Történet
David egy átlagos srác a 2077-es Night Cityben. Édesanyjával tengeti életét, akinek óriási áldozatai miatt az Arasaka egyetemre járhat. Nem veti fel ugyanis a pénz őket, és a helyzet csak még rosszabb lesz, amikor véletlenül belekeverednek egy közúti leszámolásba. Az anyuka életét veszti, David egyedül marad. Egy idő után úgy dönt, hogy otthagyja a sulit, és inkább belekezd a nagybetűs életbe. Kapóra jön, hogy a birtokába kerül egy extra magas minőségű, katonai cyber implantátum, amit nem sok agyalás után magába is műttet a helyi cybersebész segítségével. Az ugyan figyelmezteti, hogy a cucc néhány használat után tönkre fogja vágni az idegrendszerét, de a srác eltökélt, és mindenáron nagymenőként akarja folytatni az életét az alvilágban. Megtörténik a dolog, használja, és csodák-csodája, némi enyhe orrvérzésen túl nem sok mellékhatása van az eszköznek – legalábbis egyelőre. Így már semmi sem állíthatja meg, hogy beálljon egy cyberpunk bandába.
Szereplők
David tehát az, kinek útját végigkövethetjük a sorozatban, és természetesen előbb-utóbb a szerelem is rátalál Lucy személyében, aki egy hacker csajszi. A csapat feje Maine, az izomhegy, aki kemény, mint a kő, de azért a barátait sosem hagyná cserben. Vannak még egy páran a brancsban, de akik rajtuk kívül még fontosabb szerepet kapnak, a szintén hacker Kiwi, és Rebecca, aki egy nagyjából 10 évesnek kinéző kislány, és nem mellesleg a legvérszomjasabb bandatag. Ő egyértelműen a „leg-animébb” karakter a műben, és valószínűleg nem került volna bele, ha ez például egy amerikai rajzfilm lenne.
Lényeges még Faraday, a fixer, magyarán a megbízók és a punkok összekötője. A mindig nagyon elegáns fickónak a szeme sem áll jól (szó szerint, hisz az egyik oldalon három is van neki), az első perctől sejteni lehet, hogy ő lesz a fő antagonista.
Stílus, hangulat, konklúzió
A sorozatot a Cyberpunk 2077 videójátékot fejlesztő CD Project Red rendelte be, így nem csodálkozhatunk azon, hogy az anime dugig van a játékból ismerős elemekkel. Ez két okból is hasznos lehet: egyrészt, aki játszott a játékkal, az ezernyi részletet fog felfedezni a sorozatban, és annak örülhet; másrészt aki nem játszott vele, de a mű elfogyasztása után esetleg kedvet kap hozzá, annak a játékban köszön majd vissza a sok-sok dolog. A lista terjedelmes: ugyanazok a helyszínek, márkák, utcák, ruhák, fegyverek, számítógépes rendszerek, cégek, mellékszereplők (felbukkan például Adam Smasher), és a többi. A legviccesebb nekem mindenképp a telefonálás csengőhangja volt, amit ugye a játékban is kétszázszor hallgathatunk végig, és itt is mindenkinek így szól a fejében a csörgés (ami, ha belegondolunk, eléggé baromság, miért ugyanaz a dallam van beállítva minden embernek?). Érdekes ötlet volt viszont a megbízó részéről, hogy a Cyberpunk világát animeként csodálhatjuk meg, mert bár az esetek nagyrészében ez teljesen jól működik, de olykor kissé megtöri az alapvetően full komoly hangulatot a tipikusan animés „over-the-top” akciózás. Persze ez egy fantasztikus közegben játszódó sztori, ahol eleve a minimálisra redukálódik a harcok realitása, de lehetett volna azért földhözragadtabban prezentálni is. Az anime hatás rátesz az egészre még sok lapáttal, és amikor például az eleve mókás Rebecca bedühödik, akkor még abszurdabb figura lesz, és szitává lő száz embert, miközben rajta persze egy karcolás sem esik. Ezt egy animén nem kell számon kérni, de egy Cyberpunk rajzfilm lehetett volna valamennyire realisztikus. Ezen felül persze maximálisan 18+ kategória, jó véres és nagyon pörög. Kell egy kis idő, mire hozzászokik az ember.
A másik, ami meglepett – teljesen jó értelemben – hogy a sorozat elég jól meg tudja mutatni, hogy Night City igazából egy rothadt világ, és a punkok fellengzős eszmeisége voltaképpen semmit se jelent a végén. Nincs kiszállás, nincs menekvés, nincs megdicsőülés. Ez már jelen van magában a játékban is, de itt sokkal keményebben érzékelhető. A karakterek mindegyike egyformán szomorú véget ér, a film minden alkalommal plasztikusan mutatja be, hogy nem mások ők, mint egy-egy újabb adag hús a darálóba. David naiv kisfiúként indul, és bár nagyon ígéretes hős-jelöltnek tűnik, ő sem lesz más, mint járulékos veszteség az árnyékvilág mocskos játszmáiban. Hiába érzelmesebb, hiába tűri a szervezete kimagaslóan a cyber-eszközök pszichózisát, ő sem kerülheti el a sorsát. A Cyberunk Edgerunners sokkal inkább dráma, mintsem bármi más, hiába hullanak ezrével a töltényhüvelyek minden részben. És ha tinédzserek nézik meg többségében, akkor valószínűleg ennél jobb koncepciója nem is lehetne, hisz a srácok így talán kétszer is meggondolják, hogy fegyvert fogjanak. Hisz onnantól kezdve egy kósza golyó egyetlen pillanat alatt vethet véget a mókának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése