az ellenfél nem illúzió, vagy a kívánsággyűrűt tudom-e használni, esetleg egyéb módon trükközni… úgy éreztem, hogy ez így alapvetően nincs jól megoldva, mert sehol sem egyértelmű, mire van lehetőség, és mire nincs. A legszebb pedig, hogy a szerző berakott egy ajtónyitó varázst egy olyan játékba, amiben 1265 ajtó van.
Ahogy már említettem, a történet csupán látszat, semmi értelmes nem kerekedik ki belőle, motivációnk is megmagyarázhatatlan, ahogy az is, hogy Trinitur voltaképpen mi a fenét csinál. A leginkább sejthető verzió, hogy baromira unatkozik, így eldöntötte, hogy általunk öngyilkos lesz, hisz a kaland során kábé hússzor nyírhatna ki minket, de ehelyett inkább segít.
Akadt pár érdekesnek tűnő lény, mint a Bifli, Polipember és a Tarator, de a gyakran teljesen hanyagul van odavetve, hogy mivel állunk szemben, olyan „nesze, ez egy különleges valami” érzetünk lehet. A Krell például egy „hatkarú, emberszerű majom”, a Bhroket szintén „medveszerű”, a Szaggató pedig „tüskés bőrű, kicsit emberi alkatú”. Hát, nem éreztem a nagy erőlködést itt… Főleg, hogy Philip bedobált a művébe mindenféle klasszikus teremtményt Jackson és Livingstone korábbi munkáiból, szóval összefuthatunk káoszharcosokkal, az Éjjeli Vadásszal, mantikórral, rinocérosz emberrel, calacormmal, vérvaddal, a Gargantisszal… kicsit kilengett a nosztalgia mérőm. Máskor meg totál „tájidegen” találkozásokban lehet részünk, mint a nő a könyvtárban, aki igazából egy nindzsa.
Leginkább úgy tudnám jellemezni a könyvet, hogy egyszerűen nem áll össze szerves egésszé. Nincs saját atmoszférája, csak összekevertek elemeket egy vödörben, aztán lesz, ami lesz. Sajnos nem segít, hogy akadnak jó megvillanások, és humorosabb részek, mert ezek élét is elveszi a többi, vagy ahogyan tálalva vannak. Tetszett például a konfrontáció a tükörképünkkel, vagy hogy három különböző jelszó is van egy ajtóhoz. A cápává változás is vicces, vagy amikor teljesen átalakulunk más formába. Ez utóbbi tök jó lehetőségeket rejtett magában… hogy aztán 5 perc múlva visszakapjuk eredeti testünket. A hangulat is annyira ellentmondó, amennyire csak lehet. Gondolom, a szerző kemény horror rajongó, mert ennyi szadisztikus eseményt, amennyi itt megtörténhet karakterünkkel, én még egyetlen kalandjátékban sem olvastam. Csonklódhatunk, megvakulhatunk, kibelezhetnek, levághatják a kezünket, felgyújthatnak, kifolyhat a szemünk, arcunk lerohadhat – és a poén, hogy sokszor ilyen állapotban tovább játszhatunk. Ezzel szemben meg ott a gyerekes hangulat, a „ne nézz bele” és „halálos csapda” feliratok mindenfelé, a kínos párbeszédek, az, hogy a fenevad mögöttünk megkocogtatja a vállunkat… mint valami burleszk film. De a leggagyibb a különféle kiszólások voltak az írótól, mint az „ó jaj”!, meg „szuuuuuuper!”, meg „nem mondta édesanyád, hogy ne igyál állóvízből?” vagy ilyen, hogy „nem röhögni!”. Tele van ezekkel a bratyizós, erőltetett szövegekkel, ami persze ízlés kérdése, de engem a hideg rázott tőle.
Ennyit tudok nagyjából nyilatkozni eme gyöngyszemről, ami persze simán játszható, és vannak érdekes ötletei, de leginkább csak fárasztó.



