Gleipnir

Történet

Shuichi egy napon észreveszi, hogy képes kutyává változni. Vagyis nem kutyává, hanem valami olyanná, mint egy sport eseményeken fellépő kabala figura, amibe beöltözik egy ember. Csak itt ő maga a jelmez.
Egy este egy Clair nevű lányt ment ki egy égő házból, aki mintha többet tudna nála arról, hogy miért is történt vele mindez. Clair elmondja, hogy más “szörnyek” is léteznek, akik ellenségesek lehetnek, de ha összefognak, akkor felvehetik a harcot velük. A misztikus jelenségnek köze van még valamiféle mágikus érmékhez is. Clair azért veti bele magát a harcba, mert húga is egy ilyen lénnyé vált, majd megölte a szüleiket. Clair igazából öngyilkos akart lenni bánatában, amikor Shuichi kimentette őt a lángok közül.
Kiderül később, hogy a történet katalizátora egy UFO, vagyis egy űrből érkezett idegen, aki a Földre zuhant. Társai még érme állapotban vannak, és szétszóródtak mindenhol a levegőben. Ennek az oka, hogy a kozmoszban utazni úgy a legpraktikusabb, ha az utasok “letömörítik” magukat kis aranyérmékbe, mint adathalmazt. Az egyetlen aktív idegen persze keresi társait, de tudja, hogy ehhez ő kevés, így próbál földi embereket rávenni a kutatásra. Azt találja ki, hogy ha valaki begyűjt neki érméket, azt megjutalmazza. Már maga az átváltozás képessége is egy ilyen ajándék, de ha valaki elvisz neki 100 érmét, annak bármilyen kívánságát teljesíti.

Szereplők

A főhős a tipikus teszetosza, gyámoltalan srác, aki azonnal rákiabál egy csajra, hogy „nem szégyelled magad?”, ha az elkezd vetkőzni előtte. Rendes, visszahúzódó, a légynek sem tud ártani.
A csajszi épp az ellentéte, a kapcsolatukban igazából ő a “fiú”, míg Shuichi a “lány”. Clair nem sokat teketóriázik, ha be kell vállalni valamit, legyen az meztelenkedés, vagy akár valaki megölése. Nevéből ítélve, és mert sokan említik, hogy „szeplős”, valószínűleg nem japán személyről van szó (rajta kívül mindenki más japán keresztnévvel rendelkezik).
Clair bele tud bújni a “jelmezbe”, tehát magába Shuichi-ba, miután az átváltozik. Ilyenkor akár ő is tudja irányítani a testet, ami előnyös, lévén a lány jóval vagányabb és ügyesebb harcos, mint a srác.
Lesznek még rajtuk kívül más szereplők, igazából tetszett a felhozatal, akadnak eredeti figurák. Egyesek rögtön megszerethetők 10 perc után, míg másokról később derülnek ki részletek, melyek árnyalják személyiségüket.

Stílus, hangulat, konklúzió

Ez is egy olyan mű lett, amibe sok minden belefért. Néha vicces, néha mélabús, de alapvetően komoly hangvételű. Míg ez elején könnyedebb, a vége felé, de főleg az utolsó 3-4 részben már teljesen komor, letargikus az egész.
Kissé erőltetett a folytonosan villogó bugyik látványa, sokszor teljesen felesleges, semmit nem tesz hozzá a történethez vagy bármi máshoz. Persze muszáj minden lánynak meztelenül Shuichi-ba bújnia, hiszen az “belül túl meleg”, és akad még számos egyéb lehetőség az erotikus jelenetekhez, amiken kapva kap a sorozat.
Az is mókás, hogy milyen sokan zarándokolnak el az idegenhez, köztük totál pszichopaták. Nekem nem volt teljesen világos, hogy mi alapján találják meg őt? Talán azzal, hogy rálelnek egy érmére, az valahogy ösztönösen vezeti őket? Az alien attitűdje sem igazán értelmezhető, mert konkrétan soha semmit nem csinál. Úgy viselkedik, mint aki nyaraláson van, és nem izgatja semmi. Oké, egyszer elmondja, hogy ő “lusta” keresgélni a társait, de ha már az emberek is rájönnek nem túl sok gondolkodás után, hogy az érmék egyre sűrűbben bukkannak fel egy bizonyos irányban, és a nyomuk elvezet a lezuhant űrhajóig, akkor ez miért nem jut eszébe neki is? Illetve ha nagyjából korlátlan hatalommal bír, akkor mi akadályozza meg bármiben? Ehelyett ugyanazon a helyen csövezik a sorozat egész ideje alatt, és a hozzájáruló alakokkal cseveg azok személyes problémáiról.
A „keresőket” sem tudtam megérteni, miért csinálják azt, amit. 100 érmét összegyűjteni kábé lehetetlen vállalkozás (ha jól számoltam, az összes figura a sorozatban a felét sem szedi össze), de ettől függetlenül az életüket kockáztatják, harcolnak, szenvednek. Ez egy elég vitatható pontja a Gleipnirnek, konkrétan nem lehet átérezni a szereplők motivációját. Senki és semmi nem kényszeríti őket hogy folyamatosan a halállal nézzenek farkasszemet, ők mégis megteszik, ahelyett hogy hazamennének.
Hogy miért pont olyan formává tud valaki alakulni, amilyenné, benső énje, ösztönei határozzák meg. Ez nem mindig valamiféle szörny, mert később látunk olyat, akinek csak kutya füle lesz, vagy élő videókamerává (!) változik, és olyat is, akinek semmi nem történik a külsejével, helyette valamilyen extra képességben részesül. Shuichi nem önszántából kapja a formáját, később kiderül, hogy Clair húgának kívánsága alakította őt hatalmas kabala-figurává. Maga a főszereplő is nevetséges ebben az alakjában, de a többi karakter is annyira random, hogy azt éreztem, mintha egy cosplay bemutatón lennék. Értelmetlen, haszontalan formák tömkelege szerepel a történetben.
Ami szintén gáz volt, az a mű sterilitása, jelesül hogy alig akad normális, emberi szereplő, járókelő, vagy akár állat a helyszíneken. Olyan mintha nem lennének mások a világon az űrlény által „megáldott” alakokon kívül. Sok részen át több csapat szörnyeteg bóklászik egy városszéli erdőben, összecsapnak, felgyújtják az egészet, de ez senkit sem izgat, mert senki nincs ott. Nincs rendőrség, nincs tűzoltóság, de még egy kiránduló pár sem.
Mindent összevetve: nagyon felemás. Az elején majdnem abbahagytam, de aztán érdekesebbé vált, bonyolódott a sztori. Persze ez nem túl jó stratégia, hogy valaminek pont az eleje gyenge, amikor pont ott kéne behúznia. Az volt az érzésem, hogy nem sokat gondolkodtak a koncepción, annyira kusza ez az „alien + aranyérmék + random szörnyek + képességek” mix. A 13. rész végén ráadásul csak úgy elvágják az egészet, de persze lehet, hogy volt tervezve folytatás, és maximum a mangákban utána lehet nézni. Nem a mélypont, de sajnos nem is túl jó a Gleipnir. Olyan hármas alá.