7 megjegyzés:

  1. Borzalmas könyv. Én már a háttértörténetet olvasva majdnem sikítófrászt kaptam... A démon, aki csak úgy ÉPÍT egy labirintust a puszta közepére (mégis mi a bánatért??? És hogy?); a főszereplő, aki kovács, de megelégeli a rémtetteket, és elkezdi kigyúrni magát (vagyis hogy a könyvből idézzek: "heteken át tartó kemény edzésbe kezdesz")... Komolyan, mint egy Zs kategóriás akciófilm vagy inkább akció-paródia. Azt, hogy maga a kaland milyen béna és rosszul felépített, meg egyhangú és túlírt, és mennyit koppint más könyvekből, már inkább hagyjuk is (ezeket amúgy is jól felsoroltad a cikkben :) ). Ennél a könyvnél tényleg szinte minden KJK-rajongó jobbat tudna írni. És sajnos Philip "barátunknak" van még néhány hasonló kalandja, és azokat is mind meg fogja jelentetni a Zagor... sőt, a Halálcsapda már meg is jelent, ami egyébként szintén rendkívül amatőr és unalmas és túlírt, és egyszerűen egy TELJESEN FELESLEGES Halállabirintus-kópia és ezredik labirintusjáték. :(
    Persze örvendetes, hogy a zagor.hu is fordít még mindig játékkönyveket, de ennyire "léc alatti" lapozgatósokkal szerintem nem kellene foglalkozni, mert ezek tényleg gyakorlatilag élvezhetetlenek (mások szerint is, ahogy olvastam a kritikákat), ráadásul talán még a műfajt meg a KJK-sorozatot is lejáratják - főleg, hogy még Jackson-Livingstone neve is szerepel ezeken a könyveken.

    "Ennél lehetne persze még észszerűbb (például pontelosztós) metódus"
    Ha ilyen rendszerű könyvvel szeretnél játszani, akkor tudom ajánlani a Viszályok idejét. ;) Illetve egyébként is. Valószínűleg sokkal jobban élveznéd, mint a "Pokol tüzét". :)

    SzG

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy egyezik a véleményünk :) Ha a többi is ilyen, akkor úgy tűnik Sadlernek nem igazán való ez a műfaj, viszont sajnálatos módon szorgalmas a pasas...

      Törlés
    2. Mondjuk nekem annyira nem volt vészes a Halálcsapda. Jó, persze nagyon messze van a legjobbaktól, sőt igazából középszinten sincs :) De legalább nem éreztem úgy, hogy szívem szerint széttépném a könyvet a 3/4-énél.

      Törlés
  2. "A helyzet az, hogy BÁRMIKOR. Ugyanis ha használjuk, visszatérünk az 1-es pontra. Aham, ez tök jó… és..? Nos, itt található egy bezárt ajtó, ami nyitható a későbbiekben megszerzett Bezárt Ajtó Nyitása varázslattal. És eme ajtó mögött leledzik a Láthatatlanság Felfedésének két tekercse. Anyukád, az."

    Na ezt még én sem raktam így össze...na mindjárt átírom a saját cikkemen a nehézségre adott kettes pontszámot...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként kövezzetek meg, de szerintem az alapötlet nem lett volna rossz, ha valamilyen módon van rá utalás a kalandban direkt vagy indirekt módon, hogy ezt így kell használni, vagy bármi, ami megadja az esélyt, hogy erre rájöjjünk. De így...

      Törlés
  3. "Lehetetlen szavakkal leírni... Mégis kell azoknak... Azoknak, akik nem tudják, mit jelent a borzalom! A borzalom. A borzalomnak arca van."
    Pedig Kurtz ezredes biztos nem olvasta a könyvet...
    Az én véleményem: Apokalipszist! Most! Vagy legalább válogassa meg a Zagor, hogy mit fordítanak le... Ajánlom figyelmedbe A Fekete Rák c. minit, nekem tetszett. (A Halálcsapda mellett találod.)

    VálaszTörlés